A másik herceg

Ramses Wiseman

A király a Mezsgye-völgyből egyenesen a hagyományos országjáró körútjára indult. Lewis nem kívánt vele tartani, de – mint mostanában oly sok ügyben – itt sem számított a herceg véleménye. Kornel nem akart feltűnést kelteni, szerény díszmenetük mindössze három hintót és két szekeret számlált. Császári apja parancsára Laurel úrfi is velük tartott, politikai tapasztalatszerzés céljából. A mystiai nemesifjak általában papokká vagy miniszterekké váltak, az előbbitől a császár maskarája valószínűleg végérvényesen elvette Seven kedvét. Mivel rövid tartózkodásra számítva a fiatalúr nem hozott magával személyes szolgálókat a hazájából, az örökké unatkozó Rosa örömmel ajánlkozott Laurel mellé kísérőnek. Ezzel Lewis megfosztatott egyetlen útitársától, így magányosan zötykölődött egy jobb napokat is megélt kocsi kényelmetlen ülésén.

Az útjuk első állomása Berencs volt, egy csendes falucska a Mezsgye nyugati partján, ahol a vad patak valóságos folyammá szélesedve zúdult le az északi hegyek magaslataiból. Szálláshelyüket a tanácskozásról velük tartó Ramses Wiseman biztosította. A férfi irigylésre méltó uradalma a település közvetlen szomszédjában terült el, élénkzöld legelőkkel, ébredező szántóföldekkel, madárdaltól hangos erdőkkel, valamint egy klasszicista és barokk stílusjegyeket ötvöző, impozáns kastéllyal. A hintó párás ablakán kipillantva Lewisnak el kellett ismernie, hogy a birtok gazdagsága a seföldi királyi udvar pompájával vetekedett.

A vendégszobák a lenyűgöző épület keleti szárnyában kaptak helyet, ami a herceg észrevételei szerint éppen nyugatra nézett. Természetesen nem értett a pontos iránymeghatározáshoz, de a lemenő nap által meleg fénybe vont folyosókat meglehetősen nehéz volt figyelmen kívül hagyni. Lewis majdnem megtudakolta a ház urától, mi okból ellentétes az épületrészek elnevezése, de hamar ráébredt, hogy számtalan ennél sürgetőbb problémán is törheti a fejét.

A házassága kapcsán hozott döntés a beleegyezése nélkül született meg, a véleménye apró porszemnek számított a dühöngő homokvihar ellenében. Kornel rátapintott a lényegre: A herceget kínozta a tehetetlenség. Mit léphetne egy megtűrt személy, egy rangtalan senki a szent szerződés ellen? Megéri-e egyáltalán szembeszállni a király akaratával, ha ezzel pusztító háborút robbant ki a két hazája között?

A fiú Seföldön nőtt fel, az apja palotájában. Az anyja magas rangú ágyas volt, búskomor, mégis meseszép nő. Gyakran sétáltak ki együtt a Látó-sziklák egyikére. Órákig figyelték az alattuk elterülő várost, az égen cikázó ragadozó madarakat és a föléjük magasodó hófödte hegyeket. A seföldi táj, mely idegen népek szemén keresztül kietlen, zord pusztaságnak tűnt, Lewis számára értékes emlékeket, varázslattal teli pillanatokat rejtett. Szerette a szülőhazáját.

Akkor szállt szembe először az apjával, amikor Ferdinand Peter örököseként Namerhbe küldte. Aznap többször is elátkozta a bátyja szerencsétlen házasságát, a seföldi király makacsságát és Lilian hercegnő gyermektelenségét. Ismerős földön akart maradni, ahol az erdei pacsirták melankolikus éneke helyett a fehér fejű sasok diadalittas rikoltásait hallgathatta reggelente. A tíz esztendős fiút nem vonzották Namerh sószagú tengerpartjai, a déli sivatagok, a gazdag kereskedővárosok és a rekkenő nyári hőség. Akkor még csak egyetlen otthona volt, Seföld.

A festői Namerh azonban még a legkeményebb jégszívekbe is belopta magát. Lewis hamar megkedvelte az örökös napsütést, az őshonos énekesmadarak derűs trilláit és a települések szerény, visszafogott pompáját. Leginkább az egyszerű emberek gondolkodásmódját csodálta, az életkedvüket, a vidámságukat, az irracionálisan optimista világnézetüket. Seföld kiszámíthatatlansága az ott élőket félelemre és előrelátásra intette, a földöntúli nyugalomban virágzó Namerh lakosai ezzel szemben a mának éltek. Minden újabb napot ajándéknak tekintettek. Sodródtak az árral ahelyett, hogy fárasztó küzdelembe bocsátkoztak volna a hullámok ellen. A fényes királyság Lewis második otthonává vált.