Aranyvér-trilógia

(3)

-[...]Hozzám jössz feleségül? - fordít maga felé.

-Hogy mi? - kérdezek vissza meglepetten, és nagyokat pislogva próbálom felfogni, hogy mégis mi történik. Az agyam egyszerűen lefagy, mint amikor túl sok fagyit eszek. 

-Tudom, hogy nem vagyunk szerelmesek, de hosszú évek óta, lassan másfél évtizede barátok vagyunk. Nekem feleségül kell vennem valakit, aki aranyvérű, neked pedig férjhez kell menned valakihez, aki aranyvérű. Tökéletes lenne. Nem kellene idegenekkel leélni az életünk. Nekem te vagy az egyik legjobb barátom, ahogy neked is én. Gyere hozzám - magyarázza el a hirtelen jött kérdés eredetét, én pedig nem tudom, hogy mit gondoljak. 

-Regulus... Erre most mit mondhatnék? - nevettem el magam a könnyeimmel küszködve. Persze, hogy hozzá mennék. Vagy ezerszer megfordult a fejemben ez a lehetőség, de semmire nem akartam kényszeríteni a fiút, hiszen ha az ő nevét mondom a szüleimnek, akkor az anyja egyszerűen rákényszerítette volna. Mert ismerem, Walburga megtette volna. De Regulus ezerszer jobb, mint bárki ezen az egész helyen. Megbízható, figyelmes, nem mellesleg okos és jóképű is, velem egykorú, a legjobb pedig az, hogy ezek mellett aranyvérű, ezáltal minden dolog megvan benne, amit apám elvár. Egy szóval, Regulus tökéletes férj lenne nekem. 

-Nem kell rögtön válaszolnod, gondold át nyugodtan, akár többször is, nekem az is jó, ha levélben válaszolsz, vagy a... - nem hagyom, hogy befejezze a mondatát, hanem a nyakába ugrok. Félreértés ne essen, nem csókolom meg, ahogyan ő sem engem, hiszen csak és kizárólag legjobb barátok vagyunk, hanem hevesen megölelem a fiút. A hirtelen mozdulattól hátratántorodik, de visszanyeri az egyensúlyát. Néhány pillanattal később felnevet, majd megkérdezi: - Ezt vehetem igennek? 

-Igen! Igen, igen, igen, igen - sírom, a könnyeimet nem tudom irányítani, valószínűnek tartom, hogy attól eredtek meg, hogy fél perccel ezelőtt a kezembe vettem a jövőm fonalát. Az arcom a nyakába temetem, mint ahogyan májusban is tettem, de szerencsétlenségére most smink is van rajtam, ezért a fekete szempillaspirálom nyoma rajta marad a fehér ingen. 

-Szerinted szólnunk kellene a szüleinknek? Ha igen, akkor semmiféle módon nem mondhatjuk el nekik odabent. Az egyik ok az, hogy nem tudom, hogy hogyan reagálnának. A második, hogy itt még a falnak is füle van - mondja gesztikulálva. Talán ezért jövünk ki mi ketten ilyen jól. Egyik pillanatró a másikra egy teljesen más stílusban tudunk beszélgetni, most is hivatalosra tudunk váltani másodpercek alatt. 

-Én mindenképpen szólok nekik, és ha így gondolod, akkor kihívom őket, hiszen így megspórolhatnánk a felesleges köröket a levelekkel. Apám repesni fog az örömtől, anyám pedig lehet, hogy nekiáll majd sírni. Egy Black a családban, ez apám minden álma - az álma szót elnyújtom, és gúnyosan megforgatom a szemeim.

-Rendben, akkor én is kihozom őket, és egyszerre tudják meg mindannyian. 

-Az indokom az lesz, hogy szeretném megmutatni, milyen szökőkút kellene a kertünkbe. Mostanában úgyis mániám a szökőkutas kert, apám pedig mindent meg akar adni nekem, szóval biztosan kijön. Tudod hova kellene menni? Oda, ahol van az a világítós szökőkút, ami mellett megkérted a kezem, így bezárul a kör. 

-Rendben, akkor én is oda fogom vinni őket - egyezett bele az ötletbe Regulus, majd visszaindultunk az ajtó felé. Már majdnem belépünk a fénybe, mikor a fejéhez kapott. - Jóságos Merlin, a legfontosabbat elfelejtettem. A gyűrűt - mondja értetlen arcomat látva. Elnevetem magam, hiszen a karikáról mindketten elfeledkeztünk. Én gyűrű nélkül is hozzá mennék, de így legalább összeköt minket valami. Belenyúl a zsebébe, majd előhúz egy apró dobozt, amiből kiemel egy köves gyűrűt. Ráhúzza az ujjamra, én pedig visszaadom neki a kabátját. Mosolyogva sétálunk vissza a terembe, majd a terem két különböző pontja felé indulunk. Én a szüleim mögé lépek, akik szerencsémre éppen az asztalunknál ülve beszélgetnek egymással.

-Ki tudnátok jönni egy kis időre? - kérdezem tőlük.

-Miért? - kérdez vissza anyám. 

-Meg szeretném mutatni, hogy milyen szökőkutat szeretnék - mosolyodom el. Apám beleegyezik, majd anyám kezét megragadva utánam jönnek. Még a szemem sarkából látom, hogy Walburga és Orion felállnak a székeikből, majd értetlen tekintettel követik Regulust, a vőlegényem. Nos, ezt a szót még meg kell szoknom. Az utat a szökőkútig némaságban tesszük meg, majd odaérve arról kezdek magyarázni, hogy mennyire gyönyörű. A szüleim helyeselnek, majd apám megígéri, hogy kapok egy ilyent a kertünk közepére. Éppen ezt a néhány mondatot tudjuk elmondani, mikor meghalljuk, ahogyan Walburga kérdezgeti Regulust.

-Fiam, akkor is áruld el, hogy miért kellett kijönnünk!

-Anyám, néhány pillanat - majd néhány pillanattal később mellénk érnek. A szülők összenéznek, szinte hallom a gondolataikat, ahogyan lassan összerakják a helyzetet. - Szeretnénk elmondani, hogy Adelaide és én úgy gondoljuk helyesnek, hogy összeházasodunk. A vértisztaságra, a rangunkra és az ismertségünkre való tekintettel. Persze csak akkor, ha ez mindenkinek megfelel.

-Merlinre, ez csodálatos! - lép hozzánk elsőként Orion. A néhány másodperces csönd a bejelentés után eléggé kínos volt, de szerencsére nem nekem kellett megtörnöm. Apám általában komor arcára kiül egy hatalmas és büszke mosoly, anyám szemében könnyek csillognak, Walburga szája is mosolyra húzódik, szeméből büszkeség sugárzik. Ez könnyebben ment, mint gondoltam. 

-Regulus, fiam, honnan ez a hirtelen elhatározás? - kérdezi az apám, miközben kezet ráznak egymással. 

-Már május óta gondolkodtam rajta, mikor...

-Regulus! - szólok rá, mielőtt elárulná az én kis titkomat.

-Mi történt májusban? - néz fel ránk Walburga átható tekintettel. A szemeibe nézek, és úgy mondom ki a szavakat.

-Fejezzük ki úgy a helyzetet, hogy Sirius nekem is bebizonyította, tényleg egy rothadó ág a Black-család virágzó fáján - fejezem ki illedelmesen, hogy Sirius egy tapló. Mind a négy szülő feszülten bólint, majd mintha semmi sem történt volna, arról kezdenek el beszélni, hogy hogyan és mikor osszák meg a többi családdal a hírt. - Ha közbe szabad szólnom, lenne egy javaslatom. A többi család nem fog tudni arról, hogy már most le is mondhatnak mind a Black-, mind a Selwyn-család legfiatalabb tagjairól. Így továbbá is elhalmoznának bennünket hatalmas ajándékokkal, amelyeket természetesen mi is meg tudnánk venni, de így növelhetnénk a vagyonaink. 

-Kíváncsivá tettél.

-A nővérem december végén házasodik. Akkor, amikor a hagyomány szerint eldobná a fehér csokrot, ő nem dobja el. Ugyanúgy elszámolnánk háromig, ő pedig háromra megfordulna, odalépkedne hozzám, Regulus pedig mindenki előtt kérné meg a kezem. Én pedig úgy tennék, mintha akkor történne meg először. Ehhez azonban el kell játszanunk, hogy egy pár vagyunk. De ez persze csak egy ötlet, lehetséges, hogy teljes sületlenség az egész - vonom kétségbe a saját gondolataim. A vagyonunk gyarapítása áll a harmadik helyen mind a két család fontossági listáján, ennek növelésével minden szülő boldog. 

-Ignotus, nem is mondtad, hogy ilyen eszes lányod van - simít végig a fejemen Orion. A szüleim büszkén kihúzzák magukat, majd mi hárman félreállunk, és néhány perccel azután, hogy a leendő férjem, anyósom és apósom belép az ajtón, mi is elindulunk. Az este további részében szinte csak Regulus táncol velem, ha valaki lekér, akkor is mindig visszatér hozzám.

Sziasztok Babák! 
Remélem ez is tetszett, kicsit talán minden egyértelműbb lett az átírással, legalábbis belső szemmel nézve. 1977 májusa pedig több szempontból is fontos a történetben, szóval szerintem érdemes lenne megjegyezni. Na de el is köszönök, ne felejtsétek megnyomni a kis csillagot! 
Ezer csók, Kíra