Aranyvér-trilógia

(7)

Szerda reggel van, én pedig már most fáradt vagyok és majd' megfagyok. Igazán vége lehetne már most ennek napnak. 

-Szerintem is - szólal meg mellettem Regulus, miközben a többiekkel sétálunk fel a lépcsőn, hogy eljussunk a Nagyterembe.

-Mi?

-Semmi, Pius, magamban beszélek - rántja meg a vállait. Persze, tudom, hogy nem. Most is a gondolataimat olvasta. Még most is olvasod, Drágám? Regulus bólint, mire oldalba könyöklöm. Igazán befejezhetné, folyamatosan ezt csinálja. Regulus, tudod egyáltalán, hogy milyen idegesítő? Ismét bólint, csodálatos. Már több, mint két hete elkezdődött az iskola, ő pedig ezalatt a tizenhét nap alatt negyvenháromszor nézett bele úgy a fejembe, hogy a tudtomra adta. Feleslegesen számolom, de ameddig tudom, addig követem, holott biztos vagyok benne, hogy sokkal többször történt ilyen. Elneveti magát, én pedig megragadom a kezét, és magam után húzom az udvarra, a többiek értetlen tekinteteinek kereszttüzében. 

-Kiszállhatnál a fejemből, elegem van belőle. Folyamatosan ezt csinálod, Regulus. Ha kíváncsi vagy valamire, akkor kérdezd meg, nincs okom hazudni. Semmim sincs ellened, így is és úgy is hozzád fogok menni, szóval kérlek, szépen kérlek, hogy ne turkálj a fejemben. Idegesítő.

-Tudom. De tele vagyok kérdésekkel, amiket nem kérdezhetek meg a többiek előtt, akik egy percre sem akarnak magunkra hagyni minket - tárja szét a karjait. Esküszöm, a drámázás a vérükben van ezeknek a Blackeknek. 

-Ma este tizenegykor legyél a klubhelyiség előtt - nézek rá, miközben megerősítem az elmém, hogy most ne lásson belém. Az okklumencia fájdalmas és borzasztó, de minden szenvedéssel töltött percet megér az eredmény, még akkor is, ha nem tökéletes. Trixie egy kegyetlen oktató. - Álarcot vissza, Drágám, mi most összevesztünk, ha a valaki is kérdezi, és ne ülj mellém - jelentem ki, miközben dühöt színlelve kikerülöm. A Nagyterembe érve dühösen fújtatok, majd lecsapom magam Wilma mellé, mire a többiektől egy-egy kérdő tekintetet kapok. Néhány perc múlva megérkezik Regulus is, aki az asztal másik oldalán foglal helyet, érzelemmentes arccal, és rám sem néz. Amint megszólal, én felpattanok, és lobogó talárral elhagyom az ebédlőt, de még mielőtt kilépnék az ajtón, Regulus megszólal a fejemben. Szép alakítás, Adelaide. Köszi, gondolom, miközben az Átváltozástan-tanterem felé sétálok, a sok-sok lépcsőn át. A hatodik és a hetedik emelet közötti lépcsőn azonban nem szívesen látott ismerősökbe botlok, mégpedig egy csapat griffendéles diákba, akik nem mások, mint Potter és a bandája. 

-Adelaide, szia - mosolyog rám kedvesen Lily Evans, mire felvont szemöldökkel szakítom meg a szemkontaktust az idősebbik Black-fiúval, és a boszorkány felé fordulok. 

-Szia, Evans - biccentek kimérten, majd próbálok elsétálni mellettük, miközben a saját testemmel küzdök, ami valahogy nem akar engedelmeskedni nekem. Minden porcikám hiányolja ezeket az embereket az életemből, akik egyik napról a másikra lettek a legjobb barátaimból a legnagyobb ellenségeim. 

-Milyen az öcsikém karjaiba menekülni az enyémek után? - kérdezi Sirius, miután már elhagyom őket, és kénytelen vagyok hátrafordulni. Buta, buta, buta fiú. Ha itt párbajozni kezdesz, elég a legfelső embert megtaszítanom, és borulni fogtok, mint a dominó. Potter felnevet, Marlene felsőbbrendűen összefonja maga előtt a karjait, Pettigrew a háttérbe húzódik, hiszen jól ismeri, hogy mire vagyok képes. 

-Hogy te sose tanulsz a hibáidból, Black - csóválom a fejem, miközben hátrafordulok, és a tekintetem az övébe fűrom. Szánalmas egy brigád, meg kell hagyni. - Nem menekültem sehova, főleg nem hozzád, és ha tudnál a nevedhez illően viselkedni, akkor talán nem kellene féltékenykedned a testvéredre. 

-Ha a nevemhez illően viselkednék, akkor én is olyan elkényeztetett, begyöpösödött, utálatosan önimádó, hibbant és nagyképű vérmániás, undorítóan arrogáns, rosszindulatú, lúzer seggfej lennék, mint az öcsém, a családom, vagy mint te - az arca folyamatosan torzul el, miközben a sértő jelzőket sorolja, de velem nem ez a helyzet. Minden egyes sértő szó után szélesedik a mosolyom, majd a mondata végén még el is nevetem magam, mire szinte felrobban. Ha még egy kicsit ingerlem, akkor megtámad, én pedig szétátkozhatom azt a pökhendi, hibátlan arcát. - Egyáltalán nincs mire féltékenynek lennem, szóval ne gyárts az agyadban mindenféle őrült elméletet, mert nem érdekeltek. 

-Ha ennyire nem érdeklünk, akkor miért zavar téged a boldogságunk? - kérdezem ártatlanul, mire már a fülei is vörösödni kezdenek. Kivételesen egyik barátja sem szólal meg, én pedig a néhány pillanatig beálló csendben, válasz nélkül maradva megfordulok, feljebb lépek kettőt, de mikor Sirius megszólal, újra visszafordulok. 

-Merlin papucsára, te nem olyan voltál, mint ők! Velem legalábbis nem. Nem akarom, hogy bajod legyen amiatt, mert a családom a kezei közé kaparint - fakad ki, miközben a testtartása meggörnyed, és felnéz rám. A szemeiben igazi könnyek csillognak. Bunkóság lenne most nevetni? Valószínűleg. 

-Hidd el, hogy meg tudom védeni őt az anyánktól - jelenik meg a lépcső aljában Regulus. Szerintem még soha nem voltam hálás ennyire azért, hogy látom őt. Magabiztos léptekkel sétál mellém, majd megragadja kezem. A tenyere izzadt, innen tudom, hogy izgul és fél. Mióta Sirius eltűnt otthonról, azóta szinte alig beszéltek, május óta pedig mindketten tudatosan kerültük a fiút. A válaszát meg sem várva, most már ténylegesen elindulunk a tanterem felé. A továbbtanulási tanácsadás során a gyógyító szakmát választottam, de tudom, hogy amint beházasodok Regulus családjába, a kisujjamat sem mozdíthatom. A Black-családban a nők nem dolgoznak. Magamban éppen a múlt órán tanult varázslatot mondogatom, amikor Regulus halkan megszólal mellettem. - Mióta gondolod azt, hogy a bátyámnak hibátlan arca van? 

-Á, szóval előbb érkeztél, mint megszólaltál, ráadásul még a fejemben is turkáltál. Csodálatos - mondom gúnyosan, kerülve a választ. Hihetetlen, hogy hagyta volna azt, hogy a bátyja párbajozni kezdjen velem, és csak akkor szólt közbe, amikor Sirius belevonta a családját is a vitánkba. Ha őszinte szeretnék lenni, akkor csalódtam benne. 

-Válaszolj a kérdésemre, kérlek - állít meg, miközben magával szembe fordít. Szomorú arcot vág, mintha egész eddig azt hitte volna, hogy a szerelmes suttogások, a titkos, de mindenki által látott csókok igaziak lettek volna. Legjobb barátok vagyunk, és színészkedünk, azt hittem ezt letisztáztuk már az elején. 

-December óta - suttogom, és miután kiejtem a számon ezeket a szavakat, hatalmasat sóhajtok.

-Még mindig? - kérdezi, de közben olyan hangnemet üt meg, hogy könnybe lábadnak a szemeim.

-Regulus, Merlin süvegére, igen - rántom ki a kezemet az övé közül idegesen, mire megtántorodik kicsit. De én folytatom, hiszen tudnia kell, hogy mellette állok. - A testvéred jóképű, de ha nem felejtetted el, akkor még mindig veled vagyok. Jóságos ég, te fogsz feleségül venni!

-Tudom, ezt jól tudom - bólint, majd mintha semmi sem történt volna, újra a tanterem felé indulunk.

Sziasztok!
Hát, ez a rész egy kicsit SZÍRIUSZOS lett, de Sirius az egyik kedvenc karakterem, szóval sokat fog szerepelni, legalábbis egy darabig. Mint láthatjuk, Ade elég erősen barátzónába küldi minden alkalommal az ifjabbik Black-fiút, na de még meddig? Múltkor igazán tetszett nektek a duplarész, szóval gondoltam ma is megajándékozlak titeket kettővel.
Merlin legyen veletek, Kíra