Aranyvér-trilógia

(10)

Regulus még mindig nem tudja, hogy mit láttam és hallottam hetekkel ezelőtt, pedig nekem naponta vagy ezerszer megfordul a fejemben az a néhány másodperc. A szeptember átfordult októberbe, aminek már a végét tapossuk, a professzorok pedig egyre több feladatot adnak fel, ezért szinte minden időmet a könyvtárban töltöm. A szabadidőm természetesen a barátaimmal, de szabadidőm általában csak akkor van, amikor kényszerítenek arra, hogy abbahagyjam a tanulást. Most éppen pihenőt tartok, a kviddicspályán ülve. Egy pokrócot terítettem magamra, mert bár süt a nap, a szél ilyen magasságban nagyon erősen fúj, ráadásul Angliában vagyunk, szóval itt még a meleg is hideg. Mivel a barátom a csapat fogója, ezért én vagyok olyan kiváltságos helyzetben, hogy ne kelljen lépcsőznöm, hanem Regulus felhozott ide. Szerintem nincs olyan varázsló vagy boszorkány, aki ne szeretné legalább nézni a sportot. Bár most csak edzenek, minden csapattag erősen koncentrál. Ha pontosítanom kellene, akkor majdnem minden csapattag. 

Most ezt miért gondolod? Regulus, abbahagyhatnád. Miért gondoltad? Mert már három és fél perce engem figyelsz, és fejjel lefelé lógsz a seprűdön, Regulus. Le fogsz esni. Dehogy fogok! De igen. Ülj fel rendesen arra az átkozott seprűre!

Nem tehetek róla, de eszembe jut, ahogyan lassan hátat fordít aznap este, és elsétál a sötét folyosón, mire konkrétan lefordul a seprűjéről.

-Mobilicorpus! - kiáltom szinte későn a testlebegtető bűbájt, amivel a levegőben tudom tartani a fiút. Erősen koncentrálok, hogy a fűre tegyem le, szépen lassan, nehogy eltörjön mégvalamilye. Ha negyven méter magasból leesett volna, biztosan összetöri magát teljesen. A csúszdabűbájt alkalmazva a lépcsőn néhány másodperc alatt leérek, és odarohanok mellé. A többiek már mellette vannak, és én is odarohanok mellé. Szinte az utolsó pillanatban jutott eszembe a bűbáj, és mekkora szerencse, hogy eszembe jutott. Egy gurkó eltalálta a lábát zuhanás közben, ezért -egyedüli pálcásként- gyógyít varázslatot használok, de azért szólok a többieknek, hogy el kellene vinni a Gyengélkedőre, mire Amycus felkapja és felviszi a második emeleten található gyengélkedőre. 

Madam Pomfrey éppen lepedőket hajtogat a fehér teremben, mikor belépünk a terembe. Azonnal megmutatja, hogy hova tehetik le Regulus testét a fiúk, és közli, hogy biztosan benntartja éjjelre. Kicsit megnyugszunk, amikor azt mondja, hogy nincs nagy baja, csak megijedt zuhanás közben, az agya pedig kikapcsolt, vagyis elájult. Önként vállalkoztam arra, szedek neki össze néhány ruhát, így én kicsit előbb eljöttem, mint a többiek, és egy táskába pakoltam be neki alsóneműt, nadrágot, felsőt, zoknit, valamint a kispárnáját, hiszen tudom, hogy anélkül nem tud aludni. A sok lépcsőfordulón és folyosón áthaladva hagyom a gondolataim szárnyalni, egyikből következik a másik, én pedig meg sem próbálom elkapni a gondolataim fonalát. A többiekkel a lépcsőn találkozunk, ők még visszamennek összepakolni, hiszen a seprűket és a labdákat is azonnal félredobták. Még a cikeszt is meg kellene keresniük.

-Nyugodtan pakolja el a komódba a ruhákat, az úrfi biztosan egyszerűbben megtalálja úgy a dolgait - köszön el a javasasszony, miközben becsukja a szobájának ajtaját. Nagyon kedves, máskor nem szokta megengedni, hogy bárki is itt maradjon, ez pedig egy célzás volt, hogy nyugodtan maradhatok. Hát, köszönöm. A ruhákat varázslat nélkül teszem el, hiszen ezzel is nyugtatom magam egy kicsit. Nem sírtam, de tényleg nagyon megijedtem. Leülök egy székre az ágy mellett, és nekiállnék gondolkodni, amikor hirtelen lépéseket hallok.

-Holdsáp, maradj már csendben, le fogunk bukni - hallom meg James Potter hangját az ajtó felől, és az pillanatokon belül ki is nyílik. Teljes testtel feléjük fordulok, egymást nézzük némán, ők nem mozdulnak, ahogyan én sem. Egy percig biztosan így álltunk, majd én visszafordulok az ágyhoz, és újra megragadom Regulus kezét. Valószínűleg Remus mozdult meg először, mivel ő az első, aki mellém lép. Néhány másodpercen belül a többiek is mellénk érnek, és csak némán figyelnék az eszméletlen fiút, ha nem szólalok meg. 

-Jól van - a hangom picit rekedt, mivel valószínűleg megfáztam a lelátón, remélhetőleg semmi komoly bajom nincs. Sirius elsimítja Regulus fekete haját a homlokáról, mintha sebet vagy valami mást keresne, mire folytatom. - Kviddics edzése volt, és lezuhant a seprűjéről. Zuhanás közben eltalálta a jobb lábát egy gurkó, de már ott összeforrasztottam neki félig, az este folyamán pedig teljesen rendbe fog jönni a lába. Zuhanás közben elájult, majdnem be is csapódott a földbe, de az utolsó pillanatban eszembe jutott a testlebegtető bűbáj, ezért a földetérés közben nem lett baja. Éjjelre benntartják, valószínűleg holnap délután kijöhet, ha minden jól alakul. 

-Köszönöm, hogy vigyázol az öcsémre, Ade - néz fel rám könnyes szemekkel Sirius, majd int egyet, és a három fiú elhagyja a termet. James még visszanéz az ajtóból, és int egyet, majd becsukja maga után a nehéz faajtót. 

-Csak azt teszem, amit ő is megtenne értem. Vigyázunk egymásra. Ez a dolgunk - vonom meg a vállam, miközben mind a ketten Regulus arcát nézzük. Nagyon figyelek arra, hogy a felső, ami Regulus-on van, mindenképp takarja a bal alkarját. Ha Sirius meglátná a Sötét Jegyet, lehetséges, hogy felverné az egész kastélyt. Ez a kis jel egy ideig még biztosan titok marad előtte.

-Szeret téged - szólal meg egy kis idő múlva, és felnéz. Én is felemelem a fejem, és a szemébe nézve válaszolok neki. 

-Tudom - nem mondhatom, hogy én is őt. Vajon ugyanúgy szeretem, mint ő engem? Elbizonytalanított ez a mai nap, és az utóbbi két hónap. 

-Csak onnan tudtuk, hogy itt van benn, hogy a csapattársai megkeresték James-t, hogy segítsen nekik megtalálni a cikeszt. Húzták a szájukat, de elmondásuk szerint nem volt más választásuk, már tíz perce azt keresték. 

-Ó, a cikesz! - kapok a fejemhez, majd előveszem a táska aljából a kispárnát, és beteszem Regulus feje alá. Sirius érdeklődve nézi a cikesz alakú kispárnát, mire magyarázkodni kezdek. - Születésnapjára kapta tőlem ezt is. 

-Itt fogsz maradni estére vele?

-Valószínűleg igen - bólintok.

-Toljak ide egy másik ágyat neked, hogy rendesen elférj? - hiába, az udvariasságot beleverték ebbe a fiúba. Szó szerint.

-Nem kell, köszönöm. Megleszek. 

-Jó éjszakát - áll fel a másik oldalon lévő székről. 

-Neked is, Sirius - udvariasan rámosolygok, majd amint elmegy, a fejem az ágyra hajtom. Nem törődve azzal, hogy holnap mennyire fog fájni a nyakam, lassan elalszom, és álmok nélkül fekszem a vőlegényem mellett, egészen másnap reggelig. 

Csodálatosan szép délutánt kívánok minden kedves olvasómnak!
Remélem tetszett ez a kis semmilyen rész. Nos, remélem mindenki látja azt a pici, sárga csillagot, és ha rákattintotok, tutira az egész sárga lesz. Nem varázslat, de mégis varázslatos pillanatokat okoznátok vele. Jó, na ennyi elég is belőlem.
Merlin legyen veletek, na meg persze Sirius jó szíve, Kíra