Tiszta Metafizika

Baudelaire, Verlaine, Rimbaud

Nem tudom, hogy normális ember hogy reagált volna erre, de nekem azonnal bekapcsolt a sikoltozó mezei egér a fejemben a hamis állítás hallatán, így kissé élesen rávágtam:

A fekete nem szín!

Parancsol? – meredt rám elképedve McGalagony.

A fekete nem szín, ez egy brutális tévedés. Ellentéte a fehér, amely szintén nem szín, hanem polarizált fény, a nap fénye, amely minden más színt visszaver. Ezzel ellentétben a fekete mindegyiket elnyeli – hadartam.

Nocsak, mindennap tanul valami újat az ember – kuncogott Dumbledore. – Ezek szerint nem visel meg a hír, hogy sötét varázsló vagy?

Nem érzem magam sötétnek – válaszoltam csípőből.

A két professzor igencsak döbbenten meredt rám, én meg karba tett kézzel ültem a széken velük szemben.

Valószínűleg nem ezt a magatartást várták, miután közlik velem, hogy gonoszabb és erősebb vagyok, mint az évszázad legnagyobb sötét mágusa. Azaz Voldemort.

Nem éreztem magam rosszabbnak, most, hogy megtudtam az igazságot az erőmről. Már csak arra lettem volna kíváncsi, hogy ezt eddig miért nem tudtam használni a saját világomban. Vagy, hogy mi a varázserőm forrása?

Előre figyelmeztetlek, ha Voldemort megtudja, hogy létezel, mindent el fog követni, hogy megsemmisítsen – mondta Dumbledore. – Életveszélyes elhagynod a Roxfortot. Az amire jelenleg képes vagy, közel sem takarja azt, amekkora mágia lakozik benned.

Természetesen meg kell tanulnia használni, különben elszabadul – tette hozzá McGalagony. – A roxforti tanárok, és a Főnix Rendje tagjai készségesen segítenek önnek a fejlesztésében.

Köszönöm a segítséget – mondtam.

Felálltam, és az ajtóhoz sétáltam. Dumbledore, és McGalagony kicsit aggódva nézett utánam.

Már majdnem kiléptem az ajtón, mikor a tanárnő utánam szólt.

Szeretnék még valamit mondani önnek, Ms Hyde – kezdte. – Én nem hiszek az auraolvasásban.

Köszönöm – biccentettem, és kiléptem az ajtón.

Lassan sétáltam végig a folyosón.

Ha tudnám használni a varázserőmet, könnyűszerrel legyőzhetném a Sötét Nagyúrat. Megmenteném Lilyt, Jamest, Lupint, Petert, Perselust, Reget... és Siriust is. Semmisé tenném a jóslatot. Harry Potter egy egyszerű kisfiú lenne. Nem a kis túlélő, de boldog lehetne, nem egy olyan srác, aki éveken keresztül egy poros gardróbszobában lakik...

Ezért vagyok hát itt? Nekem kell eltennem láb alól Denemet?

Ezzel csak egy probléma van... Sosem tudnék ölni.

De a barátaimért meg kell majd tennem. Eljön majd az idő, amikor ott állok majd előtte, és döntenem kell.

Befordultam a sarkon, és abban a pillanatban észrevettem, hogy megmozdul valami a fejem felett.

Egy muskátlival telis váza zuhant hihetetlen sebességgel a homlokom felé, nekem meg hirtelen eszembe sem jutott, hogy elkapjam, védekezzek, vagy megmozduljak. Varázslatos módon, az harminc centire a fejem felett megállt.