Szikrábol Pattant Szerelem

Az Utunk Kezdetét Veszi

Deku csak figyelt. Kíváncsi volt és várt. Nem tudom mit tegyek. Ha el mondom az álmom, rá jön mi is van valójában. Mégis, ki akarná, hogy ez legyen? Világvége.

-Szóval Kacchan, mit álmodtál?

-Elöbb edd meg a reggelid aztán el mondom egy séta keretében. Oké?

-Okés Kacchan. De hova megyünk?

-Majd azt meglátjuk. - mondtam majd bele turtam a selymes, puha tapintású zöld göndör hajába, és a fülébe sugtam egy-két dolgot: - Annyit mondok meghökkentő lesz Izuku. - fel egyenesedtem és el indultam kifelé a konyhából de nem mentem messzire, közben vissza szóltam Dekunak. - És készülödj én addig szolok Aizawa-sensei nek.

Nem mentem ki a konyhából hanem megáltam az ajtónál és hallgatóztam, hogy hátha mond valamit vagy lesz-e valamilyen reakciója a tettemre, de nem volt. Nézegettem még egy kicsit a brokkoli kölyköt, aztán tényleg el indultam. Meglepödtem. Deku valahogy... cukinak néz ki...

Deku szemszöge:

Mi történt velem? Miért vagyok vörös? Miért zavarodtam össze?

Csak kavarognak a gondolatok a fejemben. Amióta el meséltem neki az álmom, azóta kedves velem. Olyan fura érzésem van. Talán, ez a szerelem?

Én nem értettem miért akar pont ma sétálni velem. Az addig oké, hogy felkelt hajnali öt órakor, de az, hogy reggelit csinált és eléggé érdekesen tálalta az ételt, fura volt. Nem tudom miért, de asszem én szeretem őt. Mit tegyek most?

Én sem gondolkodtam sokáig. Gyorsan meg reggeliztem, el mostam a tányérom és az egyéb dolgokat, aztán rohantam a szobámba öltözni. Alig vártam hogy végre sétáljunk egyet, hisz nekem sem árt a friss levegő. El kezdtem átöltözni, és aztán kaptam egy üzenetet, amit Kacchan írt nekem. Azt irta: hoi Deku. A baj árat elött találkozunk 10 perc múlva. Ne késs el.

Értettem. Nem válaszoltam neki hanem megjelöltem olvasott ként, és rohantam le hogy még idő elött oda érjek.

Kacchan már várt rám. Olyan boldog voltam, hogy már azt se tudtam, miért megyünk el. Engem csak az érdekelt, hogy velem van és tudunk kettesben beszélgetni. Amikor megláttam, rózsaszínben láttam a világot és pillangók röpködtek a gyomromban. Minden egyes lépésemnél, amit felé tettem, úgy éreztem, mintha lépésekkel közelebb lennék hozzá. Minden egyes lépéssel éreztem, hogy ő az a személy, akiért az életemet áldoznám fel.

Nagy nehezen, de mégis megkönyebbülve oda értem Kacchan-hoz és nagy, széles mosolyal mondtam neki:

-Megvagyok! Készen állok.

Ritka látvány, ha Kacchan mosolyog, de én láttam és a mosolyátol el olvadtam, mint egy jégkocka a napon.

-Szóltam Aizawa-sensei nek, hogy megyünk tehát nyugodtan csavaroghatunk. Viszont, este hatra legkésőbb vissza kell jönnünk.

-Vettem az adást. De, gondolom nem leszünk addig távol nem? - közben mélyen próbáltam bele nézni a gyönyörű, skarlát szemeibe közben mindig egyre pirosabb lettem.

-De haladjunk Deku ha annyira tudni akarod mit álmodtam...- közben megfogta a csuklómat és maga után rántott és úgy is jöttünk ki a kollégiumból.

...Az útunk kezdetét veszi...