Szikrábol Pattant Szerelem

Váratlan Fordulat

Miközben a csuklómat fogta és maga után húzva mentünk kifelé a kollégium kapuján, el gondolkoztam azon, hogy vajon milyen lenne az, ha vele lennék úgy mint egy pár...

-De Kacchan tényleg érdekelne, hogy hova megyünk - miközben mondtam, néztem a szemeit és látszott a szemembe, hogy nagyon gondolkozik.

-Figyelj, ha mindent el kéne neked mondanom, akkor semmi értelme nem lenne annak, hogy mi el sétálunk és kettesben vagyunk. De ha annyit tudni akarod, akkor ez olyan helyre megyünk, ahol kevés az ember.

Megharapta a saját száját és mosolygott. Nem vagyok hülye, így egyből arra gondoltam, hogy akar valamit de én még erre nem áltam készen és úgy el pirultam mint egy túl érett paradicsom.
Kacchan rám nézett és nevetett rajtam. Fel kaptam a fejem és piros arcal kérdeztem:

-Most mit nevetsz?

-Oh jah, semmin csak tudom, hogy félre értetted a mondatom. -majd újra nevetett rajtam.

-Ez nem igaz, csak... - félbeszakitott pont jókor, mert nem jutott eszembe semmilyen kifogás mert igaza volt.

-Hagyjuk de tudod... - felém fordul, megfogta gyengéden az államat, és azt mondja- tudod, hogy utálom, amikor hazudnak.

Olyan közel volt az ajkunk egymáshoz, hogy azt hittem meg akar csókolni de nem. Én viszont majdnem megcsokoltam de szerencsére vissza fogtam magam...

Úgy éreztem, hogy nem ártana meginni valamit, hiszen a sok pirulgatás miatt, még inni is el felejtettem és igencsak megszomjaztam. Megálltam, ezzel magam után rántva Kacchant aki értetlenül nézett rám és azt kérdezte:

-Most mégis mi a francért álltál meg? -kicsit haragosan nézett rám, de a hangja kicsit feszült volt, mintha félne vagy valami hasonló.

-Megszomjaztam. El mehetnénk egy kávézóba vagy valahová inni valamit. -beszédem, közben mutattam az utca másik oldalán egy kávézóra ami tudom, hogy Kacchan kedvenc helye.

Sóhajtott, majd szótlanul el indultunk de most szerencsére lassabb tempóban, hisz eddig szó szerint futottunk, ami neki gyors séta, az nekem futás.

Be mentünk, és Kacchan szokásos helyére ültünk. Kicsit ideges volt, mintha sietett volna valahova.

-Kacchan? -mikor megszólítottam, eröltetett mosollyal nézett rám. Itt már teljes mértékben tudtam, hogy igen. Ideges. Nagyon de nagyon ideges.

-Mit szeretnél? -nagy levegőt vett, és várta míg a pincér fel veszi a rendelést.

-Valami baj van? Kicsit feszültnek tünsz..- sajnos nem tudtam be fejezni a mondandómat, mert a pincér pont akkor jött.

-Szép napot az uraknak! Mit hozhatok? -Egy aranyos, kicsit kómás fejjel jött oda hozzánk a pincér, akin egy pink egyberuha volt, fehér köténnyel az oldalán. Magyarán mondva, egy Maid ruha volt rajta, csak rózsaszínben ami az õszintét megvalva, nagyon aranyos volt.

-Szia Haru. Én a szokásosat kérem.-Kacchan ezt úgy mondta, mintha semmi baja nem lenne. De aki ismeri õt, tudja, hogy valami fusztrálja.

Rendben Katsuki. És önnek? -fordult felém, és villantott egy apró mosolyt, és fel villant a kék szeme. Csak tudnám, hogy mitõl.

Hé, Haru! A neve De-

A nevem Midorya Izuku. De szólits csak Izukunak, ha kérhetem. -kénytelen voltam félbe szakítani, hiszen nem szeretem, ha Kaccahnon es Uraraka-san-on kívül, valaki Deku-nak hív.

Kacchan kicsit mérgesen, míg a pincér lány kicsit összezavarodva nézett mind kettõnkre.

-Akkor most, szólitsalak Izukunak?

-Igen, kérlek.

Kacchan még mindig mérgesen nézett, de most nem rám, hanem ki az ablakon. Kicsit azért még mindig félek tõle, hiszen kiszámíthatatlan, hogy mikor tör ki belõle a démon. Igaz, Kacchan mindig mérges, de sokszor már inkább olyan, mint egy földre pottyant sátánfióka. Sûrûn van sajnos ilyen ki törése, és ez ellen sajnos senki sem tud tenni semmit.

-Akkor hát, Izuku-kun, mit hozhatok neked?

-Egy csésze tea bõven megteszi.

-Értem. És milyen tea legyen?

-Zöld, ha lehet.

-Természetesen! Nos akkor, máris hozok az italokat és örülök, hogy megismerhettelek, Midorya Izuku. -el indult egy másik asztalhoz, hogy ott is fel vegye a rendelést, és én csak néztem õt, hisz valami fura volt ebben a lányban. Olyan ismerõs volt valahonnan, de tudom, hogy még sosem láttam õt sehol. Amikor fel vette a rendelést a másik asztalnál is, rám nézett viszont a szeme színe megváltozott. Citromsárga lett a szeme. És egybõl le esett, hogy mégis ki ez a lány.

-Kacchan. Tünjünk el innen. Most! -mondtam kicsit idegesen neki mire kaptam egy "okos nézést" válaszul. -Figyelj, ez a lány nem az a Haru, akit ismersz. Ez valaki más.

-Ugyan már, ne viccelõdj velem. Kiskorunk óta ismerem Harut. Kizárt, hogy ez ne õ legyen.

-Kérlek, most az egyszer az életben, higyj bennem.

Gondolkozóba vittem azzal, hogy azt mondtam, hogy "higyj bennem". Hiszen tudom, hogy sosem bízott bennem.

-Ez a lány, nem Haru. Érted? Láttam, hogy más a szeme színe.

Gondolkozott, és Harut nézte. Úgy kb. két percnyi gondolkozás után, egy bólintást kaptam válaszul. Azzal a lendülettel, megfogta a karomat, és ki mentünk a kávézóból. El futottunk egy olyan utcába, ahol jó ha megfordul egy-két ember. Pihentünk egy keveset, majd fel tettem egy kérdést:

-Tényleg hiszel bennem?

Rám nézett, maj le ült a kõre.

-Halálomig hinni fogok benned. Valami azt súgja, most higyek neked. De nyugodj meg, ez ritka eset. De ha most igazad lesz és jók a megérzéseid, akkor isten legyen a tanum, vakon fogok hinni benned.

Szíven ütött amit mondott. Ki hinné, hogy egy hozzám hasonló emberben, képes lenne hinni egy olyan ember, mint Kacchan. Akkora nagy érzelgésbe keztem bele, hogy még a könnyem is kicsordut. Hirtelen el kezdtem le törölgetni az arcomról a könnyeket, amit sajnos Kaccan is észre vett. Felált a kõröl, közelebb jött, majd õ törölte le a könnyeimet, amit még tudott.

-Sajnálom Kacchan, én csak el érzékenyültem...

-Semmi baj, el hiszem.

És megölelt. Életemben elösször érzem az ölelését. Olyan, nem is tudom, jó érzés. Biztonságos érzést kelt az ölelése. Viszont ez nem tartott sokáig mert, el lökött magátol, hisz a legrosszabb rémálmom valóra vált.