A herceg és a farkas (Befejezett)

🌗Tizennegyedik🌗

"6 honappal később"

Vladimir pov.
A kicsik iszonyatosan gyorsan nőnek. Hihetetlen, hogy nemreg még éjszakákat mászkáltam, hogy lefektessem őket a kicsi kosarukban. Most meg már együtt alszanak a kicsi vackukban. Külsőre mintha öt évesek, pedig alig múltak hat hónaposak. Ők életem gyöngyszemei. Most épp altatót énekeltem, hogy hamarabb elálmosodjanak.
- Ott járj, hol még senki más nem járt. Ismeretlen úti cél, új világ vár rád. Bátran kérdezz, mint a kisgyermek. Hív a völgy és hív a hegy, mesélnek neked. Te tudd, mit más csak sejt rég. Kérdésre választ találj. Mert millió titkot rejt még. Ez a szépséges táj... - daloltam lágyan. Úgy tűnt mind alszanak, már azon voltam, hogy kimegyek mikor Ray megragadta a kezem és nagyot ásítva nézett rám.
- Énekeld el mégegyszer, legyszi! - könyörgött mire visszahajtottam az ágyba.
- Aludj mostmár, kincsem! - suttogtam és ezzel el is aludt. Kimentem a mi barlangunkhoz és odabent Igor ülve bóbiskolt. Leültem mellé és kicsit megböktem a vállát.
- Igor!
- Hm... - nyújtózkodott egyet.
- Te is elaludtál?
- Csak ültem és hallgattam, ahogy énekelsz a kicsiknek. Aztán azon kaptam magam, hogy elbóbiskolok. - mondta és az ölembe hajtotta a fejét.
- Azt szeretnéd, hogy neked is énekeljek? - valahogy éreztem, hogy ezt akarja, csak nem meri bevallani. Kicsit elpirult a kérdésemre, majd bólintott. Én is elhelyezkedtem.
- Milyet szeretnél?
- Valami kalandosat. Inkabb meselj valamit!
- Tudok jobbat.
- Tudsz?
- Van egy nagy sivatag, hol a nap csupa tűz, rendes karaván alig jár. Ahol minden sivár mindig perzsel a nyár, vad a táj, de nekem hazám. Keletről fúj a szél, nyugaton kel a nap, hol a szűz homok tengermély. Jöjj el hát, sose félj, csak a szőnyegig ér, hiszen itt vár rád ezeregy éj... - ezt a dalt anyám énekelte nekem mese helyett mikor kicsi voltam. Ilyenkor mindig elképzeltem a perzselő sivatag hatalmas dűnéit. Messzi tájakra repültem, ahol nem léteznek határok és megáll az idő.