Szilvia megállíthatatlanul halad a cél felé. Senki nem hallja a lépteit, szinte nem is ér a lába a homokos talajra. Alig hallható sóhaj hagyja el a száját, ha itt végez, végre szabad lesz. Nem köti majd semmi ehhez a romos városhoz. És el fog menni, Itt fog hagyni mindent, és mindenkit. Az ereszcsatornára ugrik, és macskaügyességgel mászik felfelé. Felugrik a és a ház tetején landol. Kései a kezébe csúsznak. Most már szalad, nem érdekli, hogy hangos vagy hangtalan, az éjszaka elrejti. Csak elég gyorsnak kell lennie. Beugrik egy óvatlanul nyitva felejtett ablakon. Könyörtelenül felnevet de elég halkan ahhoz hogy a ház lakóit ne ébressze fel. Egy hálószobába ér. A bent alvó férfi mit sem sejt, békésen alszik, nem érzi a veszélyt. Szilvia szorosan markolja a késeit, és megáll az ágy fölött. És.. levágja a fejét. Nem érzett megbánást. Ez az ember áruló volt. És gyilkos. Csakúgy mint az orgyikos. Mert Szilviát erre tanították a szülei, és a barátai. Tudta hogy csak így élhet, csak így élhet túl mimdenkit. Hiszen az halhatatlan volt. Csak fegyver által vethettek véget at életének. És a gyilkosság után kisétál a szobából, mintha mi sem történt volna.
Csak egyetlen dologra tudott figyelni, egyetlen szóra: Szabadság.
