Megérkeztek a király székhelyére Vonkártóba. Az utcán nem kis riadalmat keltett a hatalmas állat. Amikor a várkapuhoz értek az őrök nem akarták beengedni őket. Mire megmozdultak halottak voltak.
Konkrétan kitépték az trónterem ajtaját. -Felséges királyom! -mondta gúnyosan
- Minek köszönhetem hogy ilyen nyugodtan sétáltál be a terembe és ilyen tisztán? - a lányon még mindig az őrök vére díszelgett.
- Azért jöttem hogy megjérdezzem mit akar, mi legyen az utolsó szava? Talán egy segélykiáltás, mint a bátyámé?
-Tehàt sikerült eltennem láb alól. De tőled is megszabadulhatok. Egy gonddal kevesebb. - Talán akart még mondani mást is, de nem tudott, ugyanis a lány egyik kése már a torkánál volt, a másik pedig a hasánál.
- Maga halott- mondta Szilvi, és megforgatta a kést a király hasában, majd szépen letörölgette. - Köszönöm az együttműködést fenséges királyom!
