Iola felrepült és harcba szállt a lényekkel. A karmait használta a küzdelemben. Sokat megölt, de nem eleget. Mivel súlyosan megsérült, a lábai véreztek, a szárnya alig bírta el a súlyát. Már csak négy élt a lények közül. Velük Szilvia küzdött. A tőreit használta. A 8 évnyi kiképzés után ez nem jelentett neki gondot. Végre végeztek velük. Már indultak volna tovább amikor a stróf figyelmeztetően felmordult. A lány villámgyorsan megpördült, és megdermedt a látványtól. A földön fekvő lények elkezdtek alakot ölteni.
- Te jó ég! - kiáltott fel Szilvi. Egy embert láttak maguk előtt.
- Én vagyok a fekete ember, engem senki nem győzhet le! - süvítette. - Próbáljatok csak legyőzni, akkor önszántadból haltok meg. A király úgyis holtan akar látni téged, - bökött ujjával Brendon felé- te mocskos kis áruló!
- Te meg miről beszélsz? - állt fivére elé a lány.
- Ne állj az utamba! A sorsa megpecsételődött. Ne akard ugyan azt a sorsot. A te életedet megkímélhetem, de az övét nem fogom. - mondta a fekete ember, és ezzel eltűnt.
