Kilenc hónap telt el a tengerhez vezető útjuk óta, az emberek pedig szép lassan hozzászoktak az új helyzethez. Engedélyezték, hogy mások is elhagyhassák a falakat, sőt! Voltak, akik azokon kívül telepedtek le és kezdtek önálló gazdálkodásba. A tenger partját benépesítették, házakat építettek és újfajta kereskedelmet folytattak. A tenger kincseit felfedezve megindult a halászat és az élelmiszeripar fellendült. Emberek százait látták el halhússal, a gazdagok körében pedig elterjedtté vált a rák vagy a ritkább halfajták, amiket a halászok jó pénzért eladtak neki.
Az emberek boldogan éltek szabadságban és biztonságban.
Beköszöntött a tél, így az emberek biztonságosabban érezték magukat házuk falai között. A parancsnokság pedig úgy vélte, ebben az időszakban nagyon csekély a valószínűsége annak, hogy az ellenség támadást kezdeményezzen, így a katonáknak szabadságot engedélyeztek a hideg, téli időben. Az emberek szétszéledtek, meglátogatták családjukat, vagy önkéntes munkát végeztek valamerre. Pihentek és azokkal lehettek, akikkel csak kedvük tartotta.
Rivaille Ackerman otthona mindig is a katonaság volt, így elképzelhetetlennek tartotta, hogy bárhova is elmenjen. Nem volt már kit meglátogatnia, az egysége tagjait pedig jobbnak látta elkerülni.
A szobájában ücsörgött egy bögre teát kortyolgatva és a kint szállingózó hópelyheket nézte. Fehérek voltak és tiszták. Egyszerűek, akár az élet.
Kellemes időtöltéséből a kivágódó ajtó csattanása rázta fel, amin egy enyhén csapzott nő trappolt be.
"Tévedtem. Az élet mégsem egyszerű."
- Rivaille! Gyere, elmegyünk!
- Hogy MI VAN? Hanji, elment az eszed? Mégis hova akarsz ilyen időben elindulni?! - de a nő jókedvét a dühös szavakkal sem lehetett eltörölni. Ha valamit a fejébe vett, akkor azt véghez is vitte. Legalább ebből a szempontból egy igazi parancsnok volt.
Rivaille-nak be kellett vallania, jelen helyzetben semmi kedve nem volt elhagyni meleg, fűtött szobáját valami őrültségért. Nem mintha valaha lett volna hozzá kedve...
- Elmegyünk a tengerhez! Hidd el, rád fér egy kis kimozdulás. - becsukta maga mögött az ajtót és egy szempillantás alatt a hadnagy előtt termett.
- Hónapok óta csak itt kuksolsz! Nézz magadra! Ez már nem normális. - ujjaival a férfi karikás szemeire mutatott, majd onnan sápadt arcára - Neked egy kis izgalomra van szükséged!
- És úgy véled, hogy majd a tengernél találok magamnak izgalmat? Mit csinálja? Sétáljak át az ellenséghez a befagyott vízen?! - nem. Határozottan semmi kedve nem volt elmenni oda.
- Ugyan már! Ez csak egy kis kirándulás, jót fog tenni.
- Ne hajtogasd már ezt a szarságot! Jót fog tenni? Mire? A kialvatlanságra ugyan nem! És fölöslegesen nem fogok elmenni semmilyen idióta túrára! - kezdett elege lenni a nő folytonos aggódásaiból, de Hanji nap mint nap meglátogatta őt és gondoskodott, hogy ne unatkozzon. Aztán egyik nap nem jött többet, úgy tudta elutazott egy távolabbi városba a parancsnoki feladatait intézni. Ez mind egy hónapja volt, ám akkor ő is rendesen el volt havazva munkával, így nem szentelt ennek nagyobb figyelmet. És most, mikor végre egyedül kipihenhetné magát és pár hétre elfeledkezhetne minden gondjáról, a nő csak úgy a semmiből felbukkan és el akarja rángatni magával valami értelmetlen útra, csak mert jót fog tenni neki.
- Én egy pillanatig sem az alváshiányodra gondoltam, törpe! Hanem a magányodra! - azzal sértődötten sarkon fordult és kiviharzott a szobából, az ajtót pedig hangosan becsapta maga mögött.
KAMU SEDANG MEMBACA
Csillagot hazudni a beborult égre - Aot [Rivaille Fanfiction ~ Levihan]
Fiksi PenggemarRivaille Ackerman még emlékezik a szép, békés időkre, mikor a háború elkerülte őket és végre szabadok lehettek. Az éjszakákra, melyeket a csillagos ég alatt töltött, vagy mikor a naplementében gyönyörködött. A csendre és a hóval fedett tájra, vagy a...