Pajzs[BTS ff] (Befejezett)

Mikor a mérleg megbillent!

~Író szemszöge~

Léptei hangosan kopogtak az üres kopár folyosón. Szíve a torkában dobogott ahogy egyre közeledett a trónterem ajtajához. Végre minden a kezére játszott, pedig milyen sokat várt már erre a napra! Majd ötszáz évet. Bele gondolva is sok. És mennyi áldozatot hozott ezért. El vett egy számára vadidegen nőt és évszázadokon keresztül hazudta neki hogy szereti, de végül csak meg szabadult tőle, bár felesége a végén átlátott rajta és utolsó erejével meg akadályozta őt abban hogy az újszülött lányát is meg ölje. Rá adta újszülött lányára az őrzők gyűrüjét, ami meg védte a gyermeket minden ártó szándékkal közeledőtől. De most. MOST! Meg találta a módját hogy végre meg szerezze az őrzők erejét és még az sem hátrálja benne hogy a saját gyerekeit kell érte meg ölnie. Miért is zavarná? Végtére is soha nem érzett szeretetet, szánalmat vagy akárcsak a megbocsátást bárki iránt. Ő fog uralkodni mindenek felett, minden világ felett, mert ha az őrzők ereje az övé lesz a sötétség mindent elnyel és akkor már senki sem állhat az utjába még a legfelsőbb hatalmak sem.
A lány már ott állt az ablak előtt, merengve bámult kifele, de apja lépteire megfordult és meg hajolt.

-Hívattál?-Kérdezte lágy hangján, de máskor nyugodt lénye most feszültnek tűnt. Mindig előre meg érezte a bajt, most sem volt ez másképp. Már egy ideje érzi a negatív hullámokat az apja körül. Mindig is ott voltak de néhány napja erősödnek és most szinte érezte ahogy folytogatja valami láthatatlan erő.

-Eljött a nagy nap.-Mondta minden bevezetés nélkül.-Ma végre megszerzem a végtelen uralmat minden és mindenki felett.- Beleremegett apja szavaiba, de nem akarta hogy a férfi lássa a félelmét.

-És azt mégis hogy tervezed?-De már tudta a választ. Az apja ördögi mosollyal nézett rá. Vállat vont.

-Meg szerzem a gyűrüdet, és vele minden erődet.-Riadtan nézett apjára, még akkor is hogy ezt előre megérezte. Napok óta álmodik róla ahogy az apja meg öli őt aztán Jin-t majd Lia-t. De ő ezt nem hagyja, nem hagyhatja. Nem teheti, a félelmét félre dobva állt apja elé és felemelte kezét.

-Komolyan azt gondoltad hogy én majd önként és dalolva átengedek Neked mindent?

-Nem kell átadnod, elveszem magam.-Üvöltötte majd hirtelen valami fekete köd kezdett körülötte kavarogni, szemei vörösen izzottak ahogy a lányra nézett. A lány hiába próbált mozogni, teljesen le bénult. Apja hozzá lépett.-Jók ezek a régi sötét máglyák, sokat lehet belőlük tanulni!-Lánya álla alá nyúlt és tekintetét az övébe fúrta.-Add át különben megöllek... kár lenne érted, jó rabszolga lenne belőled!

-Abba nekem is lenne némi bele szólásom!-Hangzott hirtelen a hátuk mögül. A király meg pördült a tengelye körül ezzel meg törve a varázslatot amit a lányra küldött. A lány ezt kihasználva hátrálni kezdett, menedéket keresve magának. Két fiatal férfi állt, kezükben kivont karddal. Szinte egyforma magasak voltak, egyforma harci öltözet fedte testüket és most még a gyilkos pillantások is egyformák voltak. A fekete hajú férfi előre lépett, határozott léptei egy pillanatra meglepték a királyt, de amint magához tért felemelte karját és a fiú felé súlytott. A fekete köd hirtelen csapódott az ifju előtt hegyes tőrt formázva és egyenesen az ifjú mellkasát célozta meg. De mielőtt célba ért volna a másik harcos aki eddig feszülten figyelt felkiáltott és ellökve barátját a tőr elé ugrott.

-Hyun!-A lány kétségbeesett sikollyal rohant a földön fekvőhöz. Felemelte fejét, ölébe vonva őt szólitgatta, de a szőke harcos nem nézett rá. Jin dühtől vezérelve támadt apjára de a király a meg szerzett máglyáknak köszönhetően könnyedén félreállitotta őt majd a lányhoz lépve hajánál fogva megragadta és vonszolta őt maga után. Jin újra támadásba lendült, most azonban ügyesen kivédte apja fondorlatos trükkjeit, egy suhintással megsebezva a lány haját markolászó kezét. A király fájdalmasan felüvöltött, felemelte kezét és mintha csak egy báb lenne át repítette fiát a termen. A terem ajtaja hirtelen kivágódott és egy fiatal lány rohant be rajta, néha maga mögé pillantva. Hallatszott üldözői hangja, ezért egy határozott mozdulattal bezárta a trón terem ajtaját. Amint felmérte a helyzetet a földön térdelő Jinhez futott aki épp akkor próbált fel tápászkodni. A király nem törődött velük, újra lánya felé lépett. Jin megelégelve apja buzgóságát fél térdre ereszkedett jobb kezét ökölbe szoritotta majd minden erejét oda összpontosítva a márvány padlóra súlytott. Huga tudta mi fog történni ezért fel pattant és megpróbált menedéket keresni. Jin rettentő erővel súlytott le újra, mire az épület egy pillanatra meg remegett és a márvány hirtelen elkezdett repedezni, majd a repedések mentén egyre nagyobb szakadék keletkezett, magába szippantva azt ami épp fölötte volt. Wharan király hihetetlen gyorsasággal reagált fia tettére, szempillantásnyi idő alatt lánya felé intett kezével, mire az emelkedni kezdett, pár centire lebegve a földtől közelebb húzta magához, majd másik kezét is ki nyujtva mormolni kezdett valamit amitől a lány kezén lévő gyűrűt fekete felhők lepték be, majd a gyűrű engedve a mágjának a levegőben lebegett. A király diadalittasan nyúlt a gyűrű felé, mikor hirtelen valaki ellökte.
- Sosem lessz a tied! - kiáltotta Lia majd hirtelen csettintett egyet amitől a gyűrű fénycsóvát hagyva maga után eltűnt. A király felé súlytott és a lány háritott, újra súlytott de a lány újra háritott. Vörös haja szinte izzani látszott az ablakon bevetülő fénytől. Próbált időt nyerni Jinnek akit kimeritett az iménti erő kifejtése, hisz fiatal volt még, hamar elfogy még az ereje. És persze a király lányányak NaRin-nak, akit az élete árán is meg kell védenie. Mert ő ezért Teremtődött! De az ő ereje is fogytán van. És a király érezte ezt. Újra támadt és ezúttal eltalálta a lányt aki a falnak csapódva nyekkent egyet. Fáradtan emelte fel a fejét, érezte a szájában a vér fémes ízét. Nézte ahogy a király megindul NaRin felé aki még mindig ájultan fekszik a földön,ami nem is csoda. A gyűrü elvesztése felér a lelke egy darabkájának elvesztésével. Lassan a lány fölé hajol, kezében tőr. Felismeri. Egy Kahnshu. Ha azzal öli meg többé nem születik ujjá. Hirtelen emelte meg kezét és mielőtt bármit is át gondolt volna csettintett. A lány egy fénycsóva kíséretében eltűnt. Csak remélni merte hogy nem esik baja . Tekintetét Jinre emelte aki most tért csak magához és épp támadásra készült de most hirtelen megtorpant. Lia felsóhajtott majd egy "bocsáss meg" elrebegése után ujra csettintett és a király egyedül maradt.
Szinte üvölve hallotta a saját gondolatait, ahogy a fiatal mágusnőt átkozta. Meg kellett volna ölnie, ugyanúgy ahogy annak idején a felesége mágusát, vagy a lánya újszülött pajtzsát. De nem is gondolta hogy ez a kis újonc ekkora erővel bír?! Kavarogtak a gondolatai, majd végül lenyugodott. Meg fogja szerezni az őrző erejét, kerül amibe kerül!

***

Látta ahogy a király a hugához lép, megismerte a tőrt a kezében. Érezte hogy a félelem a szivébe markol, de most nem ért rá pánikolni. Látta Lia-t a földön ahogy próbál koncentrálni, majd a fénycsóvát ami NaRin hűlt helyén maradt majd lassan halványodott. Érezte a szédülést, tudta mi jön most. Le hunyt szemmel várt mig az örvénylő érzés abba marad.
-Meddig akarsz még itt állva aludni? - a hang közvetlenül mellőle jött. Ki nyitotta a szemét és egy nála alacsonyabb barna hajú férfival találta szemben magát. Mivel nem volt rajta a Jankary harcosok jellegzetes jele, így halandónak gondolta. Hangokat hallva szét nézett. Ekkor tudatosult benne hogy egy harc közepébe csöppent. Nem is akármilyenbe. Egy Kamai horda próbált lecsapni rájuk. Felsóhajtott.
-Lia, hova küldtél?
-Nocsak, Te is Lia büntetését élvezed? - Vigyorgott a fiú. Hófehér bőre szinte világított , arca pimasz mosolyra húzódott. Jin felkészült. És már nem volt egyedül.Valamiért érezte hogy az ifjú akivel vállvetve harcolnak még szokáig vele marad!