Nem vagyok egy directioner!

Június - part 1.

És itt is az első fejezet. Hope y'll enjoy it! :D

Borzasztóan meleg volt azon júniusi napon, amikor Dia barátnőm megjelent a könyvtár egyik eldugott termében és nagyban mosolyogva elém tolt egy fehér borítékot. Kicsit dühösen néztem fel rá a tételekből,de ő megvillantotta ártatlan mosolyát és nagy szemekkel nézett rám, így magamhoz vettem a borítékot és már előre féltem, hogy megint mibe ránt bele. Aztán, amint megpillantottam a két jegyet, ijedten ejtettem ki őket a kezemből a tételhalomra. Nem hittem a szememnek.

- Ez meg mi? - kérdeztem a tervezettnél rekedtebben és hangosabban.

- Az amit rajta látsz. - suttogta, jót mulatva az arckifejezésemen.

- De... - kezdtem, azonban nem hagyta, hogy befejezzem.

- Ugye eljössz velem? - vette kicsit nyafogóra és hangosabbra, mire több fej is felénk fordult a tömött asztaloktól, nem éppen olyan vidám arckifejezéssel, mint Diáé.

- Te most viccelsz velem, ugye? - néztem rá megütközve. - 2 hét múlva államvizsgázunk, még nagyjából semmit nem tudok és te arra kérsz, hogy menjek el egy One Direction koncertre? - sziszegtem - Minek nézel te, tizenéves csitrinek? Különben is honnan gondolod, hogy van kedvem tizenévesnek kinéző huszonéveseket bámulni?

- Szofi, ismerlek mint a tenyeremet. - mondta és keresztbe fonta karjait.

Beharaptam az alsó ajkam, mérlegeltem, annak ellenére, hogy a szívem már igent mondott.

- Úgyis eljössz, te csitri, - mondta még vidámabban, mert tudta, hogy legyőzött, ismerte a link oldalamat. Lehuppant a mellettem lévő puha karosszékbe, kezein csörgetve a közös karkötőink hadát.

Magamat is megleptem azzal, hogy ilyen könnyen beadtam a derekam és még mindig hitetlenkedve bámultam magam elé a jegyekre. Aztán majdnem felsikkantottam.

- Meet&greet???

Erre már többen pisszegni kezdtek felénk, mire fülig vörösödve néztem a mellettem ülő kacagó szemű lányra.

- Ezt meg hogy szerezted? - kérdeztem suttogva.

- Majd elmesélem, de kapd magad, Áron vár minket a kávézóban.

Szememet forgatva összehúztam a tételeket egy kupacba és bedobtam őket a zsákomba.

- Tűnés, mielőtt kidobnak! - suttogtam mosolyogva, mert Dia öröme rám is átragadt.

Tíz perccel később már a könyvtárral szembeni kávézóban szívogattuk smootie-jainkat Dia pasija, Áron társaságában, aki egyben az unokatestvérem volt, nem mellesleg a legnagyobb bizalmasom. És félreértés ne essék, örültem neki, hogy életem két ilyen fontos szereplője nemcsak jól kijönnek egymással, hanem még együtt is vannak; mégis, kicsit fájt, hogy páratlanul vagyunk. Ugyanis az a személy, akiről azt hittem, hogy olyan nekem, mint Diának Áron, csúnyán megcsalt. De nem akartam ezzel foglalkozni ezért megráztam a fejem és visszagondoltam a könyvtárban történtekre, majd kérdőn néztem barátnőmre.

- Jó.- mondta rögtön amint rám pillantott - Szóval Verának köszönhetjük!

- Persze! - csaptam a fejemre - hiszen ő rendezvényszervező! - Vera Áron anyjának testvére volt. Nem tudom hogy feledkezhettem el róla, pedig példaképként tekintettem rá régen, amikor még rendezvényszervező akartam lenni, de végül tanítónéni lett belőlem. 

Áron csak mosolyogva bólintott.

- Ja, és miután úgy csorgattátok a nyálatokat a koncert hallatán, gondoltam megkérdezem nincs-e neki elfekvőben egy-két jegye, mire rögtön VIP/meet&greet-eset hozott. Asszem jó vásárt csináltunk, mert cserébe csak annyit kért, hogy pesztráljam a kisfiát, aki amúgy is imád.