Nem vagyok egy directioner!

Június - part 2.

Éés már itt is a második rész. Lehet kicsit rövidebb, de Szofi szempontjából fontos. Enjoy!

Dia nagyon nagyon dühösen nézett rám. Szinte láttam lüktetni az ereket a nyakán és a homlokán. Azonban amikor meglátta a fejem inkább csak kérdőn nézett rám.

- Mi tartott ennyi ideig? Szerencséd, hogy késve kezdenek! Mi lett volna ha lemaradsz valamelyik kedvencünkről! Amúgy miért vagy ilyen kipirult? - zúdította rám kérdéseit felhúzott szemöldökkel.

Gyorsan körbenéztem. A legtöbb néző - átlag életkorukat tekintve a tizenhatot sem ütötték meg - önmagával volt elfoglalva, így gyorsan elsuttogtam barátnőmnek a backstageben történteket.

- Mi a f.... - kelt ki magából Dia, de szúrós szemmel néztem rá, hogy fogja vissza magát. - Wow!!!! - nézett rám csillogó szemekkel. - Ez aztán sztori! Lesz mit blogolnod róla.

Forgattam a szemeimet és egy ütős riposzton gondolkodtam, de ekkor felhangzott az Up all night kezdő akkordjai. Átvette rajtunk az uralmat a bennünk élő rajongó tini és két számmal később már felállva tomboltunk mi is, természetesen egymást átüvöltve énekeltük a szöveget. Vagy az általunk kreált átiratokat. Úgy repült az idő, hogy észre sem vettük. Közben a fiúkon látszott, hogy mesésen érzik magukat a színpadon, nevetgéltek, ha valaki valami vicceset csinált; integettek a halom lánynak akik az állóhelyeken verekedtek egy-egy pacsiért, vagy mosolyért. Harry az egyik szám alatt direkt lefröcskölte Louist, majd a szájába vett egy kevés vizet és utána egy szökőkút módjára kiköpte. Két számmal később pedig Niall öntötte le egy palack vízzel az éppen a lépcsőn ülő Zayn-t és Harryt. Utóbbi megrázta a víztől és izzadságtól csatakos haját és énekelt tovább, én azonban alig tudtam levenni a szemem fehér pólójáról, ami vizesen tapadt a mellkasára, és az összes tetkója átvillant rajta. Isteni látványt nyújtott. Aztán jött egy-két szomorúbb szám, és egyben a személyes kedvenceim, a Summer Love és a Little Things. Éreztem, hogy legördül egy-két könnycsepp az arcomon, de Dia oldalba bökött, és a kezembe nyomott egy zsebkendőt. Ránéztem, és majdnem hangosan felnevettem, mert ő is pityergett. Hát igen, ezért voltunk a legjobb barátnők az egyetem első napja óta.

- Féltékeny vagyok rád, ugye tudod? - mondta a hangzavar közepette.

- Mire? - néztem rá értetlenül, de mélyen tudtam, hogy mire gondol.

- Arra, hogy előbb találkoztál velük. - mondta, de láttam rajta, hogy nem gondolja komolyan.

- Hatalmas találkozás volt - kiabáltam vissza szarkasztikusan az I want közepette - de valóban ott kellett volna lenned, hogy levideózd az arcomat. - mosolyogtam savanyúan, mire Dia hahotázva kezdett nevetni, mert a What makes you beautiful csendült fel, én pedig csak forgattam a szemeimet. De persze én is nevettem azon amit az előbb műveltem. Lement még egy ráadás szám, a készülő albumukról. Midnight Memories volt a címe, és elég ütős lett, szóval joggal vártuk már nagyon a lemez kiadását, hiába tudtuk, hogy csak jövő évre várható. Végül a fiúk nagy köszönések között eltűntek, a fényeket is kicsit megemelték, mire Diával próbáltunk a még mindig sikítozó tömeg mellett elsasszolni a "titkos" ajtóig. Nagy nehezen odajutottunk, és Vera pár perccel később már be is engedett rajta minket.

- Gyertek! Megmutatom a találkozóra fenntartott szobát. De jelzem már van benne pár csitri.

- Oh, ráérünk mi! - mosolyogtam kicsit kínosan, mert nem akartam Harryvel újra találkozni. Nagyon égőnek tartottam a koncert előtti jelenetet.

- És várjátok már a "nagy" találkát? - kérdezte enyhén pikírten Vera.

Dia felvihogott és rám sandított.