Hazbin Hotel OneShots ||HUN||

||Alastor x Charlie||•Nyugtató Karok•

@DoraImre2 kérésére, remélem tetszik!!~ᕙ (° ~͜ʖ~ °) ᕗ

•Ezzel a kéréssel pedig meg is írtam az utolsót, szóóval aki szeretne még kérni az nyugodtan írjon, csak kérlek, KÉRLEK, valami történetszál legyen, vagy valami karakter plusz, akármi ami eszetekbe jut, mert őszintén nagyon rossz hogy három-négy kérés után elfogy a kreativitásomDx•

///

Késő éjszaka volt. A Hazbin Hotel lakosai már mindannyian rég nyugovóra tértek, csupán egyetlen egy személy léptei zavarták meg a csendet, mely a házat őrizte megállíthatatlanul.

A beszűrődő fény miatt, a lánynak nem volt szüksége arra hogy felkapcsolja a folyosó villanyát ahhoz, hogy megpillanthassa az előtte levő, hatalmas fotót, mely három démont ábrázolt. Őt, az édesapját, Lucifert, s édesanyját Lilithet.

Miközben a szőke hajú lány újból s újból végig vezette tekintetét a keretezett képen, mellkasa előtt összefonta karjait. Ahogy apjára nézett, s belepillantott szemeibe, szinte látta rajta az elégedetlenséget, és a csalódottságot, amit Lucifer iránta érzett. Bár megpróbálta eltitkolni előle, Charlienak nem kellett sok idő hogy leessen, apja sokkal jobban szerette volna őt, hogyha fiú lett volna.

"Persze, hiszen a Pokol Uralkodójának nagyobb lenne a dicsősége, hogyha fia lenne. És, hogyha az a fiú nem olyan lenne, mint én...Igaz, apa?"-Ahogy lehajtotta a fejét, egy kósza könnycsepp futott végig arcán, majd az a padló szőnyegére hullott, ami azt azonnal be is szívta."Nem vagy büszke rám, ezért is...Nem foglalkozol velem annyit...Leesett már..."-Halvány, szívszorító mosolyra húzta a száját, majd akaratlanul is, de elkezdett egy bizonyos dalt dúdólni, amely mindig lenyugtatta őt.

Eközben, néhány méterrel arrébb, egy zárt ajtó mögött ugyancsak volt egy személy, aki ugyanezen az estén nem tudta álomra hajtani a szemét. Alastor, amint meghallotta a dúdolást, felkapta a fejét.

"Ki az, aki ilyenkor még fent van?"

Nem akart tovább az emlékeivel foglalkozni, amik ezen az estén előtörtek belőle, s nem hagyták álomba szenderedni. Ezért is döntött úgy, hogy akárki is legyen az a bizonyos démon aki jelen pillanatban dúdolgat a folyosón, Alastor nem fog
törődni vele, beszélgetést fog vele kezdeményezni.

-Charlie, Kedvesem?-Mégis meglepődött, mikor a hang központjához érve a hercegnőbe botlott, aki ugyancsak megilletődve állt, a Rádió Démon előtt.

-Oh, szia Alastor.-Mosolyodik el kissé, de a férfi azonnal észreveszi, hogy ez a mosoly, nagyon is erőltetett.-Hogy-hogy fent vagy?

-Ah, ne törődj te ezzel, Drágám!-Legyint vigyorogva Alastor, majd közelebb lép Charliehoz.-Inkább a te ébrenléted okára vagyok kíváncsi. Valami gond van talán?

Charlie nem igazán akart hinni annak, amit most hallott. A hatalmas Rádió Démon, akitől a Pokol minden egyes démona retteg, érdeklődik a hogyléte felől. Ez kellemes érzéssel töltötte el a mellkasát, még hogyha abban nem is volt biztos, hogy hátsó szándék nélkül tette ezt a démon.

-Csak...Néha elgondolodok azon, hogy apám mennyivel szerencsésebb lenne, ha fia lett volna.-Neveti el magát halkan.-Tudod, ő mindig is fiút szeretett volna. Nem mondta el nekem, de látom rajta, hogy így van. És néha, így este eszembe jutnak ezek a dolgok, és rájövök, hogy talán jobb lenne, hogyha felhagynék, ezzel az egésszel..-A hangja egyre halkabbá válik, s erőtlenebbé, Alastor pedig egyre értetlenebb tekintettel figyeli őt.-Apa sokkal büszkébb lenne rám, hogyha-

A férfi karjai gondolkodás nélkül ölelik át Charliet, aki megilletődve, elkerekedett szemekkel, s halvány pírral az arcán hagyja ezt. Bár nem akarják bevallani, de mindkettőjüknek egyaránt jól esik, ez a szoros ölelés, amit Alastor kezdeményezett. A hercegnő megfordul, és kissé hezitálva, de belefúrja Alastor mellkasába a fejét, aki erre nem szól egy szót sem.

-Ne akarj megváltozni senki miatt sem, Kedvesem. Akár hiszed, akár nem, te így vagy különleges, még hogyha ezt Lucifer nem is veszi észre. Ne foglalkozz vele, mások így szeretnek téged, ahogy vagy.-Suttogja megnyugtató hangon a vöröses-fekete hajú, ezzel elérve, hogy Charlie egyre nyugodtabbá válljon a karjai között.

-MÉGIS MI A FRANCOT CSINÁLSZ, TE VIGYORGÓ FATTYÚ?!-Vaggie őrjöngő kiáltására azonnal szét rebbennek, ám amíg Charlie ijedten néz a legjobb barátnőjére, addig Alastor a szokásos vigyorával köszönti őt.

-Ah, semmi különöset, Kedvesem!~ Hidd el, hogy-

-HOGYHA MÉG EGYSZER HOZZÁ ÉRSZ, AZ LESZ AZ UTOLSÓ TETT, AMIT CSELEKEDNI FOGSZ, ÉRTETTÉL?!-Hajol teljesen közel Alastorhoz, miközben védelmezően Charliet maga mögé rejti, aki csak szomorkás tekintettel figyeli a történéseket, majd halkan megszólal.

-Vaggie, tényleg nem történt semmi sem...K-Kérlek ne kiabálj vele.

Egy másodpercig dühösen mered Charliera, majd egy kisebb sóhaj kíséretével, eltávolodik a férfitől, aki továbbra is csak mosolyogni tud Vaggie reakcióján.

-Menjünk, Charlie, jobb lesz ha minél előbb lefekszel aludni, túlhajszoltad magadat ma...-Motyogja még mindig kissé feszülten Vaggie, majd Charlie hátát simogatva, egyre távolabb sétálnak Alastortól. A szőkeség még egy utolsó pillantást vet hátra, amivel pontosan a démon szemeibe tekint, s csak egyetlen egy szót üzen.

'Köszönöm.'

Alastor vigyora még szélesebb lesz, de nem szól egy szót sem, csupán biccenf egyet. Miután pedig a két személy elment, ugyanahhoz a képhez fordul, mint nem olyan régen Charlie is. Egyenest Luciferre tekint, és felvonja egyik szemöldökét.

"Drága barátom, nem okolhatod Charliet azért, amilyen lett. Elvégre is, egykor még angyal voltál te is, nem csoda, hogy Charlie jót akar a démonoknak."-Egy kisebb sóhajt ereszt el, majd lassú mozdulattal megfordul, de még nem indul el, a szobája felé. A teste körül különböző szimbólumok kezdenek megjelenni...

-Vajon mi lett volna velünk, hogyha nem kerülünk le ide, barátom?

Ahogy ez a kérdés elhagyja ajkait, s ugyanígy gondolataiba férkőzik, azonnal meg is rázza a fejét, amivel sikeresen eltűnteti az ismeretlen jeleket körülötte. S azzal pedig, a szobája felé veszi az irányt, próbálva ignorálni a rengeteg emléket, amiket még s mennyországban szerzett, magával, Luciferrel...