Evangeline nyomában | BEFEJEZETT

5.

  Miután mindenkit bemutatott Dumbledore, s kezet fogtam velük, leültünk az ebédlőasztal köré. Az asztalfőn ült az idős varázsló, aki mellett ott ültem én, Sirius velem szemben foglalt helyett, én mellettem pedig Perselus ült. Jól esett a rég látott barát közelsége, megnyugtatott - míg a szemben ülő Sirius jelenléte felzaklatott.
- Elnézéseteket kérem, amiért levelemben olyan szűkszavú voltam - kezdte Dumbledore. - Csupán elővigyázatosság - magyarázta, mire minden jelenlévő bólogatni kezdett, miszerint megértik. - Mint mondtam, Katherine azért van itt velünk, mert az ő lányának eltűnéséről van szó - mondta ismét, mintha ez most egy hivatalos forma volna. - Mesélnél róla egy kicsit?
- Persze - köszörültem meg a torkomat, s lopva, alig észrevehetően pillantottam Perselusra, majd a szemben lévő Siriusra. - Evangeline Eleonor Wenston a teljes neve, egy hónap múlva tizenhét éves lesz - mondtam. - Bevallom, kicsit félek ettől, mert ekkor le fog kerülni róla a nyomjel, és még kevesebb esély lesz a megtalálására.
- Meglesz - biztatott halkan Sirius, mire rá kaptam tekintetemet, s egy pillanatra elhallgattam.
- Aranyvérű - folytattam.
- Ki az apja? - vágott szavamba Remus. - Nem szeretnék indiszkrét lenni, de fontos lehet a férfi kiléte, talán Voldemort miatta rabolta el.
- Ez teljesen kizárt - biztosítottam halovány mosollyal arcomon. - Az apja nincs képben, soha nem is volt - igyekeztem nem teljesen megfeszülni, nem akartam, hogy bárkinek is feltűnjön furcsa viselkedésem. - Lehetetlen, hogy miatta kapták volna el - mondtam még, hogy mindenki megértse, nem fogom beavatni egyikőjüket sem abba, ki a lányom apja, majd folytattam. - Line az Ilvermorny Mágusiskolába jár, a Viharmadár ház tagja. Nagyon okos, jó tanuló, de sok kihágása is volt már. Apró csínyek, nem nagy bűntettek - ráztam meg a  fejemet. - Hosszú, világosbarna haja van, barna szeme...
- Az eltűnése előtti napokban nem érkezett tőle üzenet? - kérdezte most Perselus, s én megint elkövettem azt a hibát, hogy ránéztem, felé fordultam, s testbeszédemmel szinte az egész társaságot kizártam kettőnk beszélgetéséből. - Nem küldött különös baglyot?
- Nem - ráztam a fejem. - Nem kaptam tőle semmit. Egyik nap megjelent nálam az igazgatónő és elmondta, hogy eltűnt.
- Honnan tudtad, hogy halálfalók voltak? - kérdezte Kingsley.
- Bementem az ilvermornys szobájába, hogy körbenézzek. Hátha hagyott valami nyomot, és nem eltűnt, csak elcsatangolt egy kicsit - meséltem. - Megtaláltam a naplóját és elolvastam az utóbbi napok lapjait. Azt írta többször is, hogy úgy érzi, figyelik. És látott maszkos, fekete köpenyes alakokat is. Azonnal a halálfalókra gondoltam, de csak akkor igazolódott be a gyanúm, mikor összeszedtem a cuccait és hazamentem. Otthon nyitva találtam az ajtót... Az egész lakást felforgatták, és otthagytak egy üzenetet, miszerint ne kutassak utánuk, mert különben mindketten meghalunk. Nem ismerek mást, aki elrabolna egy tizenhat éves gyereket és felforgatná az otthonunkat valamiért...
- Elvittek valamit? - kérdezte hirtelen Dumbledore.
- Line néhány ruháját, pár könyvet - gondolkoztam. Akkor nem hittem volna, hogy ennek jelentősége van, ezért nem is nagyon figyeltem a feldúlt házra, csak összepakoltam és jöttem Angliába.
- Milyen könyveket, arra nem emlékszel? - csapott le a témára Kingsley.
- Sajnos nem - ingattam a fejem, ajkaimat lebiggyesztettem. - Nem gondoltam, hogy jelentősége van. De otthon csak mugli regények voltak, mágiatörténet könyvek és bájitalos könyvek. Biztosan nem a regényeket vitték el - vontam vállat.
- Na igen -  fonta össze ujjait Sirius. - Nem valószínű, hogy szabadidejükben ponyvaregényeket olvasnak.
- A bájitalos könyveknek én utánajárhatok - szólt hirtelen mellettem Perselus, mire kérdőn tekintettem rá, de nem szólaltam meg, mert azonnal láttam arcán a "majd elmondom" kifejezést. Nem tudtam mire vélni mondatát, de hallgattam néma üzenetére és visszafordultam Dumbledore felé.
- Valóban - intett Perselus felé. - Te kideríthetsz valamit, csodálkozom is, hogy még nem vontak be.
  Egyre értetlenebbül ültem ott az asztalnál, s fejemet kapkodtam közöttük, mintha így megérthetném, miről folyik a szó. Perselus nem felelt Dumbledore-nak, csak aprót bólintott, miszerint megértette és benne van a tervben, számíthatunk rá. Nem értettem, hogyan tudna Evangeline nyomára bukkanni egyedül, de Dumbledore bízott benne, hogy sikerül neki, így én is bíztam.