Evangeline nyomában | BEFEJEZETT

11.

  Evangeline hevesen vette a levegőt, döbbenten meredt maga elé, majd még mindig a kezemet szorongatva, lassan fordult Sirius felé, aki mosolyogva, türelmesen figyelte a lányt. Láttam, ahogy Line figyelmesen tekint végig Sirius haján, arcán, száján, szemein, orrán, minden apró vonásán, mintha elméjébe akarná vésni a férfi minden porcikáját. Hirtelen felém kapta fejét, mintha kérdezni akarna valamit, de végül egy hang sem jött ki a száján.
- Jobb lenne kettesben beszélni? - olvastam le arcáról, és mosolyogva kérdeztem rá. Tökéletesen megértettem.
- Köszönöm - mosolygott ő is. Csókot nyomtam arcára, megszorítottam kezét.
  Elengedtem őt, és felálltam, de még vetettem egy utolsó pillantást Siriusra, hogy szemmel üzenjem neki: figyeljen rá, mit mond, majd távoztam.
  Észrevétlenül fogtam meg az ajtóban álló Perselus kezét, hogy kihúzzam magammal, és be is csuktam az ajtót magunk mögött. Kint sem engedtem el Perselus kezét. A falnak vetettem hátamat és a férfi ujjaival játszadoztam, hogy ne kelljen rápillantanom. Line visszaszerzése és az apa téma túlságosan felkavart, szükségem volt Perselusra, hogy megnyugodjak, de tudtam, hogy most túlságosan félreérthetően viselkedem.
- Kat... - vett nagy levegőt. Éreztem, hogy ugyanarra gondolunk.
- Borzasztóan hálás vagyok neked - néztem fel végül mégis sötét szemeibe.
- Kat... - húzta el a száját. Ő is érezte, hogy ez most más, több baráti hálálkodásnál. Én is csak ekkor vettem észre, hogy mennyire fáj a gondolat, hogy hamarosan itt kell hagynom Perselust. Sokkal jobban fájt, mint oly sok évvel ezelőtt. - Ne csináld ezt, tudod, hogy ez csak szex - húzódott el tőlem. - Nem tudlak, szeretni és ezt te is tudod jól.
- Tudom - mosolyogtam fel rá. - És te is tudod, hogy nem szerettem beléd - ingattam a fejem, arcomon anyáskodó mosoly ülhetett, mert kérdőn vonta fel szemöldökét. - Csak szükségem van valakire - ismertem be. - Valakire, aki mellettem van, aki... Aki vigyáz ránk. Tudod, hogy független nő vagyok, de... Nem akarok az lenni - vallottam be. - És te mindig segítettél nekem és nekünk is, mikor szükségünk volt rád...
- Nem lehet, hogy ez a valaki Black? - szakított félbe, és vonta fel a szemöldökét újra.
- Hogy Sirius? Ugyan már! - legyintettem lekezelően. Képtelenség! Még, hogy Sirius Black legyen a nagybetűs Férfi az életünkben? Ugyan!
- Egy hetet vele töltöttél, nem nyírtad ki, és van egy közös gyermeketek, aki most már tudja, hogy tényleg ő az apja - sorolta, és félreérthető módon most ő lépett közelebb, hogy végigsimítson az arcomon. - Gyűlölöm őt, és ez már soha nem fog változni, ezt mindannyian tudjuk, mégis azt mondom neked objektíven szemlélve a helyzetet, hogy lehet, pont rá van szükségetek.
- Per... - fordítottam el a fejem, és elléptem tőle, összefontam karjaimat magam előtt. Még a témát is elutasítottam, nemhogy a gondolatot.
- Kat - szólt rám figyelmeztetően, mire újból ránéztem. - Csak gondolj bele - mondta. - Lassan tizennyolc éve élsz Amerikában, és még egy férfit nem találtál, akivel leélnéd az életedet, egyedül akkor voltál igazán szerelmes, mikor Blackkel jöttél össze...
- Komolyan hasonlítsuk a helyzetet egy tinédzser érzéseihez? - vontam fel szemöldökömet, hangom kissé gúnyos volt, mindketten éreztük, hogy kezdek ideges lenni, de azt is tudtuk, hogy ez soha nem volt gond Perselus Piton számára, mindig szívesen ment bele a vitákba..
- Nem összehasonlítjuk, de az alapján, amiket meséltél, elég erősen kétlem, hogy bárkit is fogsz találni magad mellé - közölte kegyetlenül.
- Na, kiszólt a lyuk a gödörből - intettem felé, és majdnem elnevettem magam. - Pont te akarsz engem erről kioktatni, Perselus? - hitetlenkedtem. - Te, aki tinédzserként szerettél egy lányt, lesárvérűzted, a lány hozzáment a a legnagyobb ellenségedhez, majd Tudjukki megölte, és még mindig őt szereted - hadartam, és észre sem vettem, hogy egyre hangosabban beszélek. - Tizennégy éve meghalt Lily és még mindig őt szereted, senkid nem volt azóta, a diákjaid utálnak, te is utálod őket és a munkádat, játszod a bátrat Dumbledore és Voldemort előtt, nagyjából életed sincs! - üvöltöttem rá elvesztve a kontrollt magam felett. - Szóval te csak ne akard megmondani nekem, hogy kivel kellene lennem, és mit kellene vagy nem kellene éreznem - köptem a szavakat.
  Csak mikor befejeztem, akkor vettem észre, hogy a kiabálásra megjelent a szobaajtóban Sirius és Evangeline is, Perselus pedig némán, pókerarccal tűrte, hogy ezt mind a fejéhez vágjam. Ahogy ott álltam zihálva előttük, hirtelen fogalmam sem volt róla, min és miért is akadtam ki ennyire. Persze, azért, mert Perselus szerint nem tudok férfit szerezni magam mellé, de az, hogy ezt mondta, nem volt ok rá, hogy ennyire kiboruljak. Végül is igaza volt, hiszen az elmúlt tizennyolc évben, amit Amerikában töltöttem, kettő kapcsolatom volt talán, de egyik sem volt olyan, hogy azt éreztem volna, le tudnám éni az életemet az illetővel. Nem voltam szerelmes Siriusba, Perselusnak mégis - már megint! - igaza volt: Sirius megkomolyodott, felnőtt, és láthatóan már most mérhetetlenül szerette Line-t. Miért is ne lehetne az életünk rész? Úgy éreztem, Perselus, az egyetlen igazi, egész életre szóló barátom ellök magától - talán ezért borulhattam ki olyan nagyon.
  A levegő teljesen megfagyott, láttam Line arcán, hogy nem érti, mi történik, Sirius pedig nem akart beleszólni, így teljesen elzárkózó arckifejezéssel meredt ránk, míg lányunk vállát fogta. Ellenben Perselus... Ugyanaz az elzárkózó, idegenkedő arckifejezés ült az arcán, ami azelőtt is, ám most engem sem engedett be mögé. Nem láthattam azokat az apró jeleket, amikből ezelőtt tudtam, hogy mit gondol vagy mit érez. Nem értettem, miért lök el magától ilyen hirtelen, miért provokálta ki azt, hogy kimondjam ezeket a szavakat. Mert most, hogy befejeztem a kiabálást, már tudtam, hogy belesétáltam a csapdájába, és ezt a vitát ő szándékosan provokálta ki.
- Miért csinálod ezt? - szaladt ki a számon. Hangom alig volt több suttogásnál, Perselus közelebb lépett hozzám, és én szinte éreztem a belőle áradó elszántságot és elzárkózottságot.
- Jobb lesz neked így, ha nem leszek az életed rész - felelte ugyanolyan halkan, és felemelte kezét, hogy óvatosan végigsimítson arcomon mutatóujjával. Libabőrös lettem.
- Perselus... - kezdtem volna bele, de szavamba vágott.
- Boldog Karácsonyt, Kat - mondta, majd se szó, se beszéd kikerült, sietős léptekkel, lobogó talárral elindult lefelé, majd távozott a Grimmauld térről.