Evangeline nyomában | BEFEJEZETT

16.

  Néma csend és sötétség  telepedett a Grimmauld tér 12-re, csak az ott lakó három ember halk, egyenletes szuszogása, és a mogorva házimanó mormogása hallatszott - én mégsem tudtam elaludni. Jó ideig forgolódtam a takaró alatt, míg végül megelégeltem az álmatlanságot, s inkább felkeltem, hogy lemenjek a konyhába, és főzzek egy teát magamnak. Gyűlöltem, mikor nem tudtam elaludni, most mégsem a haragot vagy a türelmetlenséget, hanem a zavart éreztem leginkább. Zavart a Siriusszal ejtett beszélgetésünk, amit Evangeline szakított félbe. Zavart, hogy Sirius ilyen nyíltan, őszintén kimondta, hogy kedvel, és szeretne tőlem valamit. Zavart, mert én nem éreztem ezt. Sirius helyes volt, felelősségteljes, és ha valaki azt mondta volna, hogy nem vonzó, biztosan körberöhögöm az illetőt és hazugnak titulálom. Sirius minden tekintetben jó parti volt - ha azt nem vesszük figyelembe, hogy a társadalom szemében egy tömeggyilkos volt, de ez a tényező soha nem érdekelt. És én mégsem tudtam úgy tekinteni rá, mint potenciális páromra. Az elmúlt tizenhét - lassan tizennyolc - évben túlságosan megszoktam, hogy a lányom a legfontosabb és az egyetlen biztos pont az életemben. Érzelmileg elkényelmesedtem, és nekem ez így tökéletesen megfelelt. Persze, volt olyan, hogy magányos voltam, azt kívántam, bár lenne férjem, egy biztos pont, akire támaszkodhatom, és nem mindig nekem kellene erősnek lennem Line-ért. De soha nem fajult ez a vágy odáig, hogy valakit annyira beengedjek az életembe, mint amennyire Sirius be szeretne törni. Persze, randiztam, volt egy-két kapcsolatom, de a "szeretlek" szó előtt mindig megtorpantam, és nem engedtem tovább fajulni a dolgokat. Így hát, most is kétkedve fogadtam Sirius közeledését, és nem válaszoltam meg a kérdését, hogy itt maradok-e Evangeline Amerikába utazása után is. Nem mertem megválaszolni, mert féltem, hogy bármelyik pillanatban képes lennék visszakozni, és azt nem érdemelte még Sirius sem, hogy ennyire átverjék.
  Ezeken gondolkozva baktattam le a lépcsőn, hogy a konyhában forró teát főzzek, s már  a lépcsőfordulóban hallottam, hogy Sipor a konyhából nyíló sufniban zörög már megint, mert valami hangosan csattant a padlón. Nekem is voltak már házimanóim, de egyik sem volt olyan kiállhatatlan, mint Sipor. Többször felvetettem már, hogy túl kellene adni az idős manón, de Sirius szerint túl sokat tudott a családjáról és a Főnix Rendjéről ahhoz, hogy elküldjék, eljárt volna a szája. Nagy levegőt véve léptem be a konyhába, hogy rápirítsak Siporra, hogy ne hangoskodjon annyira, majd főzzek egy teát, de ami ott fogadott, arra nem voltam felkészülve.

  Sötétség borult a konyhára, Sipornak nyoma sem volt, ellenben a mosogatónál rogyadozó térdekkel ott állt Perselus Piton, és folyatta a vizet.
- Perselus! - döbbentem meg teljesen, és felkapcsoltam a villanyt.
  A férfi felegyenesedett egy hangos nyögés kíséretében, ami jelezte, hogy nehezére esik a mozgás, majd lassan megfordult, s rám nézett. Fekete nadrágot és fehér inget viselt, de mindkét ruhadarab olyan megviselt volt, mintha egy hete nem cserélte volna le őket. Koszos, poros, szakadt volt, és inge vöröslött a kicsordult vértől.
- Nem akartalak felkelteni - nyögte, míg én borzadva néztem végig rajta.
- Merlinre, hogy nézel ki? - hagytam figyelmen kívül megjegyzését, s hozzá siettem.
- Mondtam, hogy a hírnök fog bűnhődni - felelte. Tudtam, mire gondol, értettem konkrétumok nélkül is, és megszakadt a szívem érte, de legalább megnyugodhattam valamennyire. Ezek szerint Perselus teljesítette a küldetést, amiben megegyeztünk: Voldemort elé állt, és átverte, így megszabadítva Evangeline-t a gonosz mágus üldözésétől.
- Na, gyere csak - szóltam rá, s a karjánál fogva az asztalhoz húztam, hogy aztán a szék helyett az asztallapra ültessem fel. - Elég rosszul festesz.
- Kösz, tudtam, hogy rád mindig számíthatok, Kat - felelte gúnyosan, mire megrándult szám sarka, de végül nem mosolyodtam el. Kigomboltam ingét, majd lehúztam róla az anyagot. Borzadva pillantottam végig felsőtestén, mely televolt vérző sebekkel.
-  Seperc alatt begyógyítjuk, na várj csak - mondtam, miután sikerült elszakítanom tekintetemet a sebekről.
- Ne, Kat, várj! - nyúlt utánam, s megállásra késztetett. - El vannak átkozva a vágások - mondta nyöszörögve. - Ha varázslattal próbálod meggyógyítani, csak nagyobb lesz a seb.
- Bassza meg! - szitkozódtam.
- Próbáltam, hidd el - bólintott.
- Jól van - sóhajtottam. - Akkor valami mást próbálunk - tártam szét karjaimat, mintha ez tényleg ilyen egyszerű volna. - Mugli módszert alkalmazunk.
- Mugli módszert? - grimaszolt bizalmatlanul, s láttam rajta, hogy már igen nehezen tartja magát ülő pozícióban. Borzalmasan nagy fájdalmai lehettek, és ahogy láttam, napok óta nem aludhatott.
- Igen - helyeseltem. - Minden rendben lesz - ígértem, de én sem voltam ebben teljesen biztos. Elfordultam Perselustól, s úgy szólaltam meg újra. - Sipor! - Alig, hogy kimondtam a manó nevét, az meg is jelent előttem, s legundokabb arckifejezését magára öltve, meghajolt előttem. - Szükségem van néhány dologra, szerezd be nekem - adtam ki az utasítást, és a konyhában lévő szekrény egyik polcáról leemeltem egy pergament és egy pennát, miután a tintába mártottam. Gyorsan lekörmöltem mindent, amire szükségem volt, majd Sipor kezébe nyomtam. - Siess vele.
  A manó nem válaszolt, csak újból meghajolt, s egy pukkanással eltűnt.
- Kemény úrnő vagy - kuncogott Perselus, de még ez is fájdalmas lehetett, mert grimaszolva feküdt háttal az asztallapra.
- Nem vagyok a ház úrnője, csupán a vendége - mosolyodtam el.
- Még bármi megtörténhet - felelte Perselus, s félig csukott szemmel nézett fel rám.
- Túlzásba azért ne ess - válaszoltam, majd elkomorodtam. - Te pedig el ne merj aludni nekem - szóltam rá. - Sipor bármelyik pillanatban itt lehet, aztán ellátjuk a sebeidet, és jobban leszel.
- Bízom benned - felelte halkan, s megfogta kezemet. - Te vagy az egyetlen barátom.
- Ahogy te nekem - szorítottam meg jéghideg ujjait. - És mint barátod, megígérem, hogy minden rendbe jön.

  Mielőtt Perselus válaszolhatott volna, egy pukkanás jelezte a házimanó visszatérését, s kezdetét vehette a nehéz munka. Soha nem varrtam még össze sebet, de most muszáj volt. Siporra parancsoltam, hogy hagyjon magunkra, majd elkezdtem kitisztítani és lefertőtleníteni a sebet, hogy aztán összevarrjam. A cérnát csak sokadik próbálkozásra sikerült befűznöm a tűbe, s remegő kézzel fogtam meg a ziháló Perselus felsőtestét.
- Csináld - szólt rám keményen, mikor látta, hogy hezitálok. Szaggatottan fújtam ki a levegőt, s csak a sebet néztem, amit össze kellett varrnom. Kizártam Perselust, és a tényt, hogy egy emberbe készülök tűt döfni, csak a feladatra koncentráltam. Vettem egy utolsó, óriási levegőt, majd minden gondolatot elzárva elmémtől, bőréhez érintettem a tűt, és nekikezdtem a hosszas folyamatnak, hiszen nem egy kis vágásról volt csak szó.

- Annyira sajnálom - folyt végig egy könnycsepp az arcomon, mikor végeztem, s láttam Perseluson, hogy nem bírja tovább elviselni a fájdalmakat.
- Köszönöm - fogta meg a kezemet, hogy felhívja magára a figyelmet, s a szemembe nézett. Tudtam, éreztem, hogy nem a sajnálatomat, a megbánásomat köszöni, hanem azt, hogy segítettem rajta. Irtóztam a sebek összevarrásától - már gondolatban is - de tudtam, ha nem teszem meg, nem biztos, hogy meggyógyul a legjobb barátom. Számtalan öltés borította felsőtestét, talán nem is volt olyan bőrfelület rajta, amit ne borított volna cérna.
- Ülj fel - feleltem, s segítettem neki úgy megtenni a mozdulatot, hogy ne nagyon feszüljön a bőre. Miután felültettem, körbetekertem testét fáslival, hogy a varratok ne sérüljenek. - Keresek neked egy inget.
- Hagyd csak - legyintett. - Csak aludnom kell, ahhoz meg nem kell ing.
- Gyere, elalhatsz itt az egyik szobában - mondtam.
- Áh, hazamegyek - utasította el az ajánlatot azonnal.
- A Fonó sorra? Mégis, hogyan tervezed ezt, apukám, mi? Hoppanálsz? - pirítottam rá. - Esélytelen. És nem is engedem.
- Ki vagy te, az anyám? - horkantott, s belém kapaszkodott, hogy lesegítsem az asztalról.
- Néha rád férne - forgattam meg szemeimet. - Te önfejű idióta.
- Ez az önfejű idióta mentette meg a lányodat - vágott vissza.
- Hálás is vagyok érte, de attól még idióta vagy.