Evangeline nyomában | BEFEJEZETT

14.

  Határozott léptekkel siettem be a házba, és egyenesen a konyhába mentem, hogy ott Perselusra nézzek. Kicsit olyan volt, mintha egy ismerős idegen volna. Amerikából való visszatérésemkor történt elválásunk nem volt túl szép, így most még távolabb éreztem magamtól a férfit, mint mikor tinédzserként elköszöntem tőle, és közel tizenhét évig nem találkoztunk. Idegen volt. És mégis... Minden egyes vonása, reakciója ismerős, baráti volt.
- Beszélhetnénk? - néztem egyenesen sötét szemeibe, hevesen vettem a levegőt, és mindent megtettem azért, hogy beszéd nélkül is értse, most tényleg szükségem van arra, hogy egy tényleges baráttal beszéljek.
  Éreztem, hogy minden tekintet rám szegeződik, de nem érdekelt, és Perselus is csak bámult egy pillanatig, míg felmérte, hogy barátságát akarom-e visszaszerezni, vagy tényleg szükségem van valakire. Végül sóhajtott, felállt, és beleegyezőn bólintott. Mikor megfordultunk, hogy elhagyjuk a konyhát a többiek tekintetének kereszttüzében, Sirius éppen belépett a helyiségbe. Egy óráknak tűnő másodpercig farkasszemet néztünk egymással, Sirius szeme átsiklott Perselusra, majd inkább kikerült minket, mintha mi sem történt volna. Szinte rohantam felfelé az emeletre, hogy egy üres szobát keressek, és Perselus lobogó talárral követett engem.
  Mikor aztán becsuktuk magunk után az ajtót, varázslattal elintéztem, hogy senki ne jöhessen be, és egy szót se lehessen kint hallani, majd egy hangos, artikulátlan ordítás hagyta el a számat, mintha így levezethetném a feszültséget, mely az elmúlt pár percben halmozódott fel bennem. Zihálva álltam meg a szobában, próbáltam egy biztos pontot keresni, hogy azt figyelve lenyugodhassak, de végül nem találtam,  így lehunytam szemeimet, s igyekeztem nagyokat lélegezni.
- Katherine... - szólított meg az eddig csendben álldogáló Perselus.
- Nekem ez nem megy - szaladt ki a számon. - Nem kérhetem arra Siriust, hogy adja fel az életét, de nem enged el minket. Én könnyedén el tudnék tűnni szem elől Line-nel, de... Nem hajlandó elfogadni, hogy nélküle menjünk. Nekem ez túl sok - mondtam, s kétségbeesetten Perselusra néztem, mintha ő megoldást találhatna az ügyre.
- Megcsókolt, ugye? - kérdezte némi hallgatás után. Tudtam, hogy Perselus nagy legilimentor, de nem hittem volna, hogy valaha a fejembe fog turkálni. Egy pillanat alatt húztam fel mentális védőfalamat, s a kétségbeesést felváltotta a düh.
- Ne turkálj a fejemben! - szóltam rá szigorúan.
- Soha nem tennék olyat, Kat, te is tudod - lépett közelebb. - Utánad ment, kint voltatok egy darabig, majd mikor visszajöttél zavart voltál, és rám volt szükséged. Mindig csak pajzsnak és gyógyírként használsz engem, Kat, egyértelmű volt, mi történt odakint.
- Perselus... - enyhültem meg. Ez még így soha nem jutott eszembe.
- Nem gond, Kat - intett le. - Én is kihasználtalak, de már tinédzserkorunk óta erről szól ez a valami közöttünk. Kölcsönös kihasználásról. Te az űrt töltöd be, és lelkileg töltődsz fel, én pedig felejtek, no meg mindenkinek vannak szükségletei. Csak eddig nem voltál szembesítve ezzel.
- A legjobb barátom vagy, Pers - szóltam lágyan, és közelebb léptem.
- Tudom - bólintott. - Te is nekem. Az egyetlen barátom - tette még hozzá. - És éppen ezért, persze, van is egy ötletem - vett nagy levegőt. - De nem fog tetszeni neked.
- Hallgatlak - keményítettem meg a szívem. Megoldást kellett találnunk a helyzetre, és most már bármilyen ötletre nyitott voltam. - Minél kevesebb ember sérül, annál jobb.
- Itt csak egy valakinek esne baja - nézett mélyen a szemembe. - Kész vagy meghozni az áldozatot?
- Nem hittem volna, hogy valaha ilyet fogok mondani, de... Attól függ, ki az illető - mondtam némi hezitálás után. Nem akartam, hogy bárkinek bántódása essen, de ha józanul gondolkodtam, akkor tudtam, hogy egyszerűen képtelenség, hogy ezt mindannyian ép bőrrel megússzuk.
- Én - mondta ki, miután vett egy nagy levegőt. Már éppen nyitottam volna a számat, hogy hangot adjak értetlenségemnek, zavaromnak, de még azelőtt folytatta, hogy megszólalhattam volna. - Olvasok Evangeline fejében, úgy teszek, mintha minden emléket átnéznék. Aztán elmegyek a Nagyúrhoz, elmondom, hogy megtaláltam a lányt, olvastam benne, de nyoma sincs az áhított információnak. Biztosan ellenőrizni akarja majd, hogy igazat mondok-e, ezért hagynom kell, hogy belém lásson. Egy hamis emléket kreálunk azzal, hogy olvasok Evangeline-ben.
- Meg fog ölni téged - hebegtem, miután végiggondoltam. Szokás mondani, hogy ne a hírnököt bántsuk a rossz hír miatt. Nos, Voldemort éppen a hírnököt ölné meg a rossz hír miatt, és a terv szerint Perselus most arra készül, hogy hírnökké váljon.
- Nem - ingatta a fejét. - Fontos bábú vagyok a sakktábláján, nem áldozna fel. Én vagyok az egyetlen beépített embere, aki közel áll Dumbledore-hoz. Nem ölne meg, viszont megkínozna, ebben egészen biztos vagyok.
- Nem engedhetem - rohantam le válaszommal. Szívem hevesen vert mellkasomban, nehezen vettem a levegőt. - Ez sehogy sem jó! - kiabáltam, s a következő pillanatban a falon lógó kép szinte lerobbant a helyéről, hogy aztán a szemben lévő falnak csapódjon, miután Perselus egy hirtelen mozdulattal elhajolt előle. - Ne haragudj - szusszantott.
- Áldozz fel - mondta, teljesen figyelmen kívül hagyva a képkeretet és megjegyzésemet, s közelebb lépett hozzám. - Megszoktam azt, amit Voldemort képes tenni, és megéri, ha ezzel Evangeline biztonságba kerül, és nektek sem kell rettegnetek tőle. Kat - szólt, mikor szólásra akartam nyitni a számat. - Tudod, hogy igazam van - súgta. - Tedd meg. Egyezz bele.
- Pers... - kerestem a szavakat.
- Csak mondd ki, hogy beleegyezel - vágott szavamba. - Sikerülhet. Nem fogok meghalni. Ebben olyan biztos vagyok, mint abban, hogy most itt állsz előttem - simította meg a karomat, én pedig lehunytam a szemem. - Boldog lehetnél Blackkel - mondta ki, nekem pedig megdobbant a szívem, ahogy ez a rövid mondat felidézte bennem a csókunkat. - Itt, Angliában - folytatta halkan. Pontosan tudta, hogy jól halad a győzködéssel, így nem hagyta abba. - Evangeline befejezheti az iskolát akár Amerikában is a barátaival. Bentlakásos iskola, nem kellenél oda. Itt maradhatnál Blackkel, a lányod is biztonságban lenne, én is túlélném...
- Jól van - vágtam közbe, s kinyitva szemem felpillantottam rá. - De, ha meghalsz nekem... Én kinyírlak - biztosítottam, s szigorúan néztem fel rá.
- Majd észben tartom - fojtotta vissza mosolyát.
- Ölelj meg - kértem, s válaszra sem várva karoltam át nyakát, hogy hozzá bújhassak. A legjobb barátom.

  Mivel megkértem Line-t, hogy várjon a szobájában a megbeszélés végéig, így ezután Perselusszal a lány szobájához igyekeztünk.
- Evangeline - nyitottam be. Lányom az ágyán ülve bámult ki az ablakon éppen, de amint beléptem szobájába, felpattant a matracról. - Lejönnél velünk, kérlek?
- Minden rendben van? - ráncolta szemöldökét.
- Persze, kincsem, csak megbeszéljük a részleteket - erőltettem magamra mosolyt, majd Line-t átkarolva indultunk lefelé.
  Nem sokkal később már lent voltunk a konyhában, ahol halk beszélgetés zajlott egészen addig, míg be nem léptünk. Ekkor mindenki elnémult, szemük ránk szegeződött. Intettem Line-nek melyik székre üljön le, majd én is visszaültem helyemre, ahogy Perselus is.
- Változott a terv - vettem nagy levegőt. - Perselusnak támadt egy ötlete, és én... Fájó szívvel, de támogatom - bólintottam.
- Mi jár a fejedben? - kérdezte Dumbledore, s fürkésző tekintetét Pitonra szegezte, aki vetett egy pillantást rám, majd nagy levegőt vett, és tárgyilagosan beszélve vázolta a tervet. Mikor befejezte a terv ismertetését, némaság telepedett a társaságra. Azt gondoltam, lesz, aki ellenkezik, elutasítja, felháborodik, hogyan áldozhatom fel Perselust, de végül csak Dumbledore hümmögése törte meg a csendet.
- Ez működhet, ha ügyesek vagyunk - bólintott.
- De, hát... - háborodtam fel. Ennyire nem számít senkinek Perselus Piton élete? Tudtam jól, hogy nincs egy barátja sem, és Dumbledore kivételével senki nincs rajtam kívül, aki kedvelné Perselust, de hogy ilyen könnyen áldozza fel az életét mindenki, az teljesen megdöbbentett.
- Nem fogja megölni - ismételte Dumbledore azt, amit Perselus is mondott nekem. - Perselus túl értékes Voldemort számára, nem ölné meg. Lehet, hogy halálközeli élménye lesz, és nem is kérdéses, hogy meg fogja szenvedni a dolgot, de túl fogja élni, ehhez kétség sem fér.
  Beállt a csend, mindenki emésztette a hallottakat: Dumbledore érvelését, a tervet és a saját érzéseiket. Én is visszaereszkedtem a székemre, és gondolataimba mélyedtem.
- Én is mondhatok valamit? - kérdezte félve Evangeline váratlanul, s minden tekintet rászegeződött. Láthatóan senki nem számított arra, hogy hozzá fog fűzni valamit a lányom. Mikor senki nem válaszolt, nagy levegőt vett, s végignézett a társaságon. - Nagyon hálás vagyok, hogy ennyien fáradoztok azon, hogy épségben legyek - mondta, majd Perselusra nézett. - De nem kérhetek ilyen nagy áldozatot.
- Nem kéred - felelt azonnal Perselus, mintha számított volna Evangeline közbeavatkozására. - De szükséges lépés. Ebben a helyzetben nincs olyan megoldás, mikor senki nem sérülne. Harcba szállhatunk mindannyian, akkor sokan meg fognak halni mind a két oldalon. Vagy átadhatunk téged, amibe te halnál bele, hogy aztán anyád haljon utánad a gyász miatt - intett felém, s magasra szaladt a szemöldököm. Nem számítottam rá, hogy a mellettem ülő férfi ilyen nyíltan fog beszélni lányommal, vagy bárkivel ennyi ember előtt, de azt el kellett ismernem, hogy igaza volt. - Vagy megrendezzük a halálotokat és eltűntök. Ha ennek az opciónak a legjobb forgatókönyvét nézzük, akkor talán fizikailag nem hal meg senki, de három ember megszűnik létezni, hogy valaki más lehessen. Arról nem is beszélve, hogy engem küldtek utánad, és mivel nem vittelek vissza Voldemortnak, ezért büntetést fogok kapni. Akkor még az is meglehet, hogy megöl. De, ha bizonyítékot mutatok fel arról, hogy nem tudsz semmit arról, amit a Nagyúr tudni akar, akkor megkímél. Ez a legjobb megoldás, Evangeline - mondta ki, s egyenesen lányom szemébe nézett.