ꜱᴀᴠᴇᴅ ᴍᴇ {ɢᴀᴀʀᴀ ꜰꜰ} ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

1.fejezet

*G A A R A*

Már megint annyira unalmas. Itt állok mozdulatlanul és figyelem ahogy próbálnak megölni. Még hogy megölni. Nevetséges. A közelembe sem bírnak jönni mert a homok azonnal megöl mindenkit ha az illető bántani próbál.

-Csak ennyire futja? Szánalmasak vagytok! -ásítottam egyet.

-Megtanulhattátok volna már hogy senki sem tudja Gaarat megsebezni, vagy akárcsak hozzáérni. -szólalt fel Kankuro.

-H..Hogy mi? -képedtek el a fickók.

-A homok megvédi. Magától mozdul, mi sem tudjuk miért. -mondta Temari. -Szóval itt az ideje feladni, vagy meghaltok. -mosolyodott el Kankuro.

-Ha már volt bennük annyi hogy elém merészkedjenek, akkor had játszadozzak velük. -mosolyodtam el gonoszul, majd a homokot feléjük irányítottam, ami közre fogta őket és egyre jobban szorította.

-Van egy esernyőtök? -fordultam Kankuro felé, mire az értetlenül rázta meg a fejét.

-Mégis miért lenne nálunk esernyő? -ráncolta össze a szemöldökét Temari, közben pedig hallottam a fickók fájdalmas ordításait, amit öröm volt hallani.

-Hát, mindegy. Végülis nem ez az első hogy véresőt csinálok. -húztam el a számat, majd rájuk néztem.

-Ne! Kérlek kegyelmezz! Könyörgünk! -ordította, majd felkiáltott fájdalmában. Nem csodálom hogy fáj, hisz a homok úgy összeroppantja őket akárcsak egy kifacsart narancsot. Semmi nem marad belőlük.

-Nem csak szánalmasak, de még bolondok is vagytok? Tudhatnátok, hogy én senkinek sem kegyelmezek. -mondtam, majd összeroppantottam őket, ahogy a kezemet ökölbe szorítottam.

Kankuro és Temari elfordult, viszont én örömmel néztem ahogy semmi sem marad belőlük, csupán vér. Úgy hullott a vér az égből, akár az eső. Aki látott, sikítva elszaladt azt kiabálva "szörnyeteg!" . Elmosolyodtam, hisz nincs ennél jobb érzés. Ahogy látod szétloccsanni az embereket, olyan.. eufórikus érzés kerít hatalmába.

- Mehetünk! -szóltam, majd elindultam. Temari és Kankuro halkan követtek engem. A falu kongott az ürességtől, az emberek behúzták a függönyöket és kulcsra zárták az ajtókat. Szánalmas népség. A szeretet gyengeség.

*S O Y A*

-Soya drágám! Megtennéd, hogy viszel az apádnak ebből a sütiből a kórházba? -kiáltott anyám a konyhából. Sietve mentem hozzá, majd bólintva átvettem a sütiket a kezéből. Nyitottam az ajtót, majd mikor átakartam lépni a küszöböt, anyám utánam szólt.

-Soya várj! -ragadta meg a karomat anyám.

- Hm? -fordultam felé, mire pillantása komollyá vált.

- Vigyázz a szörnyeteggel! Tudod, hogy mindenkit megöl, és hogy-

- Anya! Már elmondtam neked, hogy vigyázok. És amúgy is.. Gaara a neve! -mondtam, majd mielőtt még megszólalhatott volna végleg elhagytam a házat és becsuktam magam után az ajtót.

Hihetetlen, hogy folyton szörnyként kezelik ezt a fiút. Én megértem, hogy félnek tőle, és azt is hogy miért. Viszont neki is vannak érzései, és oka van annak hogy ilyenné vált. Az emberek annyira előítéletesek, hogy az már szégyenletes.

Sarkon fordultam, majd ahogy beléptem volna a kórház ajtaján, hangokat hallottam a jobbról, így elindultam arra. Nem tehetek róla, kíváncsi természetű vagyok. Ahogy elértem a sarkot, befordultam rajta és megpillantottam Gaarat és a barátait, akik inkább a csatlósai mintsem a barátai de ez mellékes. Messze álltam tőlük, viszont a fiú egyből megérezte, hogy nincs egyedül és megfordult. Alig pislogtam kettőt, és már szemtől-szembe állt velem.

- Mi van kislány halálvágyad van? -nézett rám Kankuro.

- Gaara nincs jó hangulatban szóval ajánlom hogy elmenj, különben darált húst csinál belőled. -pillantott rám Temari.

- Kussoljatok! -szólalt meg Gaara, mire a másik kettő megremegett és pár lépést hátráltak félelmükben. - Bátor kislány vagy, tudod-e? -nézett végül rám, közben láttam, hogy a lopótökből elindult a homok.

-Igen..izé..-néztem a kezemben levő sütikre. Basszus most berezeltem. Nem gondoltam volna, hogy itt találkozok Gaaraval. -Kérsz? -nyújtottam felé a sütiből, amit eredetileg apának kéne adnom. Gaara kifejezéstelen arccal bámult rám, mire végül megszólalt.

- Persze, hogy megmérgezz mi? Nem vagyok hülye. Viszont ha azt hiszed, hogy bedőlök egy ilyennek, akkor nagyon is bolond vagy. -mondta, majd éreztem ahogy a homok a derekam köré fonódik.

-Nem! Félreértesz! Ez nem mérgező, figyelj bebizonyítom. -mondtam, majd kivettem egy darab sütit és enni kezdtem. Elmosolyodtam, hiszen anyám sütijeinél nincs jobb. Gaara még mindig kifejezéstelen arccal bámult rám, majd kezei lassan elindultak a zacskó felé. Mikor már majdnem belenyúlt, kezei hirtelen megálltak, és kicsapta a kezemből a sütit ami a földre esve szanaszét szóródott.

- Tűnj el. Nem akarlak megölni. -nézett a szemembe, majd a homok, ami a derekam köré fonódott most visszaindult a lopótökbe, ami a hátán tartózkodott. Egész testemben megremegtem a hirtelen ijedtségtől. Gaara szó nélkül megfordult és elment, mire a másik kettő utána futottak és mellette sétáltak.

- Szerencséd kislány! -kiáltotta Kankuro, majd végleg eltűntek a szemem elől.

Sóhajtva szedtem össze a sütit, amit most már muszáj lesz a kukába dobnom. Bolond vagyok, hisz mit is vártam. Hogy majd az első napon mosolyogva vesz a sütimből és megeszi? Na még mit nem. Gaara egész életében egyedül volt. Sose bízott senkiben, és most sem teszi. A Kazekage fiaként, a Démongyerekként ismerik. A Gaara nevet már lassan el is felejtik. Szeretnék rajta segíteni. Megmutatom neki, hogy igenis létezik olyan ember akiben bízhat. Bebizonyítom hogy a szeretet nem gyengeség.