ꜱᴀᴠᴇᴅ ᴍᴇ {ɢᴀᴀʀᴀ ꜰꜰ} ʙᴇꜰᴇᴊᴇᴢᴇᴛᴛ

13. fejezet

*S O Y A*

Zokogva rohantam az utcán még magam sem tudom hová. Egyszerűen csak távol akartam lenni tőle. Messzire futni, és nem gondolni rá, vagy akármi másra ami Gaara bemocskolásával kapcsolatos.

Valahogy az elhagyatott játszótéren kötöttem ki, ahol nemrég találkoztam Gaaraval. Leültem ugyanoda ahová akkor is, és a mellettem lévő üres hintát bámultam. Keserű mosolyra húzódtak ajkaim.

- Mit meg nem teszek én érted.. - nevettem fel keserűen. - Most valószínűleg halálra aggódják magukat anyámék és a halálomat tervezgetik. De én? Én csak itt ülök ezen a helyen és magammal beszélgetek. - sóhajtottam egyet, majd letöröltem könnyeimet.

- Akkor miért? - jött a kérdés, mire egyből feleszméltem és a bejárat felé pillantottam, ahol Gaara állt. - Miért csinálod ezt csak Miattam? Miért sodrod veszélybe magad egy olyan ember miatt mint én? - lassan felém kezdett sétálni, mire felálltam.

- Ezt úgy mondod mintha én különb lennék nálad.

- Mert az is vagy! - dühödött fel egy pillanat alatt. - Te sokkal különb vagy nálam az Istenit! Míg én azzal töltöttem a gyerekkorom hogy embereket öltem, addig te normális életet élhettél! Míg én egyedül tengettem napjaimat avval a gondolattal, hogy miért érdemeltem ilyen életet, addig te a barátaiddal játszottál és a családoddal éltél! Mégis mit akarsz te tőlem?! Mi a szarért koslatsz folyton utánam?! - kérdezte, bár inkább már kiabálta amit valószínűleg az egész falu hallott.

- Csak segíteni szeretnék neked! - váltottam át olyan hangnembe, amit ő is megütött.

- Segíteni? - nevetett fel. - Azzal már elkéstél! Rajtam már nem lehet segíteni!

- Miért adod fel ilyen könnyen? Miért nem bízol senkiben? Miért nem bízol legalább bennem? - mutattam magamra idegesen.

- Bízni? Egy emberben bíztam, az is elárult! Még is miért kéne bíznom benned? Nem is ismerlek és a nevedet sem tudom! - mondta hitetlenül.

- Nem minden ember ugyanolyan! Az emberek különbözőek Gaara! És a nevem Soya!

- Szóval Soya! Most mégis mit vársz mit tegyek? Tárjam szét karjaimat és köszönjem meg amiért mellettem vagy?! - ordította az arcomba. - Értsd már meg, hogy én különbözöm a te világodtól!

- A rohadt életbe is Gaara én szeretlek téged hát még mindig nem érted?! - kiáltottam széttárt karokkal. Viszont miután kiejtettem a szavakat, rájöttem mit is mondtam.

- Szeretni? Engem? Engem nem lehet szeretni! Engem nem szerethetsz! - kiáltotta még az eddigieknél is hangosabban. - Én nem vagyok neked való! Én rossz vagyok, túl rossz!

- Egyszer az életemben hadd ne kelljen a normális utat választanom! Egyszer az életbe hadd szeressek valami rosszat! - könnyeim lassan eleredtek, ahogy a szavak kiejtése után rájöttem.

Én mindvégig szerettem őt.

Szerettem a vörös haját, a rideg külsőjét és a mindig kifejezéstelen arcát. Ugyanakkor szerettem a gondoskodó oldalát is, ami ugyan ritkán jött elő, de nem bántam. Nem bántam, hisz tudtam. Jól tudtam, hogy csak miattam jött elő.

- Nem teheted! Csak menj vissza a normális barátaidhoz a normális életedbe és ne gondolj rám! Kapsz öt percet! - mondta, majd elfordult és lassan ötig kezdett számolni. Viszont én tapottat sem mozdultam onnan. 

- Ezt nem kérheted! A rohadt életbe is nem kérheted hogy ne gondoljak rád, mikor a nap huszonnégy órájában csak te jársz a fejemben! Nem kérheted, hogy menjek oda vissza, ahol utálnak téged! Sosem bírnálak gyűlölni.. Sos-

Mondatomnak az vetetett véget, ahogy Gaara hirtelen mozdulattal kezei közé fogta arcom, majd ajkaimra tapasztotta sajátját. Könnyeim szüntelen folytak, ezután nem bírtam gátat szabni nekik. Éreztem, ahogy Gaara szemeiből is folynak a sós könnycseppek, amik az enyémmel keveredve érnek földet.