A FŐNÖK UNOKÁJA

11. Fejezet

12.09. Vasárnap

Catarine szemszöge:

Reggel arra az érzésre kelek, hogy nagyon melegem van és hogy mozog a párnám. Mivel csak most ébredezem így még az agyam sem indult el. Lassan megmozdítom a fejem mire valami megszorítja a derekam. Megdörgölöm a kezemmel a szememet és lassan pislogok is párat. Lenézek a derekamra és döbbenten látok meg egy férfi kezet. Realizálom magamban, hogy biztos valamelyik fiú mellkasán aludtam el, de amikor rájövök, hogy a kanapén vagyok eszembe jut, hogy tegnap csak Domenico ült mellettem. Lassan felfelé nézek és a tekintetem döbbenten találkozik Domenico tekintetével.

- Jó reggelt!- szólal meg rekedten.

- Öhm...reggelt. - köszönök én is. - Hmm...basszus elzsibbadt a kezem.

- Nyugi, nekem meg  a nyakam.  - szólal meg Domenico.

Lassan felültem, majd letoltam magamról a plédet és felálltam. Elfelejtettem, hogy tegnap megsérült a lábam, így most ráhelyeztem a súlyt ami nem tetszett neki és el is dőltem volna, ha Domenico nem kapcsol és fog meg.

- Merre akarsz menni? - érdeklődik.

- Hát...ööö...fel a szobámba. - válaszolok.

- Rendben. Mégis hogy legyen? - gondolkozik Domenico. - Oké. Legyen úgy, hogy felviszlek, de a csajoknak kell betámogatniuk a szobába.

- Miért nem te viszel már akkor be? - érdeklődöm.

- Őszintén? - néz rám.

- Igen. - felelem.

- Mert nem akarom, hogy  a nagyapád vagy a két srác levágja a nemesebbik testrészem. - válaszolja.

- Ööö...értem. - próbálok nem felnevetni.

- Ne nevess. - mosolyodik el ő is. - Na gyere, fogj szorosan. 

Domenico felkapott menyasszonyi pózba és elindult velem fel az emeletre. Mikor már majdnem a szobám előtt voltunk, hirtelen Lexa lépett ki  a szobájából és döbbenten nézett minket.

- Hát ti? - érdeklődik.

- Segített feljönni a lépcsőn. - mutatok a bekötözött lábamra. - De majd neked is kell segítened.

- Ööö...oké. Akkor irány a szobád. - nyitja ki a szobám ajtaját.

Lexa belép a szobámba és megvárja, hogy Domenico-val is bejöjjünk.

- Köszi. - nézek rá hálás mosollyal.

- Szívesen. - feleli. - Ha  nem bánod én most elmegyek.

- Rendben. Jössz még vissza? - érdeklődöm.

- Igen, a nagyapáddal megbeszéljük, hogy hogy legyenek testőrök a szülinapodon. - válaszolja Nico. - És ha nem bánod a megbeszélés után elvinnélek valahova.

- Persze, rendben. - felelek mosolyogva. - De bárhova is megyünk neked kell cipelned.

- Nem lesz gond. - indul kifelé. - Majd még látjuk egymást.

Megvártuk amíg Domenico kilépett a szobámból és becsukta az ajtót. Lexa rám nézett majd elmosolyodott, mire én a kezembe temettem az arcomat és eldőltem az ágyamon.

- Hát csajszi, meg kell mondjam nem semmi a csávó. - feleli nevetve Lexa

- Ó fogd be.  -nevetek vele én is.