A gyöngyszem (Befejezett)

💦Hetedik💦

Vladimir pov.
Ez Igor régi naplója. Tudom, mert megmutatta nekem. A házasságunk utáni napon vette és azt mondta, hogy a halála napján átadja nekem, hogy elolvashassam minden apró gondolatát rólam. Ez a fejezet hónapokkal a halálolm után íródott. Igor szenvedett mert nem voltam vele. A tudat, hogy a férjem ennyire szenvedett könnyet csalt a szemembe és nem akartam tovább hallgatni. Kiszaladtam a parti melletti homokpartra és leültem. Néztem, ahogy a város fényei csillognak a vizen. A vilag megváltozott és az emberek is mások lettek. Mit hoz nekem ez az új világ?
- Szia! - hallatszik mellőlem. Egy férfi jött ki a vízből. Vörös haja volt és zöld szemei smaragdként ragyogtak. Egy furcsa szemüveget viselt és amikor levette láthattam az arcát. Meg mertem volna esküdni, hogy James Howkins áll álőttem, de ő már biztos meghalt így csak néztem rá.
- Szia!
- Biztos te vagy Vladimir! Igor mesélt rólad! - ült le mellém.
- Ismered Igort?
- Gyerekkorunk óta vagyunk legjobb barátok. Mindent elmond nekem! Roger Howkins vagyok! - nyújtotta a kezét. Elfogadtam.
- Howkins mint....
- Aha! Kalózok leszármazottja vagyok és büszke vagyok rá!
- Legyél! A Howkinsok nagyon becsületes és életvidámak voltak! A Fekete Szirén pedig csak az ellenseges hajókat rabolta ki.
- Úgy beszélsz mintha ott lettél volna! - mondja mire ijedten a számhoz kapok. Ekkor rémült zihálást hallottunk magunk mögül és láttam, hogy Igor fut felénk.
- Vladimir! Jól vagy? - ugrik mellém.
- Igen, jól. - motyogom. Roger erre feláll és jobbnak látja odébb állni.
- Te mit is keresel itt? - kérdezte Igor.
- Csak úsztam egyet. Úgy ismerem ezt az öblöt, mint a tenyeremet. - mondta majd integetve nekem lelépett.
- Láttam, hogy sírtál.
- Bocsánat csak... Az a napló a tiéd volt! Rólam írtal és... Nem tudom... - mondtam miközben ő átölelt. A mellkasához bújtam majd éreztem, hogy a tarkómra teszi a kezét és lassan magához húzva megcsókol. Ha most még nem is tudja, de biztos, hogy ő a férjem, akit szeretek.