varjaĸ тánca {ᴋᴀɢᴇʜɪɴᴀ ғғ.}

☆3.rész☆

Kageyamahoz érve megtorpantam. Végülis, mi baj lehet, ha csengetés nélkül megyek be? Na várjunk csak, nem is biztos, hogy nyitva van az ajtó.
Elmélkedésemből egy hang szakított ki.

-Ne haragudj, de te ki vagy? -jött a kérdés a hátam mögül. Gyorsan megpördültem a tengelyem körül. Egy magas hölggyel találtam szemben magam. Fekete hosszú haja magas copfba volt fogva, arcát egy maszk takarta, egy sötétkék kosztümöt viselt és egy diplomata táskát tartott a kezében.

-H..Hinata Shouyo vagyok -mutatkoztam be, miközben meghajoltam -, üdvözlöm!

-Áh, Hinata-kun. Sokat hallottam már rólad -mosolygott, vagyis gondolom, mivel nem láttam a maszktól. -Tobio anyukája vagyok.

-To..bio..? -gondolkodtam el egy pillanatra. -Hogy Kageyama!? -esett le a dolog. Hogy is felejthettem el, biztosan a kapkodás. -Kageyama belázasodott, ezért nem jött el az iskolába, elhoztam neki a házikat -vigyorogtam. A hölgy közelebb sétált és kinyitotta az ajtót egy kulccsal.

-Gyere be! -fordult felém, majd miután beértem, ő maga is belépett a lakásba. -Tudnál várni pár percet? Szeretnék négy szemközt beszélni Tobioval -mosolygott kedvesen.

-Természetesen -bólintottam, majd leültem és elkezdtem kotorászni a jegyzetek után.

Már tíz perce várakozhattam, mikor kiabálást hallottam az emeletről. Kageyama hangja sokkal erőszakosabb volt, mint az édesanyjáé, de mindketten ordítottak. A veszekedésnek egy erőteljesebb "Tobio!" vetett véget. Ezután még eltelt egy-két perc és a hölgy visszajött.

-Kérlek bocsáss meg -hajolt meg, mire zavarba jöttem. -Muszáj volt egy kis anyai szigorhoz folyamodnom. Mostmár minden rendben, kérlek add oda a jegyzeteket neki -mutatott a szoba felé. Hatalmasat nyelve bólintottam, majd elindultam az említett helyiség felé.

Az odáig tartó pár méteres út, ami másodpercek alatt megtehető, nekem most óráknak tűnő gyaloglást jelentett. Hallottam, ahogy a falióra másodperc-mutatója kattog, ahogy egy légy zümmögi utolsó másodperceit egy sarokban lévő pókhálóban, ahogy Kageyama anyukája leveszi a cipőjét és azt, ahogy Kageyama lélegzik a szobájában. Csak álltam ott az ajtajában dermedten és vártam, hogy csoda történjen. De nem történt. Se csoda, se semmi más. Elhatároztam, hogy itt az ideje annak, hogy bekopogjak. Lassan felemeltem a jobb kezem és az ajtóhoz érintettem, majd nagyot sóhajtva meglendítettem a kezem, ezáltal kopogó hangot generálva az ajtón. Egy halk "Gyere!" után, pedig a kilincsért nyúltam, és lenyomtam azt. Szinte semmi sebeséggel nyitottam ki a szoba ajtaját. Kageyama az ágyában ült, lehajtott fejjel. Mikor beléptem felemelte tekintetét, aztán ismét csak a padlót kezdte bámulni. Kicsit rosszul esett. Fogalmam sincs mik ezek a fura érzések, amik körüllengnek. Egyszerűen úgy érzem, számít rám én pedig számíthatok rá és ha eltaszít magától, akkor egy szorongó érzés fog el a mellkasomban. Fájdalmas. Talán ez a legjobb szó a barátságunkra, ha barátok vagyunk egyáltalán...
Láttam Kageyamán, hogy nagyon megviseli valami, és legszívesebben megkérdezném tőle, hogy mi történt, de van egy olyan érzésem, hogy ő nem érzi azt, hogy bízhat bennem. Pedig bízhat. Beléptem a szobába és becsuktam magam mögött az ajtót. Próbáltam halk léptekkel odasétálni hozzá, de nem sikerült, a padló ellenem volt és nyikorgott alattam. De a fekete hajú erre sem reagált. Kifújtam a levegőt és leültem mellé -tisztes távolságba persze- az ágyra. Ekkor sem nézett rám.

-Kageyama... -suttogtam szinte alig hallhatóan, mire végre újra rámnézett. De láttam, hogy nem akar megszólalni, így mielőtt tekintetét visszafordíthatta volna a padlóra, folytattam. -reggel mondtam a többieknek, hogy megfáztál. Jobbulást kívánnak. -az aurája továbbra is változatlanul szomorú maradt, de szája szélén felfedeztem a mosoly jeleit. -És jegyzeteltem is neked... -nyújtottam át a neki írt papírokat. Elvette őket, majd a közeli szekrényre helyezte, ahol még ott volt a tálca és az üres tányér, illetve bögre, amit reggel tettem oda. Ezekszerint megette. Ezen muszáj volt egy kissé elmosolyodnom, amit észre is vett. Hirtelen rossz érzés fogott el. Remélem nem hiszi azt, hogy rajta mosolygok.