varjaĸ тánca {ᴋᴀɢᴇʜɪɴᴀ ғғ.}

☆6.rész☆

Hazament. Értejött az anyukája és hazavitte. Én pedig itt maradtam egyedül ebben a hatalmas házban, egyedüli társam a mellkasomban maga után hagyott űr, ami szórítóan fáj és majd megszakadok tőle.
Mindegy. Holnap talán láthatom, feltéve, ha meggyógyul. Biztosan meg fog. Igen, Hinata mindent megtesz, hogy levegye a terhet az anyukája hátáról. Ezért is mondta, hogy nem engedheti meg magának, hogy beteg legyen.

Tévedtem. Én Kageyama Tobio tévedtem. Nem jött se edzésre, se iskolába. Se ma, se holnap, se holnapután, se azután. Lassan már másfél hete nem láttam. Rettentően hiányzik. Lassan már megőrülök, hogy nem láthatom. Ráadásul a csapat teljesítményén is meglátszik, hogy nincs itt. Két edzőmeccsünk volt és mindkettőn nagyon csúnyán kikaptunk.
Elterveztem, hogy meglátogatom. De fogalmam sincs, hogy hol lakik. Tudom, hogy egy darabig egy felé megyünk haza, de még sosem kísértem el végig, vagy voltam náluk. És nem ez volt az egyetlen problémám. Egyedül nem mehetek. De kit kérhetnék meg, hogy eljöjjön velem? Suga-san és a többi harmadéves ki is lőve, hiszen biztosan rengeteget kell tanulniuk. Tsukishima és Yamaguchi szintén nem jöhet szóba. Természetesen azért, mert nem hiszem, hogy szívesen eljönnének. Maradtak a másodévesek és Hitoka-san. Utóbbi biztosan szívesen elkísérne, de a fájó szívemnek semmi szüksége arra, hogy a kis pirongó lány körbeugrálja Hinatat. Szóval ő sem. Talán Nishinoya-san. Igen, ő lesz!

-Nishinoya-san! -szólítottam le a folyosón, mire felém fordulva mosolyogva köszönt. Mielőtt megkérdezhette volna mit szeretnék, én belekezdtem. -Nishinoya-san, szeretném, ha eljönnél velem Hinatahoz! -hajoltam meg.

-Hogy Shouyouhoz?... -gondolkodott el egy kissé. -Rendben, elmegyek! -vigyorgott, mire én egy megnyugvót sóhajtottam. -Mikor? -kiváncsiskodott csillogó szemekkel.

-Ma, edzés után -mondtam kissé pánikolva. Bólintott egyet és felmutatta hüvelykujját. Szóval ráér. Remek. Remélem tudja, merre lakik Hinata. Ez így elég fura, de csak szerencsém lesz. Lehet, hogy nem jó ötlet, de meg kell próbálnom.

Miután átöltöztem, az iskola kapujában vártam Nishinoya-sant, amikor is felbukkant az egész csapat. Mi a frász? Hát ezek meg mit csinálnak? Kérdőn néztem az érkezőkre, mire Suga-san mellém lépett és a vállamra helyezte a kezét. Mosolyogva indult meg egy irányba, utána pedig a többiek. Egyedül én maradtam ott lefagyva a kapuban.

-Gyere már Kageyama -kiáltott vissza Tanaka-san. -, nem te akartál eredetileg jönni? -nevetett fel. Igaza van. Lehet, hogy így kevesebb időm lesz négyszemközt beszélni Hinataval, de jó lesz így is.

Útközben kiderült, hogy mikor szóltam Nishinoya-sannak ő meghívta Tanaka-sant, aki egyből elújságolta a hírt a többi másodévesnek, akik persze azonnal igent mondtak, illetve Suga- és Daichi-sannak, akik szintén helyeseltek és csatlakozni akartak. Ők természetesen tovább adták az információt Asahi-sannak és Yamaguchinak, akik beleegyeztek. Yamaguchi azonnal elmesélte Tsukishimanak, ő viszont visszautasította a lehetőséget. Mint kiderült a két menendzser is Yamaguchi miatt van itt, aki szólt a fiatalabbiknak, hogy megyünk. Ennek mondjuk annyira nem örülök. Nem szeretem, ahogy Hinatara néz ez a lány. De inkább elviselem ezt, minthogy ne lássam a narancs hajút.

Végre megérkeztünk. Gondolom, ugyanis mindenki megállt. Szerencsére Yamaguchi és Nishinoya-san tudták hol lakik Hinata, így könnyen idetaláltunk. Daichi-san becsengetett, majd jelentőségteljesen hátranézett ránk, hogy viselkedjünk. Az ajtót egy 110 centis hosszabb hajú Hinata nyitotta ki. Biztosan a húga, Natsu. Egy kicsit ledöbbent az egész csapat. Hogy fogunk meggyőzni egy kislányt arról, mit is szeretnénk? Főleg, hogy Asahi-san is itt van. Vajon Nishinoya-san és Yamaguchi már találkoztak Natsuval?