varjaĸ тánca {ᴋᴀɢᴇʜɪɴᴀ ғғ.}

☆8.rész☆

A csapat látogatása, és Kageyama ittalvása után javult a helyzetem. Yachi-san segítségével bepótoltam minden lemaradásom és jövőhéten már iskolába is megyek. Amikor ezt Tanaka-san megtudta egyből elkezdett szervezkedni. Nos ennek az lett a vége, hogy ma, azaz szombaton, nála lesz egy kisebb buli. Fogalmam sincs, hogy mennyire vagyok kész kimozdulni itthonról úgy igazán.

Valójában Kageyamával voltam már sétálni, de az teljesen más volt. Csak ketten sétáltunk az erdő szélén és semmiségekről beszélgettünk. Szívmelengető érzés volt, hallani a hangját, érezni az illatát ennyi idő után végre újra. Néha-néha összeértek ujjaink, ilyenkor megborzongtam és kihagyott egy ütemet a szívem. Ilyen lenne a szerelem? Szerelmes lennék Kageyamába?
A feladóm arra a bizonyos szóra azóta sem kért választ. Ráadásul olyan, mintha ki se mondta volna. Örülök, hogy nem sürget, mégis bennem van a félsz, hogy nem is akarta kimondani, vagy netalán-tán nem gondolta komolyan. Amikor erre gondolok, mintha egy szűrőn paszírozná át valaki a szívem, majd ezek után, úgy ahogy van, kidobná. Egy értéktelen kifacsart narancsnak érzem magam olykor.

És a választ sem találtam meg még. Talán belül, de csak is legbelül már tudom, de sajnos még képtelen vagyok magammal elfogadtatni ezt. Talán pont a félsz miatt, hogy nem mondta komolyan. Idő kérdése és választ fogok adni Kageyamának. De addig be kell érnie azzal, hogy legfőbb bizalmasai vagyunk egymásnak. Néha-néha pedig egy kicsit kevesebbek, vagy többek.

-Shou-chan~! -kiabált a fülembe Natsu. Ijedten rezzentem össze, majd fülemhez kaptam, ami csengett. Fájdalmasan és haragosan néztem rá, mikor húgom mögött az ajtóban megpillantottam néhány sötétzöld hajtincset. Yamaguchi? -Látogatód jött -mosolygott, majd kirohant a szobámból, kettesben hagyva engem és vendégem.

-Ne haragudj Hinata, hogy csak így hivatlanul beállítottam... -szuszogta, mintha futott volna. -..de tanácsot kell kérjek tőled! -szemei könyörgően csillogtak, nekem pedig meglágyultak az arcizmaim.

-Semmi gond! -mosolyogtam rá. Magam mellé mutattam, hogy foglaljon helyet. Miután lehuppant és kissé kifújta magát rám nézett. -Hallgatlak -nógattam.

-Hát... tudod... -vakarta meg tarkóját. -Először Tsukkitól kértem segítséget, de ő elküldött... -vágott keserves vigyort.

-Az a szemét...! -kezdtem volna dühöngeni, de a zöld hajú leintett. Csodálkozva bambultam rá.

-Nem kell ezt mondanod rá.. Számíthattam volna rá, hogy nem segít -hajtotta le a fejét. Yamaguchi ennyire elnéző lenne azzal a szemét Tsukkishimával?! Nem is veszi észre, hogy mennyivel jobb barátot érdemel ő annál a dinoszaurusz imádó óriásnál! Ahogy az a szemét meg sem érdemli a barátságát. Sosem fogom megérteni miért néz rá ennyire fel. -...Viszont mást nem ismerek annyira rajta kívűl, csak téged és Yachi-sant. De csak hozzád jöhettem, mert a dolog... -félbevágtam.

-YACHI-SAN ÉS TE? -kérdeztem rá az egyértelműre. Regóta tudja az egész csapat, kivéve őket, hogy köztük működik a kémia. -RANDIRA AKAROD HÍVNI, UGYE? -ugráltam izgalmamban. Yamaguchi teljesen elpirult. Próbálta eltakarni arcát, de nem igazán járt sikerrel.

-Hát.. igen -bólintott végül.

-Ennek örülök -mosolyogtam. -Viszont... -konyult le hirtelen az ajkam. -..rossz emberhez jöttél... -csóváltam fejem. -..én magam is éppen egy szerelmi üggyel vívódom és a segítségem fikarcnyit sem fog érni. Haszontalanak a tanácsaim, akárcsak én magam. -hajtottam le buksim.

-Ne mondj ilyet Hinata! -ocsúdott fel teljesen meglepve. -Te vagy a leghasznosabb ember, akit csak ismerek! -kuncogott kissé a kifejezésen, de csillogó szemei elárulták, hogy komolyan gondolta. -És talán... -gondolkodott el. -te segíthetsz nekem, én pedig neked! -mosolygott, én viszont értetlenül bámultam szemeibe.