varjaĸ тánca {ᴋᴀɢᴇʜɪɴᴀ ғғ.}

☆11.rész☆

*Hinata Shouyo*

Túl közel volt, és egyre csak közeledett. Elképzelni sem tudtam, hogy mi fog történni. De aztán olyan vége lett, amire végképp nem számíthattam.
Lehunytam a pilláim és vártam, hogy történjen valami.

-Shouyo!!! -hallottam meg egy durcás hangot igen közelről. A következő pillanatban már csak azt éreztem, hogy valami a hátamnak ütközik és dőlök. Borultam, egyenesen Kageyamara, aki szintén elvesztve egyensúlyát megindult a föld felé. Végül ő a szőnyegen, én pedig a mellkasán landoltam. -Már nagyon éhes vagyok -lépett be ismét az ajtón. Dermedten meredtünk egymásra feladómmal. Mi a fenét csináljunk most? Kissé akadozva fordítottam húgom felé a fejem, és egy görcsös mosolyt villantottam rá. -Ti meg mit csináltok? -kérdezte vékonyka hangján. Teljesen leblokkolt az agyam. Ismét. Szerencsére ezzel most egyedül voltam.

-A bátyád épp indult lefelé, amikor megszólítottam, ő ijedtében megperdült és elvágódott a szőnyegében, szerencsétlenségemre pont rossz helyen álltam -vakargatta fekete haját. Milyen jól tud hazudni. Natsu felnevetett.

-Ez pont rá vall -fogta a hasát a kacagástól. Kissé bedurcizva másztam le Kageyamaról és ültem törökülésbe, karba tett kezekkel. Erre a feladóm is felnevetett.

-Ne nevessetek már -szóltam rájuk, majd pár perc múlva már én is hangosan hahotáztam. Tényleg mindig ilyenek történnek velem, habár most nem ez volt az igazság, lehetett volna. -Na gyertek, csinálok valamit enni -erre a kijelentésemre szinte egyszerre kordult meg mindünk hasa. Ismét kacagás zaja töltötte be szobámat.

Reggeli közben, amit nagyjából délben fogyasztottunk, kitaláltuk, hogy mi lenne, ha elmennénk valahova. Natsu természetesen kitalálta, hogy menjünk állatkertbe. Mi pedig mi mást tehettünk volna, mint beleegyeztünk. A palacsinták megevése után elmentünk átöltözni és indulhattunk is. A húgom úgy mosolygott egész úton, mint egy tejbetök.
Amikor odaértünk, Kageyama nagyon akaratosan kifizette mindhármunk belépőjét, majd csemegét is vett az útra. Kicsit mérgesen méregettem, amíg Natsu a mosdóban volt. Mire kicsit közelebb hajolva hozzám a fülembe suttogott.

-Ez így pont olyan, mintha randiznánk -azzal odébb is ment, hogy megvizsgálja a térképet. Igaza volt. Ahogy belegondoltam teljesen kipirultam. Natsu meg is kérdezte, hogy melegem van-e, amikor visszaért.

-Nos merre menjünk? -tettem fel a nagy kérdést. Fogalmam sem volt mi merre lehet, talán egyszer voltam itt, még 4 éves koromban... apával. Kicsit könnyesedni kezdett a szemem, amit a fekete hajú ki is szúrt és hirtelen elmutatott az egyik irányba.

-Arra vannak a pingvinek -nézett Natsura, aki erre visongatni kezdett és el is indult, magával húzva engem. Hálás pillantással néztem Kageyamara, aki kissé aggódva méregetett.

A kanyargós murvás úton elhaladtunk a vígan ugrándozó és evő majmok, az alvó oroszlánok mellett, majd a terráriumházba is bekukkantva megcsodáltuk a különböző színű és hosszú tekergőző kígyokat. Kilépve a fényre egy furcsa szag csapott meg, ami igencsak kellemetlen volt. Szinte egy emberként fogtuk be orrunkat és néztünk körül, hogy mi áraszthatja ezt a bűzt magából. A választ egy hatalmas kifutóban találtuk meg. Pár tapír mászkált fel s alá. Nem is emlékeztem, hogy ezeknek ilyen förtelmes szaguk van. Hamar tovább álltunk, a pávák sokkal szebb látványt nyújtottak. Még néhány fényképet is készítettünk a madarakkal. A következő állomás végre a pingvinek kifutója volt. Natsu azonnal az üvegkerítéshez rohant és bámulni kezdte a vízbeugráló fekete-fehér csőrös állatokat. Kageyama és én egymásra mosolyogtunk, húgom lelkesedése láttan. Épp meg akartam szólítani, hogy mi is nézzük meg közelebbről a madarakat, amikor a feladóm arca elsötétült. Hátam mögé pillantottam és Yamaguchi széles vigyorát láttam meg kivillanni a tömegből. Egyik oldalán Yachi-san kipirult arccal nézelődött, másik felén pedig Tsukishima morgott valamin. Visszakaptam tekintetem Kageyamara, aki elégge felfújta arcát. Megragadtam a kezét, mielőtt nekirontott volna a szőke óriásnak és a pingvinekhez húztam, Natsu mellé. A húgom épp a pingvineket nevezte el kinézetük alapján. Naívan azt gondoltam, ez majd eltereli a fekete hajú figyelmét, de az csak tovább puffogott és a háta mögé nézegetett. Kezemet óvatosan övére csúsztattam és összekulcsoltam ujjainkat. Kissé szikrázó szemeit az enyéimre emelte, majd egy kellemes mosoly csúszott ajkaira. Sikerült volna megnyugtatnom, ha az a hülye Tsukishima nem vett volna észre minket.

-Nézd már a király! -kiáltott fel gúnyos hangján. Mi ketten hátraperdültünk, a szőke mellett állók pedig sehol sem voltak. -Csak nem haza jöttél? -kacagott utálatos hangon. Nekem először nem is esett le, mire gondol. Aztán tekintetét egy pillanatra a közeli térkép egy pontja felé fordította. Az oroszlánok.

-Tsukishima most fejezzük ezt be, nincs dolgunk egymással, ti menjetek jobbra, mi megyünk balra -láttam a szemében a vágyat, hogy belekössön mondandómba, így javítottam magam. -vagy tudom is én merre akartok menni -éreztem, hogy a mellettem álló keze megfeszül és az aurája szinte égetett. Nem lennék most a szőke helyében.

-Mi az király, már megvédenie is másnak kell? -hagyta el ajkait ismét egy gúnyos kacaj.

-Tsukki? -hallatszott egy kissé aggódó hang. Yamaguchi lépett az óriáshoz és kezével megérintette a vállát. Erre a zöld hajú, csak egy szúros pillantást kapott. Megint megsajnáltam. Minek barátkozik egy ilyennel?

-Mi folyik itt? -érkezett meg Yachi-san is köreinkbe. Tsukishima szemeit forgatva lépett el barátja mellől, átadva a helyet a lánynak. A zöld hajú felhúzta vállait, hogy nem tudja, én pedig egy köszönés után letudtam egy: "csak a szokásos"-sal. Majd elkezdtem Natsu után húzni a feladómat, aki elég makacsan, de végül követett.

-Nyugodj meg Kageyama -suttogtam a fülébe. Szúros szemekkel nézett rám, mire megijedtem.

-Nem igaz, hogy mindent el kell rontania annak a hülye óriásnak. Még ezt is... -morgolódott. -..pedig ez most nagyon fontos lett volna nekem. -tette hozzá suttogva. Felkaptam a fejem és kissé könnyes szemeibe bámultam.

-Ne aggódj Bakeyama! -mondtam fellelkesülve. -Ez a mi napunk! -öleltem át, mit sem foglalkozva a körülöttünk lévőkkel.

-Fiúk lemaradtatoook! -ugrott elénk a húgom.

-Na meg persze Natsué -tettem hozzá nevetve.

Ha azt mondom, hogy heti 2 rész, akkor abból valahogy mindig kihagyás lesz. Ne higgyetek már nekem😂😂
2 hét után végre van rész, de rövidebb és szerintem unalmas is.
Egyébként elnézést minden Tsukishima kedvelőtől, hogy nagyjából 2 rész óta csak rossz oldalról állítom be. Eskü nincs vele semmi bajom😂
A kép sem teljesen illik a részhez, de nekem nagyon megtetszett szóval😂
Azért remélem tetszett a rész🥺❤