Broken Things ✦ Peter Parker

VIII.

Frankie megfogadta Pókember tanácsát, így miután megnyomta a megfelelő emelet gombját, a lift közepén állva ujjaival gyorsan átfésülte sötétbarna tincseit.

A lift út alatt újra átismételte magában, hogy mit akar mondani Gemmának, ezért amikor a nő ajtaja előtt állva kopogásra emelte a kezét, már kordában tudta tartani idegességét.

A zárban megforduló kulcs és azt követő fémes kattanások hallatán összerezzent, de még azelőtt sikerült rendeznie a vonásait még mielőtt Gemma ajtót nyithatott volna.

A vele szemben bűnbánó arccal álldogáló Frankie-re pillantva Gemma szólásra nyitotta a száját, ám mielőtt még bármit is mondhatott volna a lány megelőzte őt.

-Tudom, hogy minden okod megvan rá leordítsd a fejem, de mielőtt még belekezdnénk a kioktatásba hadd próbáljam meg legalább megmagyarázni, hogy mi történt igazából... Suli után kimentem a temetőbe, hogy rendbe tegyem az édesanyám sírját. Évek óta nem gondozta senki ezért volt dolgom bőven és elszaladt az idő. Akartalak hívni, de lemerült a telóm és nem volt nálam töltő, fejből pedig nem tudom a számodat.

- Nekem eszem ágában sem volt kiabálni veled Frankie.

- Nem? – kérdezett vissza homlokráncolva a lány.

- Nem.

Mivel az apja minden apró-csetlő dolog miatt ordibált vele, nehezére esett elhinnie, hogy valaki egy hasonló helyzetben ilyen türelmesen is tud viselkedni.

Frankie értetlen arckifejezése láttán a nő vonásai ellágyultak, egyenes vonallá préselt ajkai pedig apró megértő mosolyra görbültek. A kedves gesztustól Gemma arca egy csapásra megváltozott. Már nem a korántsem tűnt olyan kimértnek, mint amilyennek Frankie gondolta.

- Azt viszont meg kell értened, hogy amíg itt vagy én tartozok felelősséggel érted - magyarázta a nő. - Elég nagy vagy már, nem várom el tőled, hogy folyamatosan hívogass. Az embernek ilyen korban amúgy is ezerszer fontosabb dolgai is vannak, ezért tényleg csak annyit kérek tőled, hogy figyelj az aksidra, hordj magaddal töltőt és dobj nekem egy üzenetet, ha sokáig kinn maradsz, hogy ne aggódjak.

- Megegyeztünk - bólintott Frankie.

- Helyes, most pedig sipirc befelé, mert holnap iskola - intett a sajátjával szembeni ajtó felé, mielőtt azonban  a kulcsával babráló Frankie beléphetett volna rajta utána szólt:

- Az édesapád hívott amíg nem voltál itt.

Frankie hátrapillantott a válla fölött.

- Holnap visszahívom - motyogta, de a nő arcán átsuhanó szomorúság láttán felvonta a szemöldökét.

- Ami azt illeti pont ezért telefonált. Síelni mennek és nagy valószínűséggel néhány napig nem lesz elérhető a mobilján.

- Rendben – csak ennyit tudott kinyögni – Nem fogom zaklatni amíg a jól megérdemelt pihenését tölti a családjával. Köszönöm, hogy szóltál és még egyszer bocs a maiért...

- Nem történt semmi.

- Jó éjt Gemma.

- Jó éjt...

Miután az ajtó egy halk kattanással becsukódott mögötte Frankie a tenyerébe temette az arcát. Miért is gondoltam, hogy egy picit is érdekli, hogy mi van velem? 

Fogalma sem volt róla, hogy miért tölti el még mindig csalódottsággal az apja viselkedése. Azt hitte, hogy a távolság majd segíteni fog, de úgy látszik tévedett. James Everton még így is megtalálta a módját, hogy a lánya orra alá dörgölhesse, hogy mennyire jelentéktelen.