Broken Things ✦ Peter Parker

IX.

╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲
Ｐｅｔｅｒ
╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲

Az elkövetkező napokban Peternek nem volt alkalma bocsánatot kérnie Frankie-től amiért olyan sietve hagyta magára az első sulis napján. Sok közös órájuk volt és az ebédlőben is összefutottak néhányszor, de a fiú valahogy sose érezte megfelelőnek az alkalmat arra, hogy megszólítsa őt.

A hétfő esti beszélgetésük sokszor felidéződött benne, ilyenkor pedig olyan felszabadultnak érezte magát, amilyennek az elmúlt megpróbáltatásokkal teli hónapokban csak nagyon ritkán fordult elő.

Ezért is nem bírta volna elviselni, ha a lány netalántán megutálná őt a viselkedése miatt.

Hiába tervezte el előre, hogy mit fog mondani neki, az agya valahogy sorozatosan kikapcsolt a lány közelében. A legjobb példa erre talán az aznap reggeli incidens lehetett, amikor Frankie a saját szekrénye felé tartva ráköszönt, ő pedig zavarában annyira nem figyelt az orra elé, hogy nekiment a nyitva felejtett szekrényajtajának.

Hát ennyit arról a híres-neves pókösztönről...

- Komolyan képes voltál lefejelni a saját szekrényajtódat? – nevetett fel Ned a szünet utáni első kreatív írás órájuk felé tartva, miután Peter befejezte a történtek felvázolását.

- Tuti tiszta idiótának gondol...

- Ne reagáld túl haver - próbálta vigasztalni őt a barátja. - Csak nem értem, hogy miért nem mered megszólítani őt, elvégre alig több 160 centinél, nem lehet olyan vérszomjas.

- Képes volt tök egyedül kiütni három fickót, akik rátámadtak.

- Akkor visszaszívom az előbbit, de figyi, ha nem akarod lenyúlni tőle az uzsipénzét akkor csak nem lesz baj... - majd suttogásra váltva így folytatta - Ráadásul te napi szinten billentesz fenéken rosszfiúkat. Máris megvan a közös pont.

- Az nem én vagyok hanem Pókember, aki menő szuperhős Peter pedig... Csak Peter.

- Ez hülyeség. És különben is már beszélgettél vele, ráadásul kétszer is. – Igazából háromszor javította ki magában, de ezt nem akarta Ned orrára kötni. Úgy érezte, hogy azon a bizonyos viharos éjszakán a Queens-i kórház tetején zajlott az első találkozásuk csak is kizárólag kettőjükre tartozik. - Na jó az egyikről nem tudja, hogy te voltál, de így is számít.

A terembe belépve Peter úgy torpant meg, mintha egy láthatatlan téglafalba ütközött volna. Csak a mögötte lévő Ned kitartó noszogatására volt képes újra mozgásra bírni földbe gyökerezett lábait.

Frankie a tanári asztalnál állva okkersárga pulcsijának ujjával szórakozva elmélyült eszmecserét folytatott Mr. Jenkinsszel.

- Ha eljött Jenkinstől menj oda, - súgta oda neki Ned, miközben megindultak a megszokott helyük felé - itt a tökéletes alkalom.

- Mindjárt becsöngetnek... - rázta meg a fejét kétségbeesetten Peter, az ajtó fölötti faliórára sandítva.

- Nem kereshetsz folyton kifogásokat. Odamész, köszönsz neki és beszélgetést kezdeményezel. Mégis mi rossz történhet?

- Mondjuk meghallja.

- Reménytelen - motyogta szavait azonban elnyomta az óra kezdetét jelző csengőszó.

A becsöngő hallatán a diákok egy emberként indultak meg a padjuk felé.

A katedránál álldogáló Frankie - vállán zöld táskájával - megfordult és tekintetét végigjáratva a hangyabolyként nyüzsgő tantermen, lehetséges ülőhely után kutatott.