Broken Things ✦ Peter Parker

XII.

╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲
Ｆｒａｎｋｉｅ
╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲

Mivel jobb módszer nem jutott az eszükbe, Peterrel abban maradtak, hogy mindketten árgus szemekkel figyelik a híreket és reménykednek benne, hogy előbb vagy utóbb - ha szólítja őt a szuperhősi kötelessége - Pókember is előbújik a rejtekhelyéről, hogy fenékbe billenthessen néhány rosszfiút. Ha pedig ez megtörténik,  ők ketten  a helyszínre sietnek, és még azelőtt kifaggatják őt, hogy a póksrác kereket oldhatna.

Mivel szüksége volt valamire, amivel elterelheti a figyelmét a projektről, Frankie – aki Peterrel ellentétben roppant nehezen bírta, hogy ölbe tett kézzel kell várnia szuperhős felbukkanására – úgy döntött, hogy enged a kíváncsiságának, és ad egy esélyt az oly sokat emlegetett rajszakkörnek.

A rajzterem nyitva felejtett ajtaján belesve kíváncsian figyelte, ahogy a tanári asztal tetején üldögélő húszas évei végén járó, hullámos hajú tanárnő - nevezetesen Miss. Skyler – egyesével üdvözli a terembe beiszkoló művészpalántáit.

Amikor már csak néhány szabad hely maradt a teremben, Frankie közelebb sétált az ajtóhoz, hogy a keretnek támaszkodva nézhesse tovább diáktársai ténykedését.

Miss. Skyler – aki időközben belekezdett az órájába - minden bizonyára kiszúrta őt, ugyanis egy bátorító mosolyt küldött az irányába, azonban a lány bizonytalanságát látva bólintott egyet és figyelmét a többi diák felé fordítva tovább magyarázott.

- Arra gondoltam, hogy a mai alkalommal a karácsony lenne a téma.

A hátsó padokban ülő diákok közül néhányan felmordultak, de a tanárnő ahelyett, hogy csendre intette volna őket egy szelíd mosollyal az arcán megvárta amíg maguktól elcsendesednek.

– Tudom, hogy már elmúltak az ünnepek, és elcsépelt dolognak tartjátok, de hallgassatok meg... Nem muszáj a tipikus családi filmekben megjelenő karácsonyi idillt rajzlapra vetnetek. Engedjétek szabadon a fantáziátokat. Elég, ha megragadtok egy motívumot, gondolatot, vagy csupán csak egy emléket, amit valamilyen módon a karácsonyhoz tudtok kapcsolni.

Frankie – habár még hivatalosan be sem tette a lábát a teremben – máris azon kezdett morfondírozni, hogy vajon mit is hozhatna ki a Miss. Skyler által kiadott feladatból.

A lány végül megemberelte magát, és egy mély sóhajtás kíséretében megindult az egyik szabadon hagyott pad felé. Csöndben helyet foglalt és elővette a táskája mélyére süllyesztett rajzcuccait, hogy hozzáláthasson a fejében összeálló terv megvalósításához.

A Miss. Skyler által felsorolt ötletek közül volt valami, ami egy csapásra befészkelte magát a lány fejébe.

Karácsonyi emlékek.

A dolog, amit a rászáradt festékfoltokkal tarkított padon pihenő pasztellkréta készletét felhasználva lapra vetni készült, egyike volt a legkorábbi emlékeinek. Nem volt kifejezetten egy szívderítő emlék, Frankie mégis úgy volt vele, hogyha kiadja magából talán megszabadulhat az általa kiváltott bűntudattal vegyes szomorúságtól.

A szürke ég szakadatlanul ontotta magából a gomb méretű, súlyos hópelyheket. A kandallóban ropogó tűz, azonban távol tartotta a kinti hideget az akkoriban Everton családnevet viselő família barátságos otthonától.

Minden összetevő megvolt ahhoz a tipikus karácsonyi idillhez, amit az ember csupán a magazinok címlapján vagy éppen a tévé képernyőjén keresztül láthat.

Ünnepi puccba öltözött ház, feldíszített karácsonyfa, átható mézeskalács illat és az édesapja karjaiban kacarászó loknis kislány.

A konyhában szorgoskodó felesége hívására a férfi a járókájába tette a hároméves forma kislányt.

- Vigyázz rá Chester – simogatta meg a kandalló előtti ovális szőnyegen pihenő kutya fejét, mielőtt elhagyta a nappalit, hogy megküzdjön az egyik makacs befőttesüveg kinyitása okozta kihívással.

A szülőknek a járókában üldögélő Frankie biztonsága miatt ugyan nem kellett aggódniuk, ez azonban korántsem volt elmondható a sötétkék kanapén pihenő színes díszpárnákról.

Alig, hogy James kitette a lábát a szobából a négyéves dalmata nekiugrott a legközelebbi párnának, és a karácsonyi hangulat jegyében nemes egyszerűséggel kibelezte azt.

Amikor a férfi feleségével együtt visszatért a nappaliba, meglepetten konstatálhatta, hogy a nappali kétharmadát a párnából származó hófehér tollak borítják.

Az igazi meglepetés azonban csak ezután következett.

- Havazik... - kacagott fel Frankie, gurgulázó nevetése hallatán a pedig a szülők a csatatérré változtatott nappali okozta mérge is egy csapásra elpárolgott.

Az idilli pillanat azonban gyorsan tovaszállt, amikor a kislány - szülei legnagyobb döbbenetére - törékeny kezecskéit felemelve lebegésre bírta a szétszóródott tollpihéket.

A totyogó kislány elméje még nem tudta megérteni, hogy az apja mosolya vajon miért fagy le az arcáról, vagy hogy az édesanyja a konyhában töltött kimerítő munka miatt kipirult orcái mért sápadnak el olyan hirtelen.

Édesapja tehetetlen kiabálását sem a kandallóban ropogó tűz, sem pedig a rádióban játszott rongyyá ismétel karácsonyi zene sem volt képes elnyomni.

Frankie nevetése szép lassan sírássá csapott át, a levegőben táncoló tollpihék pedig olyan sebesen cikáztak, hogy már nem is lassú havazást, hanem valóságos hóvihart imitáltak.

A becsapódó bejárati ajtó hangjára az édesanyja Florance legszívesebben a földre rogyott volna, zokogó kislánya kedvéért azonban megpróbált erős maradni.

Kipislogta hát a szeme sarkában összegyűlő könnyeket és a járókához botorkálva kivette a maszatos arcú Frankie-t, hogy aztán a rádióban játszott zene ütemére ringatni kezdje őt.

- Minden rendben lesz... - motyogta a mellkasához szorítva gyermekét. – Nem hagyom, hogy bármikor is bajod essen.

Frankie-nek szüksége volt néhány másodpercre, hogy a felidézett emlékképből kiszakadva visszatérjen a valóságba.

Vicces, hogy milyen hamar változhat valami idilli karácsonyozásból rémálommá.

A félig elkészült rajzot szemlélve arra jutott, hogy Daphne-nak és Peternek valóban igaza lehetett, ugyanis valamicskét tényleg örökölt néhai grafikus édesanyja tehetségéből.

A kép közeppontjába a táncoló tollpihék álltak, szinte teljesen eltakarva a kislányát magához szorító magányos anyuka alakját.

Nem volt olyan részletes, hogy Frankie-nek magyarázkodnia kelljen miatta, de Miss. Skyler amúgy sem tűnt az a fajta embernek, aki ne tartaná tisztában diákjai magánéletét.

- Tudod már kezdtem attól félni, hogy az idők végezetéig ott fogsz álldogálni az ajtóban – csendült fel Miss. Skyler játékos hangja a háta mögül. Habár a munkájára fókuszáló Frankie nem látta nő arcát, a hangsúlyából lerítt, hogy mosolyog közben - Örülök, hogy végül úgy döntöttél, hogy adsz egy esélyt az órámnak.

Frankie felemelte a szemeit a lapról, majd a válla fölött hátrapillantva kíváncsi tekintete találkozott a tanárnőjével. Jól tippelt, Miss. Skyler szögletes arcán valóban egy ragyogó mosoly díszelgett.

- Én is - válaszolta végül, félénk mosolyra görbült ajkaival viszonozva a gesztust.