Broken Things ✦ Peter Parker

X.

A bejárati ajtó zárjának ütemes kattanására az ágya tetején állva pakolószó Peter felkapta a fejét.

A portalanított könyvek nagy része katonás rendben sorakoztak a fiú ágya felett lévő polcon, így már csak a jobbjában szorongatott néhány kötet várt arra, hogy megtalálhassa a nagy körültekintéssel kiválasztott helyét.  

- Megjöttem! – kiabálta May.

- Egy pillanat és jövök! – válaszolta az ágyról leugorva, miközben elégedetten nézett végig elkészült munkáján.

A szobája - a lakásuk többi részével egyetemben – kitartó munkájának köszönhetően patyolat tisztán csillogott. Már csak az utolsó simítások voltak hátra, mielőtt még Peter elégedetten hátra dőlhetett a morzsa- és szöszmentesített kanapén.

Karórája mutatóit vizslatva a napaliba sétált, hogy köszöntse a bevásárlószatyrokkal megrakodott nénikéjét.

- Szia May! – köszönt sietve majd átvette tőle a nehéz csomagokat és a konyhába sétálva lerakta azokat a pultra

- Hol van a felmosó?

- A mosógép mellett már nézted...? – morfondírozott May, miközben szemei megakadtak a rendbe kapott nappalin - Várj te kitakarítottál? Na jó halljam mit csináltál...

May vádaskodása – habár csöppet rosszul esett neki – egyáltalán nem lepte meg. Nem mindennapi esemény, hogy egy tizenhét éves kamasz minden hátsó szándék nélkül késztetést érez rá, hogy kitakarítsa az egész lakást.

A Peter – a körbevezetős incidens után – minden áron jó benyomást akart kelteni a lányban, és habár kételkedett benne, hogy néhány az ágya alatt pihenő porcica olyan sorsdöntő lenne, nem akart kockáztatni.

- Semmit... - emelte fel a kezét védekezően a fiú - De ha nem baj egy óra múlva átjönne az egyik osztálytársam, hogy a közös interjúnkon dolgozzunk.

Nénikéje Peter izgatottan csillogó barna szemeibe fúrta a tekintetét, amibe - mentora halála után talán hónapok óta most először - mintha visszatért volna az élet.

Fogalma sem volt, hogy mi okozhatja a fiú hirtelen hangulatváltozását de mindenképpen előrelepésnek élte meg a dolgot.

-Jöhet nyugodtan – bólintott gyorsan, mire Peter ajkai mosolyba szaladtak.

May Parker bármit megtett volna azért, hogy a megpróbáltatásokkal teli időszak után újra boldognak lássa a fiút.

-  Csinálok kaját szóval akár vacsorára is maradhat.

- Te vagy a legjobb...

- Tudom. És mond csak, ennek a titokzatos osztálytársadnak van neve is? – kérdezte miközben a konyhapulthoz sétálva hozzálátott, hogy kipakoljon a bevásárló szatyrokból. 

- Frankie-nek hívják.

- Róla még nem hallottam... – vonta össze a szemöldökét az asszony, Peter reakcióját lesve.

- Azért, mert még csak most költözött ide Angliából.

- És magával hozza a királynőt is, hogy így be vagy zsongva miatta?

A bevásárló szatyor aljáról három smoothie került elő, így még mielőtt a kinyitott hűtőszekrény előtt álldogáló Peter válaszolhatott volna a nénikéjének, kénytelen volt elkapni az irányába hajított három üveget azelőtt, hogy tartalmuk - fáradtságos munkája közepébe rondítva -  szétfröccsenhetett volna a konyhapadlón.

A dobálós pakolásnak keresztelt játék – amely azóta volt a bevásárlásból hazatérő May egyik kedvenc elfoglaltsága mióta fény derült unokaöccse személyazonosságára - egy ideje már tabunak számított közöttük. Peter hirtelen jött jókedve láttán viszont elérkezettnek látta az időt sajátos kis hagyományuk felelevenítésének.

- Muszáj picit rendbe szednem a lakást... - válaszolta a smoothie-kat rendezgetve, fél szemmel újabb felé repülő tárgyakra várva.

- Értem én – mosolyodott el sokat sejtetően May miközben tovább folytatták a pakolást.

╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲╱╲╱╲╱╳╲

Amikor háromnegyed ötkor Frankie bekopogott a Parker rezidencia ajtaján, Peter olyan sebességgel sprintelt ki a szobájából ahogyan még May soha életében nem látta futni.

- Szia - köszönt mosolyogva az ajtóban álldogáló Frankie-re pillantva.

- Szia, bocsi, hogy késtem csak még meg kell szoknom ezt a New York-i közlekedés dolgot...

- Nincs semmi gond, gyere be nyugodtan - legyintett, majd félreált az útból, hogy a lány beléphessen a lakásba.

A konyhából előbukkanó May Peter válla fölött átpillantva egy aprócska mosollyal az ajkán kezdte vizslatni az előszoba közepén várakozó megszeppent vendégüket.

- Frankie ez itt a nénikém May Parker - kezdett bele a fiú a mögötte várakozó nénikéje felé gesztikulálva, mire a nő ellökte magát a faltól, hogy kezet nyújthasson a lánynak.

-  Örülök, hogy megismerhetlek Frankie.

- Én is Mrs. Parker - mosolyodott el miközben kezet ráztak.

- Hívj nyugodtan Maynek. Tudod igazán jöhetnél hozzánk többször is, még sohasem láttam Petert ilyen lelkesen takarítani...

A nénikéje elejtett mondata hallatán Peter állkapcsa megfeszült, Frankie száját pedig egy zavart kuncogás hagyta el.

- A szobámban leszünk - szólalt meg gyorsan, mielőtt még May valami hasonlóan fura megjegyzést tehetett volna Frankie jelenlétében.

- Ha kell valami csak szóljatok - szólt a fiú szobája felé masírozó duó után May.

A szoba ajtajából hátrapillantó Peter tekintete egy pillanat erejéig találkozott az őt vizslató nénikéje mogyoróbarna szemeivel, mire May feltartott hüvelykujjal a következő szavakat tátogta:

Nagyon csini.