Quid pro quo - Valamit valamiért ( Bosszúállók )

Prológus

– Ugyan már, Nick. Semmi bajom, te is láthatod. Ez a munkám, emlékszel? Ha meg akarsz állítani, akkor ahhoz ki kell rúgnod, azt meg nehezen magyaráznád meg az embereknek, nem igaz?

Hogy nyomatékot adjak mondanivalómnak, még gyerekesen csípőre is tettem a kezem. Nem akartam valódi vitát szítani, ezzel talán elvettem a szavak élét. Nincs kedvem veszekedni, megint. Nick-kel (vagy ahogy mindenki más hívja: Fury) egy konyhapult választott el minket egymástól, a levegő elnehezedett a hirtelen feszültségtől. Ha veszekedni van kedve, akkor a késtartó felé fordul, ha nincs, akkor a hűtő felé veszi az irányt.

Mindig is kicsit túlzásnak találtam ezt a konyhát. Hatalmas márványpult középen, a beépített konyhaszekrény L- alakban öleli körbe a helyiséget, de akkora, hogy Gordon Ramsey is megirigyelné, a hűtő természetesen kétajtós, egyik ajtaján azzal a fura vízadagolóval (amit sosem használunk, hiszen van csap is) és a szekrényben olyan eszközök halmozódnak, amiket csak kipróbáltunk, de sosem főzünk velük. A szekrénybe beépítve rohad a mosogatógép, ami négy éve karácsonykor ment tönkre és azóta sem cseréltük le, valamint a méregdrága tűzhely, amin több beállítási lehetőség van, mint egy okostelefonon. Az Ikea büszkén vállon vereget minket a haszontalan konyhánk láttán, talán még egy könnycseppet is elmorzsol, bár ez talán túlzás már. És ha ez még nem lenne eléggé klisé, akkor elmondom, hogy a konyha természetesen egybenyílik a szintén nevetségesen nagy nappalival. 

Bingó, hűtő felé lép.
- Jól van, jól van, Jézusom, nem kell túlzásokba esni. Csak annyit javasoltam, hogy lehet pihenned kéne, mert így hamar ki fogsz purcanni.
- Ugyanannyit dolgozom, mint ezelőtt és ugyanannyit is alszom. Nem értem miért kezdtél el mostanában így atyáskodni felettem. Nem áll jól. A rideg, távolságtartó apaszerep jobban mutat rajtad – mondtam, majd gyorsan átnyújtottam neki egy kanalat a fiókból, hogy minél hamarabb nekiálljon elfogyasztani a kezében lévő pudingot, valamint, hogy pontot tehessünk ennek a parttalan vitának a végére. Kivette a kanalat a kezemből és tíz másodpercig fogva tartotta tekintetemet a röntgenszemével. Mások maguk alá csináltak volna, de én inkább csak kivettem a kezéből a kanalat és a pudingot is, majd átvonultam a nappaliba, hogy egy hosszú hétfői nap után kezelésbe vegyem a lelkem egy kis agysejtromboló tévézéssel.

Egy újabb haszontalan napot tölthettem el a laborban. Nem jutottam előrébb semelyik projektemmel sem, de legalább szerencsére visszafele nem lehet fejlődni, szóval csak szimplán oltári dühítő, hogy két hete egy centit sem haladtam.
Nicknek ugyan azt mondogatom, hogy ne aggódjon, de valószínűleg átlát rajtam. Egyébként rettenetesen félek, hulla fáradt vagyok és nem alszom két hete, ez a puding pedig a napom második étkezése pedig este nyolc van. De meg fogom oldani. Mármint, nem sűrűn kellett még semmit megoldanom egyedül, most is egy szép kis csapattal együtt dolgozom, szóval helyesbítek: valamikor, valahogy, valakikkel meg fogjuk oldani az előttünk álló problémát.
Jelentőségteljesen vállamra tette a kezét, megvárta, míg felé fordítom a fejem. A másik kezében ott volt egy új puding és egy másik kanál. Rossz pudingot vettem el tőle, mert az enyémnek nincs hab a tetején, az övén meg van. Na mindegy.
- Kölyök, tudom, a vizsgálatok szerint nincs semmi baj. De...
- A vizsgálatok nem hazudnak, tényleg nincs baj. Hidd el, ha baj lenne, azt már tapasztaltuk volna.
Nem firtatta tovább. Ha nem akarok beszélni, akkor nem is fogok. Ha meg igen, akkor csak golyó általi halállal lehet megállítani a szófolyamom. Ez már csak így működik.
Hallottam, amint léptei egyre távolodva a lépcső felé vették az irányt, majd később elhaltak az emeleten. Folytattam a tévé szisztematikus bámulását, noha nem is figyeltem rá. Elfogyasztottam a puding maradékát szomorúan, hogy az enyémen nem volt tejszínhab.

A konyhába érve megpillantottam a mosatlan edényeket. Nick és a házimunka nem szeretik egymást, én meg viszont a házvezetőnő gondolatától viszolygok, így a kompromisszum az lett, hogy ő akkor takarít amikor kedve van, én meg egyem amit megfőztem (ergo, csináljak meg mindent), és a végén ott kötöttünk ki, hogy mégiscsak jól jön néha napján, ha van egy házvezetőnő. Jelenleg viszont jól esik a monoton feladat, mert az elmémet nem köti le, sőt, tudósok szerint ilyen hétköznapi feladatok végzése pozitívan hathat bizonyos problémák megoldására. Így kész vagyok időt és energiát áldozni a mosogatásra, természetesen mindezt a tudományért teszem és nem azért, mert a kedvenc bögrém a halom legalján van és irdatlan igénytelenség lenne csak azt kiszedni és elmosni.

Gyakorlott mozdulatokkal tisztítom az edényeket, közben kattog az agyam. Képek villannak be, amik hirtelen tovatűnnek, hogy a soron következőnek adják át helyüket. Nem e világi civilizációk életének másodpercei tűnnek fel, vagy azoknak a töredékei. Egy robbanás, gyermek játszik kövekkel, színes-szárnyas lényeken lovagolnak emberszerű teremtmények nem e világon... ezer ilyen emlékszerű villanás pörög az elmémben megállíthatatlanul és mintha egyre több és több lenne, minden egyes alkalommal, mikor hagyom őket kibontakozni. Tengerek zúgása, viharok morajlása, kard csattan kardon, valahol lövések dördülnek.

Hirtelen szívszaggató sikítás szakítja meg a ritmikusan dübörgő hangzavart. Annyira valóságos. Egy folyóban sodor az ár, bár nem érzem veszélyesnek, mert mintha nem is lenne valódi. Körülöttem fények táncolnak majd tűnnek el a sötétségben, hangok csendülnek fel és el, idegen arcok mellett suhanok el olyan gyorsan, hogy rájuk pillantani sincs időm. Kezemmel éles tárgyba kapok bele, érzem, ahogy éle belemélyed a tenyerembe, de már tovaszáguldok, el is felejtem. A fájdalmas sikítás nem szűnik, nem csendesül, sőt, egyre hangosabb, a tudatom folyama egyre közelebb visz.

Valaki a nevemen szólít.

Hirtelen ázottnak érzem magam, a fényeket és a hangokat felváltja a víz dühös zúgása. Rángat a sodrás, fuldoklom.

Valaki a nevemen szólít.

A sikítás versenyre kel a folyóval, egész testemben érzem kettejük hajráját, amint megpróbálják túlharsogni egymást. Hol az egyik, hol a másik áll nyerésre.
Bár az egyetlen vesztes itt én vagyok.

Valaki a nevemen szólít.

Majd eltűnik a folyó, a sikítás, és hirtelen a konyhában vagyok, a földön fekszem. Csupa víz vagyok, ráz a hideg. Felemelem a bal tenyerem. Teljesen elmetszettem keresztbe és a szívem ritmusára táncol kifele belőle a vér.
Nick térdel mellettem. Beszél, de nem hallom. Megsiketültem volna? Már nem térdel. Felpattan, elrohan valahova. Becsukom a szemem, elfáradtam.