Quid pro quo - Valamit valamiért ( Bosszúállók )

V.

Az ablakon kinézve elemi erővel hatott rám a magasságtól való félelmem. Alattam utak íveltek százfelé, erdők terültek szét és patakok kanyarogtak, el-el tűnve a fák között. Gyönyörű látvány, csak ne lennénk ilyen magasan. Így hát gyorsan becsuktam a szemem és azt képzeltem, hogy még mindig az autóban zötyögök, talajszinten a fák között suhanok. Behajtok a fák közé, meglibbennek körülöttem a levelek. Nem is autóval vagyok, én magam cikázok a fák törzsei között. Nem érek a talajhoz, de nem is érzem, hogy a levegőben lennék, finoman siklom villámsebességgel a fák között. Annyira csodálatos, mintha nem is a Földön lennék.
És ekkor belém hasít a felismerés, hogy tulajdonképpen tényleg nem tartózkodom a saját bolygómon. Minél többször van részem ilyen utazásban a tudatalattimban, annál hamarabb ismerek rá a jelenségre. Gyakorlat teszi a mestert, vagy mi.
Ezen felbuzdulván próbálok megálljt parancsolni a gyors haladásnak, hogy közelebbről is szemügyre vehessem a tájat, mely oly ismerős és mégis idegen. Hirtelen, mintha falba ütköztem volna, lecövekelek. Váratlanul ér a megállás ténye, majdnem orra bukom a lendület elvesztésétől. Mikor sikerül kicsit összeszednem magam, jobban szemügyre veszem az erdőt. Csodálatos hely. A lágy szellő enyhe gyanta illatot hoz, és még valami mást, de fogalmam sincs, miféle növényt érzek a levegőben.
A hatalmas fák tövében vastag, méregzöld pázsit virít, az embernek kedve lenne elfeküdni benne. A törzseket apró, pasztellszínű virágok borítják, akárcsak a Földön a borostyán.
Közelebb libbenek egy szimpatikus fatörzshöz és megérintek egy pici virágot. Az hirtelen becsukja szirmait és a többi is követi a törzsön, egészen addig, míg színük teljesen bele nem olvad a fatörzs színébe.
- Bámulatos – suttogtam magam elé elhalóan, mert nem akartam belerondítani az erdő némaságába. A közelemben álló összes fáról eltűntek a virágok.
- Kollektív tudatuk van – csodálkoztam rá. Pár földi növényfajnál végeztek erre kísérleteket, de ilyen szintű szinkronitást nem tudtak előidézni.
- Ezt meg kell vizsgálnom – mondtam, majd éppen letéptem volna egy virágot, mikor a hátam mögül hangot hallottam.
- Ki maga? – kérdezte a hang se nem mérgesen, se nem érdeklődően. Szinte már fülsértően érdektelen volt a hangja. Óvatosan fordulni kezdtem, nem akartam hirtelen mozdulatokat tenni, hátha fegyvere van az idegennek. Bár, itt gondolom én vagyok az idegen.
- Kaya – válaszoltam. Nem terveztem idegeneknek kiadni a nevem.
- És mondja csak, Kaya, hogy került ide?
Már teljesen ráláttam az idegenre. Nagyon ismerősnek tűnt. Mindketten gyanúsan méregettük egymást. Honnan lehet ennyire ismerős? Bosszant, hogy nem jövök rá.
Majd hirtelen, mint akit fejbevertek, beugrott.
- Loki – leheltem magam elé. Nem tudtam eldönteni, hogy féljek-e tőle vagy sem. Megölte a családomat, mert uralkodni akart. És...
- Ismerjük tán egymást? – tette fel a kérdést, félbeszakítva a gondolatmenetemet.
- Ó, személyesen nem. Nem tudom, emlékszik-e még, amikor a Földre szabadított egy szörnysereget, és megölt párezer embert. Na, a családom is köztük volt – válaszoltam egyre bátrabban, mert a pillantása megremegett egy pillanatra. Azt gondolja, szándékosan jöttem ide, hogy megöljem. És nekem ez így eszméletlenül az előnyömre válhat.

A gyengesége a másodperc törtrészének törtrésze alatt eltűnt, talán ott sem volt, de engem ez nem állíthatott már meg. Mondanám, hogy majd szétvetett a düh, de nem volt így. Régen történt. Sértett kölyökként jött a Földre, a grandiózus tervével és szent meggyőződésével, hogy mi, halandók arra teremtettünk, hogy szolgáljunk és megfosztódjunk szabad akaratunktól, merthogy a szabadság káros. Thor árnyékában neveltetett, az egész élete egy hazugság volt. Valahol még meg is értettem, hogy csak a megfelelési kényszere sarkallta azon tettekre.

- Tudod, régen irtózatosan gyűlöltelek, apró cafatokra akartalak tépni, természetesen, csak azután, hogy kiadósan megkínoztalak, az univerzum összes lehetséges módszerét bevetve – tartottam vele a szemkontaktust, miközben lassan megindultam felé, kezeimet jól látható helyen tartva, de nem túl feltűnően gesztikulálva velük. A háta mögül világított ezen bolygó napszerű csillaga, így, bár felismertem, nem tudtam jól kivenni vonásait. Közelebb akartam kerülni hozzá. Ami szörnyű ötlet valószínűleg, mert Loki kiszámíthatatlan. Ruhája harmonizált a gyep zöldjével, csizmája bőrszerű anyagból készült és aranyszínű anyag merevítette pár helyen. Nadrágja így a távolból is láthatóan erős anyagból készült, talán késeknek, tőröknek ellenállna és egyértelműen rá szabták, úgy állt rajta, mintha ezzel együtt jött volna világra. Felsőruházata csodálatosan volt megmunkálva. Szintén tökéletesen állt rajta. A mellkasán ugyanolyan anyagból készült páncél volt, mint ami a csizmáját díszítette. Szelíd szellő lobogtatja köpenyét mögötte, hosszú, fekete haja is rakoncátlanul kavarog arca körül.

Ha fogékony lennék az ilyesmire, pár csepp nyálam kifolyna az előttem álló istenség láttára, de szerencsére még időben kapcsolok.
Loki mágus, képes a halandók fejében áskálódni. Kicsit fellengzős ez a stílus, nem gondolod?

Apró rángás az arca jobb oldalán.

- Nem szép dolog kéretlenül mások elméjét átkutatni – mondtam. Nem tudom, hogyan működnek az elmebéli falak, de elkezdtem építeni egyet. Vizualizáltam magam előtt, ahogy tégláról téglára épül, amíg a szem ellát minden oldalon. Vagy hatásos, vagy nem. Ennél többet nem igazán tudok tenni az ügy érdekében. Wanda tanított ezt-azt, de engem elszólítottak a kötelességeim, és őt is, így a kiképzésem sosem ért a végére.

Tekintete egy pillanatig zavartságot tükrözött. A fal működni látszott talán. Megengedtem magamnak egy mosolyt, majd tovább közelítettem felé. Habozott. Mozdulni akart, de nem szeretne gyengének tűnni. Én a hamis magabiztosságom mögé bújva, kihasználva tudatlanságát személyem felől, lépéselőnyben voltam. Még mindig tartottam a szemkontaktust.

- Tehát, Loki, mi járatban errefelé? Csaknem szereti a növényeket? – hangom játékos volt. Belül szétvetett a félelem, de nem láthatta. Gondolom én.
- Valójában de, kedvelem a növényeket. Van bennük valami megfoghatatlan bűbájosság. Ahogy tudatlanul jelen vannak mindenhol. És kegyed is érdeklődik a botanika iránt, ezért jött erre a bolygóra, ily távol Midgardtól? – lágyan felnevettem, őszintén. Kerülgetjük itt a valós kérdéseket, nevetséges. Nem rajongok túlzottan az ilyen képmutató játékokért, de ez felettébb szórakoztató.
- Ó, szóval midgardi volnék, valóban?
- Hát, ha elvettem a szülei életét, akkor valószínűleg midgardi. Bár, érzékelek valami mást is. Ostoba halandóhoz képest erős falat húzott fel igen csekély idő alatt, erre elég kevesen képesek azok között a csótányok között.
- Na de Loki! Beszéljen istenhez méltóan! Felsőbbrendűségről prédikál, majd semmibe veszi uralkodási céljának tárgyát. Sosem lenne jó uralkodó. Nincs meg önben az, ami ahhoz kellene, hogy tiszteljék. Csak félelemre alapozva pedig nem lehet népet vezetni. Vagy netán tévednék? Javítson ki.
- Eléggé felvágták a nyelvét. Egy mozdulattal átmetszhetném a torkát, remélem tisztában van vele.
- Hát, tegye csak meg, bátran. Ne szerénykedjen.

Nem értettem, hogyan lehetek látható Loki számára. Eddigi utazásaim során csak a tudatom váltott helyszínt, testem ott maradt, ahol éppen tartózkodtam. Ha itt megöl, vajon mi történik? Kíváncsi vagyok, de ha ténylegesen meghalnék, az kellemetlen lenne.

- Ó, kegyed nem akar meghalni. A falai erősek, ez tény, de még így is nyitott könyv számomra.
- Csakugyan? Akkor olvasson belőlem! Mit lát? – egy pár pillanatig vizslatott. Tetőtől talpig végig mért. Rajtam túlméretezett SHIELD-póló volt (hát persze, innen tudja, hogy földi vagyok!) és egy fekete leggings. A cipőm az egyik legkényelmesebb edzőcipőm, amin már látszanak a használat nyomai. Hosszú, vörös loboncom pedig kényelmes lófarokba van kötve. Semmi érdekes nincs rajtam. Nem akartam zavarba jönni, de azért csak sikerült elpirulnom, akármennyire is küzdöttem ellene. Mikor már éppen meg akartam szólalni, hogy abbahagyja a bámulásomat, végre kinyitotta a száját.

- Annál a midgardi alakulatnál szolgál, bár kétlem, hogy harcos lenne...
- Most elemezgetni akar, vagy csak sértegetni? Szóljon, hogy melyik, mert akkor aszerint hallgatom a mondanivalóját – fontam össze magam előtt a kezeimet. Lehet, hogy elsősorban tudós vagyok és csak másodsorban katona, de meg tudom védeni magam, ha kell és esküt is tettem erre, mikor csatlakoztam a SHIELD-hez.
- Maguk mind ilyen büszkék? Thor tökéletesen illik a világukba. Nevetséges.
- Mondja ezt a jégóriás, aki apró, és a szeretethiánya miatt úgy döntött, hogy leigáz egy bolygót és megteszi saját magát királynak. Igen, valóban nyugodt szívvel fogadok kritikát öntől.

Egy pillanat alatt előttem termett és tőrt szorított az állam alá. Éreztem a penge hűvösét, valószínűleg képes lenne megsebezni ebben a világban, és ki tudja, milyen hatása lenne. Lehet tényleg meghalnék, végleg.

- Ostoba földi. Ti sosem tudjátok, mikor kell csendben maradnotok – szűrte fogai között méregtől csöpögő hangon. Szép arcát eltorzította a düh, a fém remegett bőrömön. Most, hogy egy karnyújtásnyira volt tőlem, kicsit jobban is meg tudtam nézni magamnak. Szemei zölden villogtak, arca frissen borotvált, hosszú haja pedig tökéletesen állt.

Próbáltam nyugodt maradni, ha látja, hogy az életemért reszketek, azzal csak adnám alá a lovat. Gyorsan el kéne tűnnöm innen, de nem tudom irányítani ezt az egészet.