Üdvözöl a UA! (bnha oc)

6. A mi kis titkunk

Todoroki szemszöge :

- Todoroki az egyik legerősebb az osztályból, nem félsz?- hallottam Kaminaritól. Nem akarom, hogy féljen tőlem...-gondoltam,majd odamentem Okita mögé, és megszólaltam:
- Nem leszek vele durva.-mondtam, ekkor az előttem álló lány megfordult, és egy szürke,dühös szempárral találtam magam szembe.- Jobban megnézve, ez az Okita nagyon aranyos.- állapítottam meg magamban, majd ezt követően a lány vissza fordult.
-Ha akarod szólhatunk All Mightnak, hogy ..-mondta volna Kirishima, de az előbb említett lány közbeszólt:
- Nem , nem kell.-mondta-Annyira béna csak nem vagyok.-tette hozzá kedvetlenül.
- A győztes Uraraka Ochako!Okita, Todoroki, kérlek gyertek ide. -Mindketten megindultunk All might felé.- Nem akarom nagyon bántani a lányt, inkább figyelmeztetem, hogy még visszaléphet.-gondoltam majd hozzászóltam:
- Most is feladhatod.-Egyre idegesebbnek tűnik,de miért? Valami rosszat mondtam?
-Mégis miért?Félsz?- kérdezte ridegen,majd elindultunk a kijelölt pontok felé- van egy olyan érzésem,hogy nem kedvel:( de ez engem pontosan mióta is érdekel?- tettem fel magamnak a kérdést, amikor is  All Might kizökkentett a gondolataimból:
- 1..2..3..támadhattok!-egyből lefagyasztottam a lábát , amit körülbelül 2 másodperc alatt széttört,(amire kicsit furán reagáltam)majd egy óriásit ugrott.Elővette a hátán lévő katanat, és...A kard elindult(?) felém .A jeget valószínűleg megint kivédi-gondoltam, majd egy lángcsóvával messze repítettem a kardot. Azért egy lány ellen csak nem akarok kikapni, mármint nem olyan fajtának tűnik aki legyőzne.- Állapítottam meg, ekkor a kard hozzá repült és megvágta magát(!!) vele. Suicide hajlamú a lány, vagy csak simán nem komplett? Mire észbe kaptam már hozzám érintette a karját, és ekkor olyan szinten elkezdett fájni a fejem, hogy legszívesebben agyonlőttem volna magam.-Mi ez, mi történt?-tettem fel magamnak a kérdést amikor Okita megszólalt:
- Bele másztam a fejedbe, hallom a gondolataid.-Hát kösz, ebből nem értettem túl sok mindent ,de kimásznál?Mert mindjárt hozok egy kötelet.
-De miért fáj ennyire?- kérdeztem fejem szorongatva.
- A képességem miatt .......- mondta volna, de ekkor minden elsötétült.

Kezdett kitisztulni a látásom.Amikor már normálisan láttam , jobban felmértem a környezetet és észrevettem, hogy egy nappaliban állok, egy nő és 2 férfi társaságában .
-Már elmondtam, hogy nem tudom hol van.-mondta a nő, akinek ugyan olyan ezüstös szürke szeme volt mint Okitának.
- Tudjuk, ezért magára nincs szükségünk,nekünk csak a lány kell.-A nő lefagyott, kis idő múlva remegő hangon megkérdezte:
- Mé-mégis minek?
- A lány apja rossz ember, erre bizonyára már maga is rájött, és ezért el is hagyta .-mondta az egyik férfi, majd a másik megszólalt:
- Viszont arra nem gondolt, hogy megfigyeli  a lányt évek óta. Úgy látszik, hogy a lány fontos számára, ennek két oka lehet: 1. Szereti a lányát 2. ki akarja használni a képességét .Szerény vélemények szerint ezt tartom valószínűnek. A lényeg, hogy a lánnyal tökéletesen lehet zsarolni.-mondta egy vigyor kíséretében.
- MAGUK IS UGYAN OLYAN BORZASZTÓAK!!!-kiabálta a nő. Ekkor a jobb oldalon álló férfi elővett egy pisztolyt és meglőtte a nő lábát.
- HÉ- mondtam majd , le akartam ütni az egyik férfit, de a kezem egyszerűen átsiklott rajta. Mi a ?
- Anya!!-szaladt ki ekkor az egyik szobából egy kislány, vérző karral. Ekkor a két férfi rászegezte a pisztolyt.
- Ka-ya-mi-i-nyöszörögte a nő a lábát szorongatva- . . . Ez egy mini Okita. Nem tudom, eddig miért nem esett le, a kis csaj gyakorlatilag ugyan úgy néz ki mint az igazi. Annyi különbséggel, hogy (a nagyobb) Okita magasabb, rövidebb a haja és ha jobban bele gondolok bizonyos test  részei...Öhmm...izé...szóval..ö.ö.. Hagyjuk! Vissza térve, a kislánynak pisze orra,és nagy szemei voltak.Mint egy nyuszi.- állapítottam meg.

-Most velünk jössz, vagy megölünk, az anyáddal együtt. -mondta a bal oldali férfi, ám a kislány nem mozdult.A szeme és a kicsordult vére vörösen kezdett izzani majd be csukta a szemét ijjedtében.Ebben a pillanatban a 2 férfi elájult, a nő egy sikoly kíséretében abba hagyta a lába szorongatását,s mozdulatlanul meredt maga elé miközben motyogott valamit. Mini Okita odaszaladt az anyjához:
-Anya mi történt?ANYA!!?- hozzá akart érni,de végül nem tette.Leült a kanapéra és magához szorított egy fekete könyvet.
- Kérlek, anya ne hagyj itt.Ne hagyj itt te is.-suttogta- Ekkor megint sötét lett. És... felkeltem.

Fel mértem a terepet, majd megállapítottam, hogy egy kórházban vagyok. A jobb oldali ágyra néztem, s megláttam, hogy az ágyban  Kayami....vagyis Okita fekszik. Leszálltam az ágyamról, s az övéhez mentem. Könnyezett.
- Apa?-suttogta, ám a szeme még mindig csukva volt-Biztos csak álmodik gondoltam, majd vissza mentem az ágyamhoz.Ebben a pillanatban a nyakához kapott, és elkezdett fuldokolni. Gyorsan megfogtam egy virágos vázát, majd a tartalmát rá borítottam. Szerencsére felébredt, így abba hagyta a fuldoklást. Elkezdett motyogni valamit majd magára nézett.
- MIÉRT VAGYOK VIZES?!?- ö öö most mit mondjak neki?
- Te locsoltál le vízzel?- kérdezte ingerülten
- Aha
- Miért?
- Mi történt?
- Én kérdeztem hamarabb.
-A motyogásodra keltem, és amikor rád néztem fulladoztál, ezért leöntöttelek vízzel.- válaszoltam, mire furán kezdett nézni.
- Hol vagyunk?
Kórházban, de elmondanád végre, hogy mi történt?-lehet kicsit idegesen mondtam
- Ja persze, elmondom.Amikor egymás ellen küzdöttünk- mondta volna tovább, de a szájára tettem a kezem.
- Nem ,veled mi történt?- Valószínűleg meglepte amit mondtam mivel kicsit fura volt az arckifejezése.
- Rosszat álmodtam.- Ennyitől megfullad?
- És attól fulladtál meg majdnem?- kérdeztem gyanakvó tekintettel
- Igen. Amúgy nem vagyok hal, szóval légyszíves legközelebb ne boríts le hideg vízzel.- mondta idegesen- Mi a baja van velem?!
- Rendben , akkor legközelebb hagylak megfulladni.-válaszoltam szemrehányóan, mire felsóhajtott.
- Köszönöm, hogy nem hagytál megfulladni.- mondta majd a hátára terítette a takarót- de amúgy nem fulladtam volna meg, azt álmodtam , hogy megfojtanak, viszont a valóságban nem hinném, hogy tényleg fulladoztam.- Szóval ő tipikusan az az ember, akinek csak igaza lehet.... Bájos.
-Te tudod.- hagytam rá, majd leültem a mellette lévő ágyra. 
- Van egy olyan érzésem, hogy nem kedvelsz. Elmondanád miért?- Én...ezt most komolyan hangosan megkérdeztem?-lepődtem meg magamon, majd az arcát kezdtem fürkészni. -Kicsit meglepődött.- vontam le a következtetést.
- Semmi bajom nincs veled, csak rossz napom van.- mondta nem túl meggyőzően.
- Kiskorodban tényleg betörtek hozzátok?- kérdeztem hirtelen, mire nagyon meglepődött.
- Ezt honnan ..Ó..ó.  - elég idegesnek tűnik- Igen ,de amit láttál nem mondhatod el senkinek.- komolyan bólintottam, amitől egy kicsit nyugodtabbnak tűnt.
- Anyukád hogy van?- Remélem nem érti félre.-gondoltam, majd az arcát kezdtem el nézni, s akkor vettem észre két kis könnycseppet az arcán, ahogy szépen lassan legördül.Gyorsan letörölte a könnyeit.
- Ugyan olyan állapotban.- mondta, miközben a sírást kerülgette.
-Bocsánat, nem akartalak megbántani!- Tényleg nem akartam. Pontosan tudom milyen érzés anya nélkül felnőni.
- Semmi baj, csak az emlékek.- mondta, majd lehajtotta a fejét. Ekkor átültem az ágyára,majd megfogtam az állat, és magam felé fordítottam,majd mélyen a szemébe néztem.
- Nincs semmi baj.- nyugtattam meg, s a szürke íriszeit kezdtem el tanulmányozni.
- Todoroki-san?-  suttogta.
- Hm?- kérdeztem, s észrevettem az arcán , hogy elég kényelmetlenül érzi magát.
- Hátrébb mennél? Nagyon közel vagy!- Ohh hehe tényleg.
-Természetesen.- válaszoltam, majd felálltam, és bocsánatkérően meghajoltam.- Nem akartalak zavarba hozni.
- nem hoztál zavarba.- Érdekes, pedig már az egész arca vörös . . . Lehet, hogy lázas?!
- Akkor lázas vagy?-kérdeztem, s nyúltam volna a homlokához de elcsapta a kezem.(-_-)
- Miért lennék lázas?
- Mert elég piros az arcod.-mondtam, s ekkor kikerekedett a szeme, és még vörösebb lett.
- Ja ez nem...én csak...ööö- Eléggé zavartnak tűnik.-gondoltam. Ekkor kinyílt az ajtó s be jött rajta az egész osztály.

A többiek elmondták mi történt. Még sokáig beszélgetett az osztály.Mielőtt haza mentem volna utoljára megnéztem Okitát. Ő is engem nézett, mintha tudna valamit. Úgy látszik ma mind a ketten akartan, akaratlanul megtudtunk a másikról egy ,,picike" titkot.