A Kiszemelt (Roblox Circus trip fanfiction)

7. Sötétben

Karina szemszöge:

"Szörnyű álmom volt, ami teljesen beleégett a retinámba, az az arc, Giggles arca. Az már biztos, hogy egy jó ideig nem fogok cirkuszba menni, akármennyire is tűnik barátságosnak."- gondoltam ezt, akkor amikor még nem nyitottam ki a szememet, csak hangokat hallottam. Tűzropogást, gyereksírást, ijesztő szuszogást. Végül vettem a bátorságot és kinyitottam a szememet, először megijedtem, hogy megvakultam, hiszen olyan sötét volt, hogy alig láttam valamit. Amikor már gyorsan megszoktam a sötétséget, rájöttem, hogy azért pár gyertyafény, vagy kislámpa világít. Aztán arra is rájöttem, hogy egy ketrecben vagyok. És az első, akit megláttam Giggles volt!

Épp akkor háttal ált, mert fel alá sétálgatott, kuncogva.

De hiszen ez egyáltalán nem volt vicces. A hely ijesztő volt, és még mindig hallottam azt a bizonyos sírást. Giggles rám nézett! Ijedtemben, amennyire csak tudtam hátráltam a ketrecben. Ő pedig hosszú kezeivel egyre csak nyúlt befelé, hogy megérintsen, legfeljebb a térdemet tudta.
-Éééédeeees. Puuuuhaaaa!-mondta borzalmas hangján elég lassan és kihangsúlyozva, amitől mégjobban vert a szívem a félelemtől. El akartam menekülni, de nem tudtam.
-Nyugiiiii, itt jó helyen vagytok..... Elbújva!-Ezeket úgy mondta, hogy teljesen halálfélelmet keltett bennem.
Olyan lassan, borzalmasan, hidegkirázóan.

(Amikor rám nézett!)

A mosolya pedig... Éreztem, hogy lesápadok tőle, ahogy csak a szemembe fókuszált. Végül lenéztem, nem mertem rá tovább nézni.

-Mit akarsz tőlünk? - kérdezte elcsukló hangon Csöpi.
-Tudod, előbb-utóbb mindenki eléri a végső óráját!- Ment neki egy gyors mozdulattal Giggles Csöpi rácsainak.
A fiú ijedtében hátrahőkölt ketrecében, pont úgy, mint én.
-Puha,.... finom,... ízletes... Hús.-mondta szenvedélyesen a bohóc.-Csak erre éhezem! Nyugi, gyors lesz és nem fog fájni! Hihihihi!-röhögött, majd újra elkezdett járkálni.
-Nincs kedved játszani velem?! - kérdezte őrülten.
Remegtem, mint a nyárfalevél. Nem, nem, nem! Nem akarok meghalni, nem akarom, hogy megegyél!-mondtam ezeket magamban zokogva, de az utóbbi már hangosabban kicsúszott a számon. Erre Giggles felfigyelt, majd megint a ketrecemhez tapadt.
-De én téged szeretlek......(Na, ennél a mondatnál izzadtam le igazán, mintha lázas lettem volna, olyannyira felforrósodtam, nagyon be is pirultam, de mindez csak az ámulattól és az ijedségtől volt!).... Nagyon... Nagyon..., de nagyon. Aztán egy hangosat felkacagott. Az a nevetés olyan ikonikus, és hidegkirázó volt, hogy egyszerre ámultam, s egyszerre állt le bennem a levegő abban a percben.
-Ne, kérlek! - sírt Csöpi.
-Áháháháh!-röhögött Giggles.-Imádom a gyerekeket, olyan finomak! (Itt már azon járt az eszem, hogy tuti, hogy ő Pennywise testvére) - Ezután csikorgatta Csöpi ketrecének kerítését.
-Hadd mondjak el egy rövid kis mesét mielőtt elintézünk.....
Engem őszintén nagyon nem érdekelt a mese, a szememet is becsuktam, és azon reménykedtem, hogy ez nem igaz... De sajnos az volt!
-Volt egyszer egy kisbohóc, aki imádta az életet, boldog, játékos és vicces is volt *itt kunccogott egy kicsit*. Imádta a cirkusz varázsát, és még artistának se volt utolsó. De az ellenségei el vették tőle a fényeket!.... Elvették tőle a pompát, a jókedvet, megfosztották az álmaitól, éppúgy, mint bohócot az órától, mindezt csak azért, mert féltékenyek és irigyek voltak rá! -mindeközben még nonverbálisan elszínészkedte a "jeleneteket" nagyon beleélve magát.-A porba tiporták, mindenki vagy elfordult tőle, vagy kiröhögte, vagy félve elmenekült előle. De a mi kis hősünk nem akart megtörni, nem akart összetörni,.... NEM AKARTA FELADNI!!!!! Bosszút forralt. Mindig ő nevetett utoljára....., mosolya szinte az arcára fagyott, nem ismert félelmet. Bosszúja hamar utolérte az embereket. Azóta is élvezi a cirkusz varázsát a maga módján! Hihihihihihi! Milyen happy endes történet-nem? Vagy mégsem? - kérdezte a végén.
A mese közben végig tudtam ki a főszereplő, legalább megtudtuk, hogy miért vált gonosszá. Őszintén egy nagyon kicsit megsajnáltam, ami hamar el is szállt. Közben kezdtek elmúlni azok az ijesztő hangok.
Észrevettem, hogy a fejemen van egy kötés, és hogy a ketrecemben van egy rózsaszín párna, akkor azért aludhattam olyan kellemesen-gondoltam.
-Most mennem kell gyermekeim! Fogadnom kell a visszatérő vendégeimet!-mondta.
-Te pedig kedvesem, nincs semmitől félni valód.-Azzal elment egy ijesztő kacaj kíséretében. (Nem véletlenül lehetett Giggles, azaz Kuncogi a neve.)

-Nem akarok kajaként végezni. - Mondta Csöpi.-Félek...
-Én is.-mondtam.
-De hát neked nincs semmi félnivalód, ahogy az előbb mondta az a bohóc. Bár mondjuk, tényleg nagyon odavan érted.
-Épp ez az. Szerintem ez is elég creepy.
-Hát, amikor leestél.....-Itt Csöpi hirtelen abbahagyta a beszédét.
-Mikor leestem?-kérdeztem vissza, mert kíváncsi voltam rá.
-Hát...
-Mond ki nyugodtan.
-Ő kötözte be a te sebedet a fejeden és a karjaiba vitt. Még a rózsaszín párnát is ő rakta be a ketrecedbe.
Itt hirtelen nagy levegőt vettem, de csak azért, mert hirtelen ért a tudat, hogy ennek a rémálomarcú bohócnak én voltam a karjaiban. ÉN! AZ Ő KARJAIBAN! Jájj! Bár mondjuk a hangneme, a kedvessége, a szavai, és ezek a cselekedetei mind azt tudatták, hogy Giggles belém van zúgva! Pont belém, aki nem is olyan romantikus alkat. Ami még a legfurcsább az egészben, hogy ő egy bohóc, de nem akármilyen, sőt egy szörnyeteg! Ez már kész Szépség és a szörnyeteg mese a javában! Kirázott a hideg..... Pedig nem is volt hűvös.
-Most mihez kezdjünk? Amúgy hol a táskám? - Kérdeztem.
-Giggles elvette mindegyőnként és valahova eltette.-Válaszolt Csöpi.
Körülnéztem, legalább is próbáltam a sötétben a táskáink után. Egyszer csak egy hangos horkolást hallottunk, ijedten összerezzentem.
-Biztos ő az őr. - Mutatott Csöpi a horkolás gazdájára. - Tuti, hogy ő is Giggles-éknek dolgozik.
-Persze, hiszen itt minden furcsa szerzet neki dolgozik. - Állapítottam meg.
- Valahogy ki kéne jutnunk. - Mondta Csöpi.-A kulcsok sajnos az őrnél vannak.

Ekkor kezdtünk el erősen gondolkodni, ötletelni, reménykedni, hogy hogyan juthatunk ki élve a világ legrémisztőbb cirkuszából.
-Szerinted visszajönnek értünk a többiek? - Kérdezte hirtelen a kis Csöpi.
-Én úgy érzem igen. - Mondtam megnyugtatóan, de hirtelen leesett Giggles mondandója, hogy "várja a visszatérő vendégeket".
-Figyelmeztetnünk kell őket! - kiáltottam hirtelen. - Giggles minket biztos csalinak használ, hogy visszajöjjenek a barátaink és persze Dave bá.
-Jajj! Ez tuti! - ijedt fel Csöpi is.-Sürgősen ki kell jutnunk innen!

És ennek a résznek is a végére értünk.(De csak azért rövidített, hogy a kövi rész izgalmasabb legyen. Úgyhogy to be continued és élvezzétek a vakációt! 🥳🏕️🏖️