A Kiszemelt (Roblox Circus trip fanfiction)

8. A Szökés

Karina szemszöge:

Szegény Csöpi, úgy megsajnáltam. A megnyugtatásom egy kis idő után sikerrel járt. Mondtam neki, hogy minden rendben lesz és kitalálunk valamit.
-Szóval, akkor az őrnél van a kulcs. - Mondta.
-Sőt, biztos.- vettem észre az őr zsebénél csüngő kulcskarikát.
-Ezt honnét tudtad? - kérdezte kíváncsian.
-Akciófilmek.
-Ja, tényleg!
Az akciófilmekről eszembe jutva sose gondoltam volna, hogy a valóságban tényleg egy ilyen kutyaszorító helyzetbe fogok kerülni, mint azok a tipikus főszereplők. Igaz, ahogy mondtam többször is, szeretek kalandozni és már jó párban volt részem, de ez az "élmény" semelyikhez se fogható.

Próbálkoztunk a kijutással, rángattuk a ketrec kerítését , de ezzel csak azt értük el, hogy egy kicsit felébresztettük az őrt, aki mogorván lecsitított minket majd visszaaludt.
-Nincs valami hajcsatod a zárra? - kérdezte suttogva Csöpi.
-Sajnos az pont nincs a hajamban - válaszoltam- az is a táskámban van.
-Ajh, ne!-sóhajtott fel Csöpi. - Az egész az én hibám, nem kellett volna lemaradnom, és még te sem kerülsz bajba, meg a többiek sem, még Caleb sem.... Akármennyire sem bírom a képét.
-Nem a te hibád. Ez az egész..... (nem tudtam megmagyarázni, egyszerűen nem találtam rá szavakat).. Ez.... Ez.. Ez az egész... Így(?).. Történt.. De egy biztos: nem te vagy az oka.
-Kedves vagy, de sajnos így van.
-Nem, nem így van.-mondtam.
Egy kicsit Csöpi elmosolyodott. Tényleg sajnáltam, ő volt az osztály egyik kis emberkéje, akit a többiek cukkoltak, cikiztek, kihasználtak. Pedig ő is ugyanolyan ember, mint bárki más.
-Van egy ötletem! - jelentettem ki vidáman, de halkan. - Csöpi te nem férsz ki a rácsok között?
-Hát megpróbálhatok. - mondta azzal nagy levegőt vett és próbált kibújni, de mégsem fért ki.
-Uh, majdnem beszorultam. Te elég vékony vagy Karina inkább te próbáld meg.
-Oké. - egyeztem bele.
Nagy levegőt vettem és oldalra fordulva próbáltam meg kibújni. Egyszer csak megakadtam, egy kicsit megijedtem, hogy beszorultam, de kiküzdöttem magam. Csöpi is halkan szurkolt nekem. Egy nagy lendülettel már kinn is voltam.
-Sikerült! - Ujjongtam halkan.
-Óvatosan Karina. - Figyelmeztetett Csöpi.
Halkan odalopakodtam az alvó, de hangosan horkoló őrhöz. Az egész testem remegett, még a levegőt is visszatartottam. Remegő kezemmel nyúltam a kulcsért, próbáltam lassan, de tempóval kezelni a kis lopásomat, majd végül a lekerült kulcskarikát magamhoz szorítottam, hogy ne zörögjön.

Hátrahőköltem, amikor az őr egy hangosat felhorkantott, de csak megfordult és tovább horkolt. Biztos álmodott. Az egyik lámpát is magammal vittem Csöpi ketrecéhez, hogy könnyebben keressem ki a megfelelő kulcsot a karikán. Egy kis idő próbálkozás után végre kattant a zár. (Szerencsére az őr még mindig nem kelt fel.) Csöpinek is megkönnyebbült sóhaj hagyta el a tüdejét.
-Köszönöm, tényleg nagyon köszönöm Karina, hogy megmentetted az életemet.
-Ó, szóra sem érdemes, végülis úgyse hagylak itt.
-Mégegyszer köszönöm. - Hálálkodott továbbra is.
-Márcsak a táskáink hiányoznak. - mondtam.
-Igen, keressük meg azokat is, utána jussunk ki ebből a rémes és őrült cirkuszból. - Mondta Csöpi. (Hangján hallatszott a megbátorodás)
Csöpi is szerzett magának egy lámpát, amellyel a hátborzongató helyet vizsgáltuk. Voltak dolgok, amelyekre alig mertem ránézni, teljesen paráztam. Láncok, csontok, üres ketrecek, szakadt plüssfigurák, irka-firkás bohócrajzok a földön és még sorolnám. Mikor akadt bátorságom, az egyik plüssöt kézbe vettem csak úgy megszemlélésnek.
Egy kis bohóc baba volt, ami még cuki is lett volna ha a fél feje megvan, nem szöszös és még a környezete is kedvezőbb. Aztán félretettem. Csöpi remegve bújt mögém, mikor már úgy érezte, hogy a félelem most nem szégyen. Nem csodáltam, ahogy az előbb is mondtam a hely nagyon para volt és ez még csak enyhe kifejezés.
-Karina, szerintem hagyjuk a táskákat és jussunk ki innen. - mondta Csöpi, de amint befejezte a mondatát, úgy elbotlott egy "ÁÁ!" kíséretében.
-Cssss! - Csitítottam nehogy felkeljen az őr.
-Uh, bocsi, csak... Ó! A táskáink!-Ismerte fel a dolgokat Csöpi.
Felsegítettem őt, majd gyorsan felkaptuk a hátizsákjainkat és elkezdtünk kiút után is keresni, egy valamire azért rájöttünk, hogy a helység egy cirkuszi sátorhoz képest kicsi. És miért van az, hogy a kiútat pont nem találjuk?!!
Miközben ezen fillóztam nekimentem valaminek, a lámpásommal szemügyre véve egy létra volt. Szóltam Csöpinek is, de halkan, utána mindketten felmásztunk rajta. Ez lett volna az a bizonyos plafon? Volt, hogy a deszkák jól egymás mellet voltak, volt ahol csak egynéhány gerenda kapaszkodott csak mint egy híd. Elég hiányos volt. A "hídakat" kihasználva átmentünk a túloldalra. Útközben hátranéztem, Csöpi lemaradt, de csak azért mert felemelte a létrát és fönt elhelyezte.
-Ha felkelne az őr, akkor így nem fog tudni feljönni utánunk.
-Jó ötlet. - dícsértem meg.
Mikor mindketten átértünk odafönt is borzasztó látvány fogadott, rosszabb, mint azelőtt. Nem akartam elhinni, hogy a folyékony piros cuccok az asztalon csak festék, hiszen a bohócok festik magukat nem?