Üdvözöllek a Paradicsomomban! Ez a könyv azért jött létre, hogy itt minden velem és a wattpad oldalammal kapcsolatos információt megkapjatok, de akár itt válaszolok a ti kérdéseitekre is. Az oldalam folyton fejlesztések alatt áll, szóval nem árt köv...
"Élj úgy, hogy ne vegyenek észre ott, ahol vagy, de nagyon hiányozzál onnan, ahonnan elmész."
~Victor Hugo~
Most egy nagyon fura rész fog következni. Egyszerűen annyi minden van a fejemben, hogy azt sem tudom, hogy hol kezdjem. Lehet, hogy valaki hülyének, betegnek fog nézni emiatt, de azt hiszem, hogy ma rádöbbentem arra, hogy mi is az életem értelme, vagy inkább végzete. Szerintem rögtön mondom is, és utána kifejtem, miért. Az, hogy egy olyan különleges módon haljak meg, amiről még évekig fognak beszélni az emberek. Tudom, ez így elsőre furcsán hangzik, de mindjárt mindent megtudtok.
Nekem mindig az volt a legfőbb vágyam, hogy egy mintapolgár legyek. Egy tökéletes nő, feleség, családanya, nagymama, tökéletes munkahellyel, tökéletes családdal egy tökéletes helyen. Akár egy filmben egy kedves, vagány, csinos nőszemély, aki harmóniában van a világgal. Nem láttam a földilétnek különösebb értelmét, minden siker, amit elérek nagyrészt az én sikerem, na meg egyszer úgy is meghalok. Ez csak egy átutazás egy másik világba. Nem igazán szeretnék senkinek sem bizonyítani, hogy mikre vagyok képes, egy idő után bele is fáradnék. Úgy voltam vele, hogy majd ha megteremtem magamnak azt a tökéletes életet a tökéletes családommal, akkor érdemes volt valamiért élnem. Egy egyszerű és hétköznapi gondolat.
A napokban úgy éreztem, hogy huszonévesként teljesen elveszett vagyok a világban. Persze vannak terveim, de azok megvalósításához még nagyon sok időre van szükségem. Azon gondolkodtam, hogy úgy egyáltalán van-e valami különleges, a nevemre szóló dolog, amiért megszülettem, vagy addig kell még szenvednem a Földön, amíg meg nem halok, mert ugye az élet nem lehet csak csupa jó.
Én mindig féltem kitűnni a tömegből, mégis azt akartam, hogy mindenki fejében ott legyek. Ha nem is a központi személyiségemmel értem ezt el, akkor az extravagáns megjelenésemmel. Nekem egy nagy közösségben bőven elég, ha csak hárman figyelnek rám, de úgy igazán. Viszont, ha én elmegyek abból a közösségből, akkor mindenki érezze a hiányomat, és azon töprengjen, hogy én ugyan ki voltam. Legyek egy olyan titokzatos, elragadó személyiség, akiről ha hallanak, érdekük legyen rólam kideríteni mindent. Érdekes gondolat. Na de hogyan jön itt képbe a halál? Mindjárt folytatom, csak előtte még elmesélek valamit.
Egy nap instagramon nézegettem a posztokat. Követek egy olyan oldalt, ami ilyen horror témájú dolgokkal foglalkozik, amúgy angol a profil. Megláttam egy bejegyzést egy nőről. Angol volt a szöveg, semmit nem értettem belőle igazából, de nem is kellett, mert a kép a nőről azonnal felkeltette az érdeklődésemet. Nem másról van szó, mint Elizabeth Short-ról, vagy más néven a Fekete Dáliáról. Nem tudom, ha ismeritek-e a sztorit, ezért most röviden felvázolom nektek.
"Fekete Dália, vagyis Elizabeth Short (Boston, 1924. július 29. – Los Angeles, 1947. január 15.) az amerikai kriminalisztika egyik leghíresebb gyilkosságának áldozata. Testét félbevágva, megcsonkítva találták meg egy Los Angeles-i parkban. A bűneset nagy médianyilvánosságot kapott, a lapok szenzációt keltő módon számoltak be a lány haláláról. Bár több tucat ember került feltételezett gyanúsítottként a rendőrség látókörébe, az elkövetőt ma napig sem találták meg.
Elizabeth Short holttestére 1947. január 15-én délelőtt tíz óra körül a Los Angeles-i Leimert Park városrészben talált rá Betty Bersinger helyi lakos, aki hároméves lányával sétált a környéken. Bersinger első pillantásra áruházi próbababának nézte Short testét. Amint rájött, hogy tényleg egy holttestről van szó, egy közeli házba rohant, ahonnan telefonon értesítette a rendőrséget.
Short testét a derekánál kettévágták, az összes vére elfolyt. Száját mindkét oldalon a füléig felvágták. Testét számos vágás borította, egyik mellét megcsonkították, több helyen darabokat vágtak ki a testéből. Short testét lemosták és letisztították, karjait könyökénél behajlítva a feje fölé helyezték, lábát terpeszbe tették.
A bokáin és csuklóin talált sérülések alapján a boncolás megállapította, hogy Shortot halála előtt kezeinél és lábainál fogva kötözhették ki. A halál okaként a fejet és arcot ért ütések nyomán fellépő vérzést állapították meg.
Garry Ramlow, a Los Angeles-i Daily News riportere így emlékezett vissza: „Hogy az ügyet sosem oldották meg, az az újságírók miatt van... Tönkretették a nyomokat, információkat tartottak vissza." A rendőrség kezdetben nem volt ura a helyzetnek, több napra volt szüksége, hogy a nyomozás irányítását kézbe vegye. Ez idő alatt az újságírók szabadon mozoghattak a rendőrségen, bemehettek az irodákba, sőt még a telefonokat is felvehették. Sok információ nem jutott el a rendőrség tagjaihoz, mert az újságírók értesültek róla először, és azokat nem osztották meg a bűnüldöző hatósággal.
Érdekességnek számít, hogy a Fekete Dália történetét az Amerikai Horror Sztori című sorozatban is feldolgozták."
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
(Én ide beraktam róla egy képet, de akit jobban érdekel, hogy milyen volt az arca felvágva, vagy a pontosan kettévágott teste, az a neten keresve rátalál, de csak saját felelőségre ajánlom, annyira durván néz ki. De amúgy a sztorinak is utána tudtok még bővebben nézni, szerintem nagyon érdekes.)
Na igen, és akkor, amikor én hallottam ennek a nőnek a halálesetéről, engem nagyon megihletett. Tényleg ne nézzetek betegnek, de amellett, hogy ez az egész nagyon durva, olyan elképesztően gyönyörű is. Azt mondtam magamban, hogy én is így akarok majd meghalni.
Elizabeth-nek az volt az álma, hogy híres legyen. Híres is lett, csak nem úgy, ahogy azt ő gondolta. Engem ez az egész, hogy így halt meg, és még utána évekig nem tudták megoldani az ügyét, teljesen elkápráztatott, és igen, szerintem van ebben valami gyönyör. Ránézel a nő halott arcára, és teljesen megbabonáz. Azt érzed, hogy többet és még többet akarsz tudni róla. Én is egy ilyesfajta halált képzelek el magamnak, bármennyire is hülyén hangzik ez az egész. Legyek az emberek számára egy rejtély, amit sehogy sem tudnak megfejteni, de csak akkor, ha már nem lehetek velük. Úgy lesz érdekes az egész. Ne az életemről beszéljenek, hanem az eltűnésemről.
Külön köszönöm ezt annak az embernek, aki ma erre rávilágított. Ki hitte volna? Egyetlen egy mondatától három másodpercben újra gondoltam az egész életem. A halálom után is megszeretnék maradni, de nem mint egy szép emlék, hanem mint egy titokzatos ember, akiről újra és újra derülnek ki fontos információk. Ezért már érdemes lenne meghalnom. Ha majd utánam ti is meghaltok, meséljetek nekem! Meddig maradtam a halálom után is életben?
