Játék [Kozume Kenma × Reader]

1. rész

Egy évvel ezelőtt:

Még csak alsó középiskolás vagyok, ezért nem sok mindent tudtam arról, hogy mi fog rám várni egy év múlva. Azt viszont sejtettem, hogy egyáltalán nem az amit az idióta testvéremék leművelnek nálunk. Mivel benne van a röpi csapatban ezért néha napján jönnek látogatók az otthonunkba. Akik persze mind fiúk és remekül értenek a ház felforgatásához. Komolyan elgondolkozok azon, hogy ők mikor tanulnak, de valószínűleg az rá a megfelelő válasz, hogy semmikor. Mindig is tudtam, hogy Tetsurou egy nagyképű ember, de hogy ennyire. Komolyan föld alá ásom magamat azért mert névrokonságban vagyok vele. Na de, hogy mi is történik itt pontosan? Hát erre egy egyszerű választ tudok adni: sokminden. Viszont ha bővebben akarok fogalmazni akkor az el fog tartani egy darabig. Teli van a házunk mindenféle alakokkal, akik érthetetlen okból jobban szeretik a röplabdát egy jó kis filmnél, vagy sorozatnál. Nem bírnak csöndben maradni és félő, hogy széttörik a berendezést. Tetsu két évvel idősebb nálam, de szerintem néha nekem van több eszem. Nem kell férre érteni, vagy nyafogósnak gondolni. Egyszerűen csak van egy határ. Semmi bajom nincsen azzal ha egy nagy társaság beszélget, mert az zajjal jár. De az már egy kicsit sok, hogy egymás mellett vannak pár centire és mindegyik úgy üvölt mint egy elmebeteg. Elvileg valahol szól a zene. Na én azt például nem is hallom. Tehát szerintem érzékelhető a problémám forrása. A következő kérdés ami megfordulhat egyesek fejében az az, hogy mégis hol vannak a szüleink. Erre pedig csak azt a választ tudom adni, hogy üzleti úton. Elég fontos munkájuk van, ezért elég keveset vannak itthon. Van olyan, hogy hajnalban mennek és későn érnek haza. Máskor egy hétig, vagy kettőig távol vannak. Kicsit nehéz volt a gyerekkorom. Azonban mostanra már sikerült bele nőnöm. Az élet megtanított felelősséget vállalni a dolgok miatt. Elég hamar elsajátítottam a főzést és az egyéb dolgokat. Míg Tetsurou a férfi a háznál, ha apa nincs itthon, addig én a nő, bár ez akkor is így van ha anya itthon van. Ugyanis ő nem túl ügyes a konyhában. Sajnálatos bevallani, de ez sajnos így van. Az eredeti témához vissza térve. Azért nem örülök annak, hogy az üveg poharak közelében mászákálnak, vagy kirámolják a hűtőt, mert tudom, hogy nekem kell majd össze takarítanom. Jó mondjuk ez sem teljesen igaz, mert ha kell fakanállal verem oda Tetsurout, hogy csinálja meg. Testvéri szeretet...

Most, hogy lehordtam a családomat és elég rossz színben tűntetem fel őket, meg kell mondanom azt is, hogy valójában mind nagyon jó emberek. Tetsu féltő bátyó, aki meg akarja védeni a kishugát. Anya a lelki társam és bármit meg tudok vele beszélni. Apa pedig egy igazán kedves és jószívű ember. Bármiben segít nekem ha megkérem rá. Valami ilyesmi a mi családunk. Nem túl szokványos, de nem is annyira őrült.

Most pedig, hogy már nincs mivel elterelnem a dolgokat az itt történő dolgokról inkább vissza vonulót fújok. Egyenesen a szobámba. Oda úgy sem jön be senki, mert akaratomon kívül van egy személyi testőrőm, aki bárkit agyon üt, ha belép oda. Persze csak ha fiú. Ez a személy pedig a bátyám. Ki más? Néha mondjuk kicsit zavaró tud lenni ez a dolog. Például ha osztálytársak jönnek hozzám. Mi lenne akkor ha barátom lenne? Ezen mondjuk majd ráérek akkor rágódni. Kinyitottam az ajtót, majd gyorsan beléptem rajta. Résnyire azért nyitva hagytam, hogy halljam ha valami gond adódna.

Mivel jobb ötlet nem jutott az eszembe, ezért folytattam a sorozat maratont, ott ahol abba hagytam. Ezt a tevékenységet viszont alig egy óráig élvezhettem csak, mert nyílt az ajtó. Ösztönösen vártam Tetsu képét, hogy elmondja mi a gondja, de nem ő volt. Ezen pedig eléggé ledöbbentem. De úgy látszott, hogy az a személy is aki benyitott. Mert, hogy ő nem volt más mint Tetsurou legjobb haverja Kenma. Nagyon sokszor volt már nálunk, de mióta az eszemet tudom én azóta kerülöm a társaságát. Nem mintha őt ez annyira zavarná... Ennek pedig csak egyetlen oka van. Mégpedig az, hogy valami csoda folytán megtetszett nekem. Amióta pedig befestette a haját még jobban néz ki. Nem nevezném szerelemnek, hiszen nem ismerem. Inkább csak afféle fellángolás. Vagy mi. Különben is egy évvel idősebb és már középiskolába jár. Én pedig csak egy kislány vagyok.

- ... Sajnálom, nem tudtam, hogy ez a te szobád. - kért elnézést egy kis hallgatás után, majd már lépett is volna le, ha nem szólok utánna.

- Kenma, ugye? - kérdeztem rá a biztonság kedvéért, pedig évek óta "ismerem". Ezért is furcsa, hogy még soha nem szóltunk egymáshoz. Bólintott egyet, mire én megeresztettem egy kisebb mosolyt. - Te is meguntad már ami lent folyik? - érdeklődtem kedvesen. A sorozatot megállítottam és az ágyam szélére ültem. A lábaimat lelógattam és úgy néztem a fiút.

- Inkább zavart. Csak egy csendesebb helyet kerestem. - magyarázta meg. Halkan beszélt, ami egész furcsa volt. Általában azt szoktam meg a bátyám meccseiről is, hogy aki sport csapat tagja az szeret üvöltözni. Most, hogy bele gondolok őt még nem is igazán hallottam beszélni, nem hogy kiabálni.

- Ha gondolod maradhatsz itt. - dobtam fel az ötletet, ami kimondva kicsit furcsán is hangzott. Az arcomra egy halvány pír szökött, amiért a saját mondatom miatt gondoltam rosszra. Tetsurou miatt van! Ha nem lenne olyan idióta akkor én sem lennék olyan aki mindenben a kétértelműséget keresi. Míg én azon vaciláltam, hogy milyen hülye vagyok és, hogy hogyan vonhatnám vissza az ajánlatot, addig a fiú azon elmélkedett vajon elfogadja e.

Ő gyorsabbnak bizonyult nálam és egy aprót biccentett. - De nem akarlak zavarni. - lépet beljebb óvatosan. Erre azonnal rávágtam, hogy egyáltalán nem zavar. Remek... Hová tűnt az a hozzá állás, hogy el akarom utasítani? Mostmár viszont tényleg mindegy.

Én továbbra is az ágyamon ültem, ő pedig az egyik babzsákon foglalt helyet egy kis tanakodás után. Igazából szinte azonnal elő vette a telefonját és azon kezdett el játszani valamivel. Én pedig a sorozatot néztem. Egy idő után azonban már nem kötött le annyira, hogy normálisan is figyelni tudjak rá.

- Nem játszunk valami játékot azon? - kérdeztem rá hirtelen, miközben a tévém alatt lévő számtalan videójátékra böktem. Igazából nem nagyon szoktam velük játszani már. Régebben volt egy olyan korszakom, hogy egész nap képes lettem volna előttük ülni. Nagy meglepetésemre Kenma bele ment a dologba. Megengedtem neki, hogy ő válasszon, mert nekem mindegy volt. Amikor meg lett a szerencsés nyertes beindítottuk a készüléket és egy-egy konzollal a kezünkben már játszani is kezdtünk. Összességében itt sem beszéltünk valami sokat. De én rengeteget nevettem a saját bénázásomon. Nem voltam túl ügyetlen, de a fiúhoz képest nem voltam sehol. Néha az utóbb említett is megeresztett néhány, kisebb mosolyt, ami megdobbantotta a szívemet. Ha valami nem ment és nem értettem akkor megmutatta, hogy hogyan kell. Nagyon jól magyarázott és a végére már egészen formába is jöttem. Közben elmeséltem neki, hogy miért van ennyi videójátékom, amihez csak néha szólt hozzá. Szerintem viszont akkor is jól éreztük magunkat. Titkon mindig vártam azokat a pillanatokat amikor kicsit közelebb hajolt és úgy mutatta meg, hogy mit kellene csinálnom. Olyankor mindig megéreztem a kellemes illatát, ami az orromon keresztül egészen az agyamig furakodott.

Egészen addig voltunk kettesben a szobámban amíg a vendégek el nem mentek és Tetsurou el nem indult megkeresni Kenmát. Nagy döbbenetemre nem lett mérges azért amiért a szobámban találta, bár amikor kikíséte hallottam, hogy rákérdezett a dologra. A beszélgetés folytatását azonban már nem.

Ez volt az a pillanat amikor az érzéseim megváltoztak a fiú iránt. Azaz mondjuk azt, hogy kialakultak.

😸

Nah sziasztok megint! Amikor felvetettétek az ötletet egy Kenma × Readerrel kapcsolatban hirtelen megszállt az ihlet.

Plusz mivel tényleg nincs, vagy csak alig, van róla külön sztori, ezért magamra vállalom a felelősséget, hogy vagy valami jó lesz, vagy valami gagyi kis izé.

Na de! Kenma cuki és aranyos! Mi pedig szeretjük. Szóval remélem ez a könyvem is elfogadható lesz majd.

Pá-pá! 🦉