Játék [Kozume Kenma × Reader]

2. rész

Napjainkban:

Addig amíg csak Tetsurout figyelve próbáltam elképzelni azt, hogy vajon milyen is lehet a középiskola, nem is tűnt olyan nehéznek. Mostanra viszont, hogy már eltelt egy pár hét rá kellett jönnöm arra, hogy attól, hogy a bátyám lusta és nem tanul, attól még igenis kell. Rengeteg a lecke, új a környezet, nehéz a tananyag és alig ismerek valakit az osztályomból. Ezzel szemben mindenki elkönyvelt  valami nagymenőnek, vagy éppen ribancnak, hiszen még alig tettem be ide a lábam, máris ismer a felsősök fele. Ezt pedig megintcsak egy embernek köszönhetem. Néhány tanár máris úgy áll hozzám, hogy kezelhetetlen vagyok, csak azért mert ugyan az a családnevem mint valakinek. Hiába nem látom az arcát kísért. Minden lépésemnél. Francba vele, hogy a szüleim nekem is a Nekomát erőltették. Ha egy mód van rá ne járjon senki olyan iskolába ahol van egy idősebb és "menő" testvére. Nem kifejezetten hasznos az olyan hírnév amit mások álltal szerzel meg.

Az udvaron töltött második szünetem alkalmával Tetsunak sikerült elkapnia és a tesiteremhez rángatnia, hogy adjak fel neki néhányat, mert most olyan kedve van. Kicsit zavaró tud lenni amikor minden méteren olyan lányok állnak akik már megfordultak a házban. Azaz inkább a testvérem ágyában forgolódtak éjszaka. Na, de ez most lényegtelen. Mivel túl sok röplabdást ismerek, ezért rám is ragadt valami abból amit ők tudnak. Nem vagyok profi, de értek hozzá valamennyire. Vonakodva ugyan, de bele mentem a dologba, jobb dolgom amúgy sincs. Az egyetlen ember aki szóba áll velem és nem érdekli az, hogy ki a bátyám megbetegedett. Így most egyedül maradtam. Azaz eddig egyedül voltam... Nem tudom, hogy áldás, vagy átok egy labdát ütögetni a napon, ami ősz ellenére is eléggé süt.

Nem számoltam, hogy hányszor adtam már fel a labdát Kuroonak, amikor átváltottunk sima passzolgatásba.

- Fontolóra kéne venned azt, hogy csatlakozol a lányokhoz. - utalt a röpis képességeimre, amik átlagosnak mondhatók. Mivel a szavaira figyeltem, így sikeresen lepattant az ujjaimról a labda és a hátam mögött végezte.

- Ne várd el, hogy olyan kerge birka, idióta legyek mint te. - válaszoltam neki a szokásosat. Megpördültem a tengelyem körül és a labdáért kezdtem sétálni. Mielőtt azonban oda érhettem volna egy piros melegítő nadrágot láttam meg. Amikor feljebb néztem a hozzá tartozó ember is láthatóvá vált. Ahogy felismertem az arcot éreztem, hogy gyorsabban kezd el verni a szívem. Azóta ezt a reakciót váltja ki belőlem. Akkor történt valami. Azóta vágyom arra, hogy a közelemben legyen, legalább annyira, hogy érezzem az illatát. Amikor egy társaságban vagyunk akkor is igyekszem feltűnés mentesen közel lenni hozzá. Ami mondjuk nem olyan nehéz dolog, hiszen ha a kezében van valamelyik játéka akkor egész egyszerűen egyhelyben marad pár órát. Mondjuk az meg kicsit feltűnő lenne ha én is ott üldögélnék. Aranyos feje van amikor úgy koncentrál arra amit éppen csinál. Ugyanakkor zavaró is, hogy egyáltalán nem veszi észre azt ami körülötte folyik. Igen, szeretném ha foglalkozna velem. Nem csak úgy, hogy néha beszélgetünk, ami miatt tök jól érzem magamat és az egész napom feldobódik, utánna pedig semmi. Szó szerint semmi. Ha én nem megyek oda ő nem keresi a társaságom. Bár azt várhatom is, hogy keresse... 

Felvette a kerek tárgyat a földről, éppen akkor amikor oda értem. - Tessék. - nyújtotta felém, amit el is fogadtam. A másik kezében megláttam a játékát, ezért mellé léptem és egy kicsit közelebb is hajoltam hozzá.

- Köszi. Mivel játszol? - érdeklődtem. Amint én közel hajoltam, ő úgy ment egy kicsit arrébb. Nem mutattam ki, de ez fájt. Fájt belülről. Mintha zavarná az ha a közelében vagyok. Pedig szerintem őt nem is idegesítem. Tehetségem van hozzá, azt meg kell hagyni. De nála kifejezetten igyekszem, hogy ne idegesítsem semmivel. Amikor az arcára pillantottam megláttam rajta egy halvány pírt, amit nem igazán tudtam hova tenni. Azt látva viszont éreztem, hogy az én arcom is melegedni kezd.

- Ezzel. - mutatta felém, tudva, hogy én általában ismerem az ilyesmiket. Most azonban kivételre akadtunk, ugyanis fogalmam sem volt, hogy mi ez.

- Még így sem tudom. - ráztam meg a fejemet. Erre egy kicsit meglepődött.

- Ohh... - gondolkozott el egy pillanatra, majd megmondta a játék nevét. - Így már ismerős? - kérdezett rá kedvesen. Próbáltam nem többet bele képzelni abba, hogy ilyen segítőkeszen magyaráz nekem. Hiszen ismer, miért ne beszélne velem? Vagy pedig azért ilyen mert Tetsurou húga vagyok. Ez is elképzelhető. Sőt, szinte ez a leglogikusabb magyarázat. Hiszen kettőnk között nincs olyan hatalmas nagy haveri kapcsolat. Mégha én szeretném is, hogy több legyen mint egyszerű beszélgető partner. Ehhez a dologhoz két ember kell. Én viszont nem vagyok jó az ilyenek kezdeményezésében. Még nem volt komoly barátom. Ha pedig volt is valami akkor is a fiú kezdeményezett előbb.

- Igen, már tudom mi ez. - bólogattam. - Kipróbálhatom? - kérdeztem rá. Ha nálam van a játék nálam van Kenma is. A logikámat még a jóisten is áldja úgy érzem. Viszont ez az igazság. Őt nem kajával kell csalogatni, vagy ilyesmi. Nem. Ha a birtokodban tartod a féltett kincsét ott fog maradni addig amíg újra vissza nem kapja. Gonosz trükk, de hatásos. Már nyújtotta volna át, amikor is valaki megszakította a pillanatot.

- Kenma ne rabold el a húgomat. De ha már itt vagy akkor adhatnál fel nekem. Úgy is téged kerestelek. - szólalt meg a fekete hajú, amiért kedvem lett volna szépen agyon ütni, vagy megkínozni. De azért yandere szintre még én sem süllyedtem le, szóval inkább csendben emészetettem meg a szituációt.

- Megfogod? - kérdezett rá, miközben még mindig felém tartotta a kütyüt. - Játszhatsz vele ha gondolod. - arcán egy halvány mosoly jelent meg, amitől megint magasabb lett a púlzus számom. Kivettem a kezéből a felém nyújtott tárgyat és bólintottam egyet.

- Vigyázok rá. - ígértem meg. Ha nálam a játék nálam Kenma.

A szünet végét egy fának dölve töltöttem el. Az ölembe raktam a játékot, amin párszor végig is húztam az ujjam. Vajon ez Kenma lelke? Fogalmazódott meg bennem az érdekes gondolat. Aztán gyorsan rá is jöttem, hogy ez valószínű hülyeség, így nem is szenteltem neki ennél több időt. Inkább a két fiú felé néztem és azt figyeltem, hogy játszanak. Vagyis inkább csak a szőkét figyeltem, de ez már részlet kérdés.

😸