Játék [Kozume Kenma × Reader]

26. rész

Már viszonylag régóta terveztük azt, hogy megnézzük a/az [kedvenc film], de ez eddig elmaradt, most azonban, hogy átjöttem a fiúhoz és nem volt jobb dolgunk, így erre esett a választásunk. Persze ez nem azt jelentette, hogy nem volt házink.... Dehát ép eszű ember nem azzal foglalkozik ilyenkor. Legalábbis mi biztosan nem ezzel akartunk szenvedni.

- Min nézzük a filmet? - kérdezte Kenma, miközben becsukta a szoba ajtaját, ugyanis az anyukája a főzéshez zenét hallgatott, de nekünk nem igazán volt kedvünk vele tombolni, így feltűnés nélkül zártuk ki. Mondjuk azt meg kell hagyni, hogy eléggé zavarba jöttem attól, hogy hirtelen egy csukott ajtó választott el a külvilágtól és csak a fiú illatával körbe lengett szoba maradt kettőnknek.

- Laptopon előbb meg tudjuk keresni. - gondolkoztam el és találtam meg a legegyszerűbb lehetőséget. Erre csak bólintott egyet, majd az ágyon lévő fehér eszközhöz lépett és bekapcsolta. Várt egy pár pillanatot, majd valamit morgott az orra alatt és az asztal alatt lévő konnektorba dugott hosszabbítót közelebb hozta és egy töltőt keresve üzemelte be véglegesen is a laptopot. Őszinte érdeklődéssel néztem végig, ahogy az ágy mellett állva a billentyűzet fölé hajol, így a rakoncátlan tincsei össze kócolódva hullanak az arcába, amit aztán egy gyors mozdulattal söpör ki onnan, hogy lásson is valamit. Meg mertem volna esküdni arra, hogy még a szemem is csillogott a jelenetet nézve, pedig egyáltalán nem volt benne semmi különös. Oda akartam hozzá menni, megérinteni, érezni a belőle áradó meleget és a finom illatát.

Azonban mégsem tettem semmit. Csak hallgattam azt ahogy az ujjai tompán koppannak a betűkön, miközben leül az ágyra és rákattint a keresett dologra. Ekkorra már kezdett feltűnővé válni, hogy tényleg nem teszek az ég világon semmit sem, azon kívül, hogy teljes átéléssel nézem a fiút. Vettem egy nagyobb levegőt, majd lassan oda sétáltam és én is felmásztam a puha matracra, amin annál is puhább takaró foglalt helyet és még erőteljesebben lehetett érezni a mámorító illatot. Még mindig kissé zavartan néztem ahogy szépen beállítja a szerkezetet, majd mellém telepszik és elindítja a filmet, azonban mielőtt még teljesen elhelyezkedett volna még az ablakhoz hajolt és behúzta a függönyt. Én csak neki döntöttem a hátamat a falnak és a tekintetemet a képernyőre vezettem.

Egy ideig mind a ketten csendben ültünk és még csak hozzá sem értünk a másikhoz. Mindig én vagyok az, aki a vállára hajtja a fejét és most is szeretném ezt tenni, de nem akarok mindig én lenni a kezdeményező. Hatalmas erő kellett ahhoz, hogy vissza fogjam magamat és ne tegyem meg az előzőekben említett dolgot. Szeretném ha most ő közeledne, úgy mint amikor megölelt hátulról. Azonban meg se moccant. De miért nem? Neki nem hiányzik az, hogy még közelebb legyünk egymáshoz? Neki ez így jó? Bár... Nekem sincsen ellenemre, nem az... Csak... Lehetne valami több is.

Sóhajtottam egy kisebbet, hátha ezzel ki tudom űzni a kétes gondolataimat a fejemből. Megpróbáltam valami másra terelni a dolgokat a fejemben, de csak arra jutottam, hogy szomjas vagyok, ami mondjuk nem tudom, hogy így hirtelen hogyan keveredett ide, de nem nagyon tudtam vele mit kezdeni.

- Kenma van bent inni? - kérdeztem rá, mire a srác szétnézett a szobában, majd megakadt a szeme az ágy mellett álldogáló szinte teljesen teli flakonon. Már készültem arra, hogy oda megyek érte, amikor is megéreztem, hogy a csuklóm köré fonódnak a fiú ujjai. Az érintése helyén bizsergés futott végig a testemen. Azonnal vissza néztem rá, hogy megkérdezzem mit szeretne, ezt azonban nem hagyta nekem. Az ajkait finoman az enyémekre illesztette, miközben lassan közelebb húzott magához. Ugyan olyan óvatos volt, de mégis heves. Nem tudtam miért, de annyira másnak tűnt most ez a csók, de olyan jól végezte a dolgát, hogy már most fogalmam sem volt róla, hogy fiú vagyok e, vagy lány.

Természetesen csak én lehetek olyan béna, hogy csókolózás közben majdnem orra estem, így a szabad kezemmel megtámaszkodtam a fiú vállán, ezzel egy kissé hátra nyomva őt, de nem mutatta jelét annak, hogy ez őt zavarná akár egy kicsit is. Egy pillanatra elvált tőlem, de csak addig amíg levegőt tudok venni, majd újra vissza tért az ajkaimhoz, amire megint nem tudtam reagálni azonnal. A szívem őrülten dobogott és a testemben szép lassan szétáradt a forróság, miközben a gyomromban lévő pillangók mind vad táncot jártak. Valahogy ez most tényleg más volt mint az eddigiek, még több érzelmet éreztem benne és már már egyenesen bele szédültem. Kenma másik keze az oldalamra siklott, amivel egyszerre simított rajta végig és előzte meg azt, hogy eldőljek. Végig futott rajtam a jóleső borzongás és soha nem akartam véget vetni ennek.

A pillanat hevében már nem is tudom, hogy hogyan történt, de amikor levegő hiány miatt elváltunk én már régen a fiú ölében ülve találtam magamat, miközben levegő után kapkodtam vörös arccal. A dolgokat realizalva azonban hirtelen levegőt is elfelejtettem venni, ami így csak még jobban rásegített az amúgy sem normális színű arcomra. Annyira zavarba jöttem a tudattól, hogy milyen helyzetben is vagyunk mi most pontosan, hogy a szinte már füstölgő fejemet Kenma nyakába fúrtam, ezzel teljesen elszúrva azt, amit még ez után szeretett volna csinálni, már ha szeretett volna még valamit csinálni. De mi van ha akart volna? Most akkor elrontottam? Miért vagyok ennyire szerencsétlen? Kérdeztem meg magamtól, miközben legszívesebben vissza mentem volna az időben, hogy továbbra is a fiú szemébe tudjak nézni.

- Sajnálom... - motyogtam el halkan, még mindig a nyakába fúrva az arcomat. Éreztem a gyors tempójú szívverését és hallottam a csók miatt még mindig egy kicsit kapkodó levegő vételét.

- Mit? - kérdezett vissza, mire nehezen ugyan, de újra felegyenesedtem és az arcára néztem, amin felfedeztem egy halvány pírt.

- Azt, hogy... Elrontottam a pillanatot. - mondtam szomorúan, de Kenma még mindig értetlenül nézett rám és úgy tűnt azon gondolkozik, hogy mit is mondhatna most nekem. Előre rettegtem a választól és szégyenemben félre is pillantottam.

- [Név]... - mondta ki a nevemet, de nem folytatta azonnal, ezzel csak növelve bennem az idegességet. - N... Nem rontottál el semmit. A-aranyos volt a reakciód. - az utolsó mondatot nagyon halkan mondta, de a közelség miatt így is tisztán értettem. A pulzusom azonnal az egekbe szökött és sokkal inkább éreztem magamat paradicsomnak, mint embernek.

😸

Nagyon remélem, hogy nem rontottam el A jelenetet, mert azért vihettem volna még bele több érzelmet ^^""

Bár titeket ismerve most le fogtok szidni, hogy megint miket mondok, dehát nahh... Muszáj volt megjegyeznem

JAAA ÉS KÖSZÖNÖM A RENGETEG CSILLAGOT! ❤️