Játék [Kozume Kenma × Reader]

31.rész

Beszélnem kell Kenmával. Vagyis... Már elég régóta kellett volna. Ugyanis ma arra ébredtem fel, hogy a hétköznapokból hétvége lett, méghozzá szombat, ami egyet jelent a Nekomás bulival. Így vissza gondolva számtalan, rengeteg, sőt még annál is több alkalmam lett volna a szőke fiúval beszélni, de nem voltam rá képes. Féltem és még most is félek.... Ahhhj fogalmam sincsen igazából mit is érzek. Tudom, hogy kellene vele beszélnem. Viszont a reakció amit esetleg kapni fogok az nem tudom, hogy fog kihatni a kapcsolatunk további részére. Elvileg egy ilyen dolognak a bizalom az alapja és mindent meg kéne tudnunk beszélni egymással. Erre én magamban tartok valamit, amit lehet, hogy nem kellene.

A magammal való vívódás, fejtörés, fetrengés, semmittevés egészen este hatig tartott, amikor is az egész házat betöltötte a hangos csengőszó. Őszintén nem leptem meg magamat azzal, hogy a laptopom bámulása és ágy szélén fetrengésből a hirtelen zaj következtében az lett, hogy egy hangos puffanás után a földön találtam magamat. A halk szitkozódásom közepette pedig Tetsurou valószínűleg beengedte az érkezetettet, ugyanis a résnyire nyitott szoba ajtóm lassan, de biztosan elmozdult a helyéről és egy nagyon is ismerős kobak bukkant fel mögüle.

- ...... [Név?] - amint beljebb lépett és szólásra nyitotta a száját valószínűleg realizálta a helyzetet és inkább a nevemet mondta ki, ami jobban hasonlított egy "mégis mit csinálsz?" kérdéshez.

Még egyet simítva fájó hátamon felkászálódtam a földről és egy zavart mosoly kíséretében néztem rá az ajtómban álló, imént érkezett fiúra. - Szia Kenma. - a kezemet felemelve intettem neki egyet, majd közelebb lépkedve a karjaimat köré kulcsoltam, a fejemet pedig neki döntöttem a vállának és magamba szívtam az illatát. Amint megéreztem, hogy ő is hasonlóan cselekszik és erős karjait a derekam köré fonódva találtam a hasamban feléledt az a sok ezer pillangó, ami mindig ott csapdos, ha a közelemben van.

- Miért feküdtél a földön? - tette fel a kérdést még mindig kissé értetlenül, miközben kissé eltolt magától és bele nézett a szemembe. Neki mégis, hogy lehet ilyen csillogó és gyönyörű?

- Nos.... Leestem az ágyról. - vallottam be, miután vissza tértem a valóságba a két szép szempár bámulása után. Láttam az arcán azt a kis mosolyt, ami egyértelműen azt sugallja számomra mindig, hogy egy egy idióta vagyok, de pont így szeret. - Tudom szerencsétlen vagyok. - újra zavart mosoly nőtt az ajkaimon, miközben közelebb hajolva hozzá egy puszit nyomtam az ajkaira. Nagy tenyerei egy lehelletnyivel közelebb húztak magához, abban a pillanatban, ahogy megszűnt közöttünk a távolság és óvatos, kicsi mozdulatokkal kezdte el simogatni a derekamat, miközben száját is mozgatni kezdte kissé. Enyhén bele remegtem az érintésbe és a kellemes bizsergés, valamint melegség is azonnal átjárt. Valahogy ezekben a pillanatokban érzem is igazán azt, hogy mennyire is hiányolt nekem a fiú, valamint, hogy mennyire is szeretek én vele lenni. Kezeim a nyaka köré fonódtak és az oda lógó selymes tincseket kezdtem piszkálni. Imádom. Mindenét. Komolyan.

A kialakult kisebb intimebb pillanat után enyhén vöröses arccal húzódtunk el egymástól. Ajkaimon boldog mosollyá vált az előző és Kenma kezéhez nyúlva megfogtam, majd beljebb húztam a szobámba, az ágyra ültem és megvártam míg ő is mellém telepszik és csak akkor nyitottam szólásra a számat. - Egyébként, hogy hogy jöttél? - kedvesen érdeklődve néztem rá, egyik lábamat felhúzva és úgy felé fordulva.

- Kuroo nyaggatott, hogy jöjjek el a buliba és át hívott előtte hozzátok, szóval... - ugyan nem fejezte be a mondatot, de a lényeg átjött és értettem anélkül is.

- Szóval akkor te is fogsz jönni? Pedig nem vagy olyan bulizós fajta. - kicsit megdöbbentem, de valahogy örülök is a helyzetnek, hiszen akkor ott is lehetek majd vele és nem leszek annyira elveszve, ha a barátaim találnak esetleg egyéb elfoglaltságot. Ezt pedig értse mindenki úgy ahogy akarja.

Bólintott egy kisebbet, majd mintha elgondolkozott volna valamin egy pillanatra, így nem is szólalt meg azonnal. - Nem is mondtad, hogy jönni fogsz. - a hangjában mintha egy kis csalódottságot lehetett volna felfedezni. Esetleg nagyon nagyon apró számonkérést is. Így bele gondolva tényleg nem szóltam neki, hogy én tervezek menni...

- Hát... Ez lesz az első gimis bulim. Kíváncsi vagyok milyen lesz. - a szememben halványan felcsillant a kíváncsi és elszánt fény. Kenma arcán azonban felfedeztem valami furcsa dolgot amivel eddig még nem igazán találkoztam. Sőt szerintem még sohasem. - Baj van? - mintha a hangomra vissza rázódott volna a jelenbe.

-Nem, nincsen csak.... - félre nézett egy halvány pírral az arcán és az ágyam mellett lévő szekrényt kezdte elemezni, mintha valami érdekes lett volna a több éves, sokszor látott darabban. Érdeklődve fürkésztem továbbra is a vöröskés arcot, próbálva magamban megfejteni mégis mi lehet, bár reménykedtem benne, hogy hamarosan el is mondja, ugyanis nem sokra jutottam. Azaz ha pontosabban akarok fogalmazni semmire sem, ami egy kicsit is lehetséges lett volna a "csak" szócska folytatása képpen. Pedig igyekeztem kitalálni. - Nem akarom, hogy a rengeteg idióta között legyél. - az agyamban lévő fogaskerekek őrült forgása hirtelen abba maradt a halk hangot hallva. Kellett egy kis idő míg felfogtam mit is mondott, de amikor végre sikerült az én arcomra is felszökött egy kisebb mennyiségű pír és azonnal gyorsabban kezdett dobogni a szívem, ahogy az előttem ülő zavart fiút figyeltem, aki a szeme sarkából néha néha rám pillantott. - Vagyis..... - próbált volna újra bele kezdeni valamibe, ami nagy eséllyel mentegetőzés lett volna, de mivel abban a pillanatban konkrétan a nyakába vetettem magam és teljesen rá dőlve és neki nyomódva húztam magamhoz és öleltem át, erre nem nagyon volt esélye. A szememet lehunyva, mosolyogva tüdőztem le újra a kellemes illatot amit árasztott, miközben "áldozatom" zavartan ült egy helyben, vöröslő arccal. Azt mondjuk nem tudom, hogy mennyire érhette őt hirtelen, hogy a barátnője szinte ráugorva csimpaszkodik, majdhogynem fekszik rajta egy egyszerű mondat után. Ha teljesen őszinte akarok lenni én sem értem saját magamat, de valahogy az, hogy félt engem rettentően boldoggá tett és ezt váltotta ki belőlem. Egyszerre aranyos, kedves és még rettentően jól is áll neki, hogy ilyet mondjon.

Nem sűrűn fordul elő ehhez hasonló, de pont az ilyenek miatt van az, hogy sosem kezdem el azt a bizonyos dolgot elmondani neki....

😸

Nos ígértem, hogy hamar jön a folytatás.... Ebből az lett, hogy eléggé el voltam foglalva az egyéb dolgaimmal, mint például az iskolával, ugyanis a felvételire is készülni kell, ami már eléggé a nyakamon van. Viszooooont ha minden igaz és lemegy a nagy hajtás majd és egyéb dolgom sem lesz nagyon újra sűrűbben jönnek a részek és tudok majd foglalkozni az oldallal is normálisan.