Ahogy beléptem a terembe körbe néztem reménykedve, hogy meglátom a barátom Gust. Nagyon régóta ismerem de sosem láttam még így. Két hónapja nem jár be, nem veszi fel a telefont és nem nyit ajtót senkinek, de megértem hiszen még csak most válltak a szülei, de ez mindkettőnknek nehéz időszak.
-Szia szivi- szakította félbe hihetetlenül fontos mondandójával a gondolatmenetemet Harry - Naszóval ne is pazaroljuk egymás idejét. Akkor jössz velem a partra szombaton? Valentin nap lesz gondolnom tudod-forgatta nagyképűen a szemeit.
-Van barátom gondolom tudod- válaszoltam.
Megpróbálta megfogni a kezem de nem engedtem.
-Mégis ki a te barátod? Ha? Gusztáv az a füves állat aki még mindig depis? - tenyerem az arcán csattant és égő piros nyomot hagyott maga után.
-Hogy mondhatsz ilyet. Nem beszélhetsz így róla! - kiabáltam rá.
-Még egy ilyen lehetőséged nem lesz, hogy így beszélj velem! - üvöltött - szakíts vele hiszen nem vagy fontos neki! Vagy előbb utóbb úgyis ő fog veled! Mellettem lehetsz is valaki! -
-Hagyj engem és Gust békén semmi közöd hozzánk - Ezzel otthagytam.
Leültem és az óra is elkezdődött. Elkezdtem felidézni az emlékeket régről amikor együtt buliztunk és a koncertek után a füvön fekve néztük a csillagokat olyan szépen ragyogtak. Ma meglátogatom Gust nagyon hiányzik, és hagytam neki elég időt, de már nem bírom nélküle.
Így is lett . Suli után haza rohantam. Felettem az egyik pulcsiját kicsit nagy de rá emlékeztet és imádom. Elraktam a telefonom és elindultam. Pár perc alatt ott is voltam mély levegőt vettem és bekopogtam. Gus anyukája mrs. Womack nyitott ajtót.
-Jó estét mrs. Womack Gushoz jöttem-
-Szia Emma már hiányoztál és neki is- mosolygott.
Felmentem az emeletre Gus ajtaja előtt megálltam. A szívem kihagyott egy ütemet amikor a kilincsre tettem a kezem majd lenyomtam. Megláttam őt az ágyában feküdt. Ugyanabban a fekete nadrágban és fehér pólóban mint utoljára. Csak ott álltam az ajtóban körbenéztem, az ágy amin napokig feküdtünk nevetve minden hülyeségen ami csak az eszünkbe jutott vagy a tvben ment.
-Emma- felült és rám nézett nem láttam az arcát mert szobában fekete sötétítő volt a régi függöny helyett - Menj el! - dörmögte halkan.
-Gus- beléptem és becsuktam az ajtót ő pedig felált és felém lépett. Megfogta az arcom és szomorúan a szemembe nézett. Olyan szép szeme van, hatalmas barna, gyönyörű .
- Kérlek Emma jobb neked nélkülem- elhátrált egy lépést tőlem és a padlót bámulta. Elmondhatatlan a fájdalom amit érzek talán már nem is szeret már nem vagyok neki fontos a számára.
-Már nem szeretsz engem? - szipogtam a szemeim pedig könnybe lábadtak.
-Úgy nézek én ki mint aki érez már bármit is? Nekem nem fontos már semmi és senki- összefonta a karját.
- Hogy érted ezt? - a könnyeim vízesésként folytak le az arcomról. Gus észrevette és közelebb lépett felemelte a fejem és letörölte a könnyeim.
-Túl fontos vagy nekem ahhoz hogy veled legyek nem akarlak bántani- mély levegőt vett és ezt mondta- Örökké a családom maradsz - megölelt bennem egy világ törik össze ő pedig csak megölel. Leengedtem a kezem amit észre is vett csak álltam ott, élettelennek éreztem magam, nem tudtam mozogni. Pár másodpercig csak álltam ott bambán. Ellöktem magamtól és ránéztem ő pedig lesütött szemmel bámulta a padlót. A szeméből lecsöppent egy könnycsepp. Nekem a könnyeim pedig már marták az arcom.
-Én a barátnőd vagyok nem pedig a húgod- kiabáltam zokogva majd leszegtem a fejem
-Sajnálom igazán ez az utolsó alkalom hogy látsz, többé nem találkoztunk majd elkerüllek - Nem akartam ránézni pedig látta hogy sírok ő is sírt hallottam a hangján. Otthagytam. Lerohantam a lépcsőn, sírva nem tudtam megszólalni.
-Emma szívem mi a baj- kiabált utánam Liza. Nem tudtam volna beszélni vele de az ajtó zárva volt. - Ne szaladj el előlem kérlek mi történt? - Megfogtam a kilincset mert ha nem fogom talán össze is esek. Gus anyukája magához ölelt és ezt mondta. - Nincs semmi baj gyere mond el mi történt-
Leültetett a konyhában egy székre és leült mellém.
-Gus szakított velem- suttogtam nem tudtam rendesen beszélni nem akartam hogy hallja a hangomon azt hogy sírok.
-Nagyon sajnálom, tudod, hogy téged szeret a legjobban-
-Elmehetek? - szipogtam. Nem akartam semmit csak otthon lenni és sírni egyedül.
-Persze-
Ki rohantam a házból kint pedig szakadt az eső. Nagyon szeretem az esőt olyan szép, mindig az ablakban állva néztünk, együtt. Eláztam. Felmentem a szobámba és zokogtam a kezem pedig remegett. Másfél órája már hogy az ágyamban fekszek a könnyeim pedig eláztatták az arcom de nem tudok aludni, az emlékek sorra az eszembe jutnak.
Felkeltem és elővettem egy doboz gyógyszert, xanaxot sosem szedtem még belőle Gustól vettem el ennek az egésznek az elején. Bevettem egy tablettát mert úgy gondoltam, hogy talán ha alszok jobb lesz. Visszafeküdtem és pár pillanat múlva elnyomott az álom.
