Idők Tengere

I. Fejezet

Hajnalban elegem lett a forgolódásból. Kihámoztam magam a takaróból, ami körém csavarodott és elindultam a konyhába, hátha összefutok a nővéremmel. Nem kellett csalódnom, mert ott ült az egyik széken és kibámult az ablakon egyenesen a vaksötét éjszakába. A lépteim hangjára felém fordult és egy fáradt mosoly jelent meg az arcán, amit viszonoztam.

-Akarsz kezdeni?- telepedtem le a mellette lévő székre és a bal lábamat magam alá húzva vártam, hogy kiöntse a lelkét. Sóhajtott és letette a kezében lévő bögrét az asztalra, amiben ha jól láttam tea volt.

-Aggódom miattad.

-Ne...- nem hagyta, hogy végig mondjam és a kezemre tette a kezét. Komoly tekintetét az enyémbe fúrta, mire nyeltem egy nagyot.

-A kishúgom vagy és pontosan tudom, mit élsz át. Vagyis hát...nekem nem olyanok voltak a képességeim, mint neked, de tudom milyen az, amikor az ember megijed attól, hogy mire képes halhatatlanként.- szorította meg a kezem. Megdörzsöltem a homlokom és elkezdtem beszélni.

-Valóban megijeszt ez az egész. Régen nem kellett, attól félnem, hogy ha megérintek valakit, akkor annak látom a múltja egy részét. Nagyon sok embernek elég mocskosak és így látok olyanokat is, amiktől éjszakánként nem tudom lehunyni a szemem. Azt hiszem a háborúban csak azért tudtam uralni ezt, mert muszáj volt. Most viszont olyan, mintha a varázserőm meg akarna velem ismerkedni. Ezt most kicsit idétlenül magyaráztam el.- sóhajtottam fel gondterhelten.

-Tökéletesen értem miről beszélsz.- mondta. –Nagyon sajnálom, hogy keresztülmész ezen, de én itt vagyok. Te vagy az egyik legerősebb személy, akit ismerek. Plusz rendkívül makacs vagy. Téged nem fog maga alá gyűrni ez a dolog.

Átöleltem, kifejezve így a hálámat.

-Nem csak miattad aggódom, hanem Nesta miatt is. Elain jól megvan, így, hogy végül elfogadta a Luciennel való kötelékét.- suttogta.

-Tudom, én is aggódom miatta. De olyan átkozottul makacs! Legszívesebben jól fejbe verném egy serpenyővel emiatt!- morogtam ingerülten, mikor eszembe jutott a legutóbbi találkozásom a legidősebb testvéremmel. Feyre elhúzódott tőlem és amikor egymásra néztünk kitört belőlünk a nevetés.

-Miért pont egy serpenyővel?- kérdezte még mindig nevetve.

-Nem tudom, általában akkor bukkan fel, amikor éppen főzök valamit és valószínűleg az lenne az első dolog, ami a kezem ügyébe kerülne.- próbáltunk halkabbak lenni, de annyira rázott minket a nevetés, hogy végül Rhysand megjelent az ajtóban.

-Mit csináltok ti itt, hajnalok hajnalán?- tette Feyre vállára a kezét és láttam, hogy valószínűleg gondolatban is beszélnek egymással. Rhys összeráncolta a szemöldökét pont ahogy hallottuk becsukódni a bejárati ajtót. Azriel elhaladt az ajtó mellett, de megtorpant és visszafordult, amikor észrevett minket.

-Te meg hol voltál?- a kémfőnök csupán megvonta a vállát és az árnyékok szorosabban fonódtak a teste köré. Lehet a szeretőjével volt; futott át az agyamon és Azriel füle mellett elsuhant az egyik árny, majd a férfi tekintete rám villant. Persze Abiana, csak te lehetsz ilyen szerencsétlen! Gondolj még pár ilyen dolgot egy árnyénekes közelében és már áshatod is el magad.

-Megyek, lefekszem.- álltam fel és mielőbb el akartam tűnni a helyiségből. –Jó éjt!

-Én is megyek.- mondta Azriel és elköszönt a többiektől. Néma csendben mentünk fel a lépcsőn és hallgattuk az utcáról beszűrődő halk neszeket.

-Nincs szeretőm.- szólalt meg az ajtóm előtt. Nekidőlt a falnak, az arca, mint mindig érzelemmentes volt és várt, hogy mondjak valamit.

-Sajnálom. Csak egy hülye gondolat volt. Semmi közöm a magánéletedhez és az sem tartozna rám, ha esetleg lenne.- hebegtem vörös arccal. Ellökte magát a faltól, az aranybarna szeme csak úgy világított a sötétben. Nyitotta a száját, amikor meghallottuk a főúr és a főúrnő szobája felől jövő hangokat, akik ezek szerint időközben visszatértek a szobájukba. Az ágy ritmikusan a falnak ütődött és mi egymásra néztünk.

-Most már esélytelen, hogy aludjak.- Azriel ajka óvatos mosolyra húzódott a szavaim hallatán és egyszer csak kivágódott a Cassiannal közös szobájuknak ajtaja. A nagydarab harcos ránk nézett, majd Feyreék ajtajára.

-Pedig már reménykedtem, hogy azért nem vagy az ágyadban, mert épp te hancúrozol zsebcirkálóval.- intézte a barátjához a szavait.

-Cassian!- háborodott fel Azriel. Cass nem foglalkozott vele, csupán rám mutatott.

-Hétkor edzés és nincs kifogás.

-Tudom. De én tényleg megyek. Jó éjt.- mormogtak valamit válaszul és mielőtt becsuktam volna az ajtóm, hallottam, hogy Azriel még odasziszeg Cassiannek.

-Szétverlek!

Az Üstre esküszöm, hogy kinyírom Cassiant. Égett a szemem a kialvatlanságtól, fájt a fejem és még ez az idióta is halálra idegesített. Természetesen az említett tudta ezt és pontosan ez volt a szándéka a perverz megjegyzéseivel.

-Igazán elkaphattad volna éjszaka Azt. Elvileg neki van a legnagyobb szárnya hármunk közül.

A Szél Házának teraszán edzettünk, Amren egy székben ült és néha-néha odavetett nekünk egy csípős beszólást. Cassian kitért a jobb horgosom elől és rám szólt, hogy lentebb tartsam a könyököm. A katona szerint nagyon szépen haladtam a kiképzéssel, mert olykor már sikerült bevernem neki egyet. Minden izmom sajgott és hálás voltam, amikor Cassian azt mondta, hogy mára végeztünk. Lerogytam a földre és felhúztam a lábaim, hátha úgy hamarabb abbamarad a zihálásom.

-Ügyes voltál.- ült le mellém és felém nyújtotta a flaskát. Amren összecsapta a kezében lévő könyvet és felállt.

-Unalmasak vagytok. Megyek és veszek magamnak ékszert a ma esti randimra.

-Minek? Annyi csecsebecséd van, hogy lassan ékszerboltot nyithatnál.- Amren szeme dühösen összeszűkült Cassian megjegyzése hallatán, amit az illír örömmel figyelt. Komolyan mondom, ha ez a kettő egy légtérben tartózkodott csak az édesség hiányzott az ember kezéből. Épp Amren egyik visszaszólásán nevettem, amikor Mor jelent meg mellettem. Mosolyogva leült mellém és nagy csillogó szemekkel nézett rám. Már ekkor sejtettem, hogy valami olyat forgat a fejében, ami nekem nem lesz ínyemre.

-Mi az?- kérdeztem óvatosan és reméltem, hogy nem egy újabb vásárlótúrára akar elrángatni.

-Van kedved vásárolni?- na, tessék. Esküszöm, kezdem azt hinni, hogy nem is Elain a látnok a családban, hanem én. Mor az arckifejezésem láttán lebiggyesztette az ajkát és nagy kérlelő szemeket meresztett rám, mire megforgattam a szemem.

-Gyerünk.- csapta össze a tenyereit, felpattant és engem is felrángatott a földről. Remegett a lábam a korábbi edzéstől, de nem volt időm foglalkozni vele, mert árnyutazással máris a ház nappalijában voltunk. Felkavarodott gyomromra szorítottam a kezem, miközben a fotelben ülő Rhysand felnézett az ölében tartott könyvből.

-Kinéztem egy piros ruhát, amihez annyira mennének az arany fülbevalóim és természetesen neked is találtam egy gyönyörű ruhát, amit...-csacsogott az izgága szőke és a karomnál fogva maga után húzott.

-Ments meg!- tátogtam Rhys felé, aki ördögien elvigyorodott és intett egyet a kezével. Felemelt középső ujjam volt a válasz, majd eltűnt előlem, amikor Mor berángatott a szobámba. A fürdőszoba közepén végül megállt és miután konkrétan belökött a zuhanyzóba, kivonult feltúrni a szekrényem. Sóhajtva levetkőztem és próbáltam felkészíteni magam lelkileg az elkövetkezendő órákra. Könyörgöm neked Nagy Anya, hogy legalább a fehérneműboltba ne rángasson be!