Idők Tengere

II. Fejezet

Az ötvenhatodik üzlet után úgy döntöttem, hogy magára hagyom Mort és keresek valami ennivalót, amit a korgó gyomrom mérgesen követelt magának. Pár perc keresés után, egy kedves kis pékségben ültem és jóízűen falatoztam. A nyüzsgő embereket figyelve egyszer csak megakadt a pillantásom egy ismerős arcon. A legidősebb nővérem a szemközti fogadó felé tartott és mielőtt belépett volna, gyorsan körülnézett. Megtöröltem a számat, betettem a papírzacskóba a péksüteményt és elhatároztam, hogy ha törik, ha szakad, beszélek Nestával.

Izzadság és tömény alkohol szag volt odabent. Nesta az egyik sarki asztalnál ült bort kortyolgatva. Megálltam az asztala mellett és nem kellett sokat várnom az első éles megjegyzésére.

-Egész végig mellettem fogsz álldogálni, mint valami hűséges kutya?

Kezdődik. Nesta soha nem volt az a kedves, bájos lány és nem finomkodott. Kihúztam a vele szemben lévő széket és a csomagjaimat az asztalra téve lehuppantam.

-Látom vásárolgattál. Meglep, hogy így költöd a pénzt, azok után, hogy éltünk.- gúnyosan végigmért és ivott egy újabb kortyot. Összeszorítottam a szám, hogy ne vágjak vissza és elővettem a papírzacskót. Csak nyugodtan Abiana. Nem veszekedni jöttél és csak rosszabb lesz, ha visszaszólsz.

-Kérsz enni? Nagyon finom.- toltam felé az ételt. –Vékony vagy. Eszel te egyáltalán?

-Felnőtt nő vagyok és tudok magamról gondoskodni.

-Jól van.- túrtam bele a hajamba. –Miért nem jöttél el múltkor a vacsorára?

-Semmi közöd hozzá.- újabb korty. Makacsan meredt a pohárra és az alsó ajka dölyfösen lefelé konyult. Tipikus Nesta arckifejezés. Ilyenkor annyira emlékeztet anyánkra, hogy néha, amikor ránézek azt hiszem ő az. –Azt sem értem miért vagy itt.

-A nővérem vagy. Aggódom miattad. Mindannyian aggódunk.- feleltem. Metsző pillantást vetett felém, majd újra a poharát kezdte fixírozni.

-Nem érdekel.

Megragadtam a kezét, hogy magamra vonjam a figyelmét. Igen ám, csak nem számítottam arra, hogy a képességem, pont most fog működésbe lépni és megmutatni egy darab részletet a múltjából.

A lavórban fürdött. Dideregve mosta a mellkasát egy szivaccsal és magában motyogott.

-Ha most anyánk lát, akkor forog a sírjában.

Elborzadva néztem a nővérem, aki a kopár szoba közepén fürdött. Borzalmasan hideg volt és eltudtam képzelni, hogy a meztelen Nesta, hogy fázhat. Legszívesebben megragadtam volna az ágyon lévő takarót és rádobtam volna, mert olyan rossz volt így látni. Ekkor kopogás törte meg a szoba csendjét, mire mindketten megdermedtünk.

-Nesta?- Cassianhez tartozott a hang és a szemeim elkerekedtek. Mégis mi a fenét keres itt? Nesta kipattant a lavórból és gyorsan törülközni kezdett.

-Hagyj békén!- kiáltott fel dühösen. Magára kapta a hálóingét és az ajtóra meredt.

-Engedj be!-hallatszott Cassian parancsoló hangja az ajtó túloldaláról. A nővéremre néztem, aki habozott.

-Engedd már be!- kiabáltam hiába, mivel tudtam, hogy nem hallja.

Olyan hirtelen szakadt meg az emlék, hogy beleszédültem. Nesta zihálva a melléhez szorította a kezét és vádlón rám meredt.

-Ehhez nem volt jogod!

-Mi?- ráztam meg a fejem kábán. –Nem szándékosan tettem!

-Ó, kérlek!- kiáltott fel. Páran felénk néztek, de nem törődtünk velük. –Azt akarod nekem mondani, hogy véletlen néztél bele a múltamba? Mit láttál?