Maybe I'll fall in love

6.

Még három nap elteltével is tüsszögtem. Mindenki röhögött rajtam, mert természetesen azt nem árultam el, pontosan mikor is fáztam meg. Nem volt világos számomra, hogy novemberben miért is olyan meglepő ez a tény, de ezek szerint a koreaiak nem lesznek betegek. Vagy nem tudom. Egyedül Yoongi volt az, aki csak halványan mosolygott és megkérdezte, minden rendben van-e.

A mai nap azért is érdekes számomra, mert ma van a szülinapom. Erről viszont remélhetőleg senki sem tud. Nem szeretnék kellemetlen helyzetbe kerülni. Viszont van egy olyan érzésem, hogy Dongjun nem fog békén hagyni.

Gyorsan elkészültem, aztán futottam a metróra, mert elaludtam. Este megint Yoongival beszélgettem, feltűnően kedves velem a napokban. Amíg azon agyaltam, mi is lehet vele, megérkeztem a megállóhoz, ahol le kell szállnom. Sietős léptekkel haladtam a munkahelyem felé, közben kaptam egy sms-t Eunbintól, hogy ugorjak be hozzá az irodába, mert mutatni akar valamit.

- Nagyon remélem, hogy a nyomozáshoz talált információkat – motyogtam magamnak, ahogy a lépcsőn sétáltam.

Benyitottam az irodába, aztán majdnem felsikítottam, mert a nyakamba dobtak valamit. Azonnal odanyúltam, de csak egy girland volt. Mikor felnéztem, a velem szemben állók egy emberként üvöltötték, hogy „Boldog szülinapot Bogi!".

- Jaj már, nem kellett volna – jöttem teljesen zavarba, mikor Heejin felém nyújtott egy tortát.

- Dehogynem. Gyorsan kívánj valamit! – sürgetett.

Lehunytam a szemem és azt kívántam, hogy a napom ne legyen kellemetlen. Aztán elfújtam a gyertyákat. Mivel azért nem értünk rá nagy ünneplésre, mindenki a kezembe nyomott egy-egy ajándékzacskót és a jókívánságok után visszatértek a munkához.

- Most tényleg kaptam az igazgató úrtól is? – néztem a becsukódó ajtó felé.

- Persze. Na gyere, mutatom, mim van. – integetett lelkesen Eunbin.

Felsóhajtottam és odaléptem az asztala mellé.

- Ez egy névsor? – hajoltam közelebb a monitorhoz.

- Igen. Összeszedtem minden olyan embert, aki megfelelt a kritériumoknak.

- Hála az égnek. Ez csak százhuszonegy ember. Persze nem lesz könnyű. – ütögettem a számat a mutatóujjammal.

- Elosztjuk és akkor csak a fele embert kell megkérdezni. De... mit kérdezünk? – nézett felém.

- Nem – ráztam a fejemet.

- Tessék? – kérdezte zavartan.

- Te nem kérdezheted meg őket. Akivel beszéltél, tudja jól, hogy ki vagy. Szerinted elmondaná neked, hogy ő az az ember, aki letiltott? – magyaráztam neki.

Egy pillanatra oldalra nézett, aztán elgondolkozva bólogatott.

- Jogos, amit mondasz. De így nagyon sok dolgod lesz. – biggyesztette le a száját.

- Csak ne aggódj. Talán sokáig tart, de kiderítem, ki volt az. – jelentettem ki elszántan.

- Akkor átküldöm a listát kakaon – kattintgatott vidáman.

- Én meg megyek, ma kell kiválasztani a ruhát, amiben majd a comeback-en lesznek a srácok.

- De hát az még egy hónap – ráncolta a szemöldökét.

- Én is tudom, de ezek még csak a tervek, úgy kezdik el csinálni, ha megvan, melyik kell.

- Oh értem. Akkor nem is tartalak fel, menj csak. – mosolygott.