[ ACHTUNG: A fejezet piros karikás besorolást kapott! Egyesek számára felkavaró jeleneteket tartalmazhat! Fontold meg bele mersz-e vágni! ]
" - Fiacskám, te aztán megéred a pénzed! Nagy dolgokra vagy hivatott!
- A természetes adottságaiddal és affinitásoddal lenyűgöző dolgokat vihetsz véghez! Olyan dolgokat, amire más emberi lény nem lenne soha képes!
- Ne! Elég! Ne zárd Alastor-t megint a fészerbe! "
Kinyitottam a szemeimet. Miután tudatosult bennem, hogy újabb rémálmom volt megigazítottam az orrnyergemen a szemüvegemet, majd mélyet sóhajtottam. Egy pillanatra sem gyengülhettem el anélkül, hogy az engem kísértő szellemek ne próbáltak volna meg betörni az elmémbe, hogy aztán megint kedvükre kínozhassanak.
A nap utolsó fénysugarai szűrődtek be a házba Charlotte szobájának ablakán keresztül. Felkapcsoltam az éjjeliszekrényén a kis lámpáját és folytattam az olvasást. Charlotte már régóta mélyen aludt, én pedig néma türelemmel figyeltem őt és vigyáztam az álmát az ágy mellé állított karosszékből. Úgy terveztem addig mellette maradok amíg magához nem tér. Belemerültem a De Profundis olvasásába, hogy valamivel elüssem az időt. Egy ritka, vitatott másolata volt Oscar Wilde episztolájának, amit egy barát adott kölcsönbe nekem sok-sok évvel ezelőtt. Sajnos soha nem nyílt rá alkalmam arra, hogy visszajuttassam hozzá. Hogy őszinte legyek először nem voltam túl lelkes mikor levettem a polcról, de azt el kell ismernem, hogy néhány idézetet a kéziratból eléggé érdekesnek és elgondolkodtatónak találtam.
" - Illúzióban éltem. Azt hittem kezdetben az élet egy briliáns komédia, aminek te is az egyik bájos szereplője voltál. Később rájöttem, hogy az élet egy szörnyen borzasztó tragédia, s te magad voltál az öröm és az élvezet maszkja nélkül a vészjósló ómene a hatalmas katasztrófának, ami tévutakra csábított téged és engem is."
Lehunytam a szemeimet egy pillanatra, hogy nyugodtan átgondolhassam a dolgokat. Soha nem tartozott a terveim közé, hogy Charlotte egyszer felfedezi majd a valódi kilétemet, név szerint azt a titkomat, hogy én vagyok az Igazságosztó. Mivel a fáradtságtól és az őt ért traumától elájult a pincében lehetőségem nyílt arra, hogy magamban összegezzem és áttekintsem a történteket és megpróbáljak nyugodtan gondolni arra hogyan legyen tovább. Bár kétségkívül rendkívülinek számított a mostani helyzet, mégis úgy hittem, hogy tudok megoldással szolgálni mindenre és képes vagyok a dolgokat megtartani olyannak, amilyenek korábban voltak. Arra törekedtem, hogy a titkos identitásom felfedezése a lehető legkisebb következményekkel járjon mindkettőnk számára.
Felnéztem a könyvből, mert Charlotte mozgolódni kezdett az ágyában. Lassan kinyitotta a szemét, majd szinte egyből lehunyta a pilláit. Nehézkesen felült, az egyik kézfejével a szemét dörzsölte, közben halkan nyöszörgött. Még mindig álomittasan körbe nézett a szobában. Megpróbálta magát összeszedni és amilyen gyorsan csak lehet felkelni.
- Jó estét, kedveském! - köszöntöttem.
A hangom megriasztotta. Becsuktam a könyvemet és letettem az asztalkára.
- Mister Alastor! Már fel is öltözött? A reggeli...! Annyira sajnálom... az ébresztőóra nem szólt és... - hadarta mentegetőzve, mert elaludt.
Felemeltem az egyik kezemet, hogy csitítsam. Felkeltem a székből és leültem az ágya szélére. Aggódva nézett rám.
- Már kezd alkonyodni - mondtam az ablakra mutatva.
ВЫ ЧИТАЕТЕ
A preparátor - HAMAROSAN
ФанфикKülönös néha hogyan alakul a dolgok menete. Két szó elegendő ahhoz, hogy egy kíváncsi embert rávegyél bármire. Ez a két rövid, egyszerű varázsszó soha nem fog cserben hagyni téged: NE TEDD. Végül megtörtént. A lány megtette, amitől óva intették évek...
