A preparátor - HAMAROSAN

[6.] Mit számít az előny?

Vaggie elzárta a csapból folyó vizet és mellém térdelt egy benedvesített rongyot fogva a kezében. Óvatosan hozzá nyomta a bőrömhöz és lemosta vele az elmaszatolódott vérnyomokat a vállamról. Én közben arra koncentráltam minden erőmmel, hogy visszavarrjam a letépett buggyos ruhaujjat. Nagy kihívás volt úgy helyre állítani, hogy minél természetesebbnek tűnjön és szinte a megszólalásig hasonlítson a kézimunkám Rosie eredeti öltéseire. A befektetett energia viszont megtérült, mert nem maradt se egyetlen gyűrődés, se egyetlen ránc sem a szaténon. Mikor végre befejeztem a reparációs munkálatokat, majdnem úgy nézett ki az estélyim, mint maga az eredeti modell. Megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkamat, örültem annak, hogy az a szörnyű nő nem tett nagyobb kárt az új ruhámban.

- Minden rendben van? - kérdezte Vaggie látható aggodalommal az arcán.

- Igen, a ruhaujjat leszámítva nem esett baja a ruhámnak - feleltem mosolyogva és büszkén megmutattam neki a végeredményt.

A nedves rongyot az arcomhoz emelte és apró simításokkal benedvesítette az arcbőrömet ott, ahol a pofont kaptam.

- A reakciódra értettem - jegyezte meg szárazon. - Még soha nem láttam korábban, hogy elveszted az önkontrollt az érzelmeid felett. De az sem túl gyakori tőled egyébként, hogy neki esel valakinek ököllel normális ok nélkül... leszámítva talán azt az estet, ha részeg leetél volna, de mindenki tudja, hogy még egy kortyot sem ittál.

- Csacsi vagy, persze hogy volt rá rendes okom! - vágtam rá meglepődve. - Az a nő megpróbálta bemocskolni Mister Alastor jó hírét a hazugságaival! Rémes egy alak! Azután pedig, hogy megütött már képtelen voltam visszafogni magam.

Vaggie kíváncsian nézett rám és megajándékozott egy megértő mosollyal.

- Mi az? - kérdeztem idegességemben.

- Kedveled őt, nem igaz? - kérdezte nagy bölcsen.

Ezzel sikerült úgymond lyukat ütnie a gyomromba, éreztem azt is ahogy végig folyik a hátamon a hideg veríték.

- NEM! Mégis miért mondod ezt? - hazudtam idegességemben, még elkezdett lefelé konyulni a mosolyom is. - Te jó ég, dehogyis!

- Tényleg? - kérdezte puhatolózva.

- Mister Alastor a főnököm, én pedig a hűséges alkalmazottja vagyok. Lehetetlen, hogy többet érezzek iránta tiszteletnél. Engedelmeskedem neki és teljesítem a kéréseit. Ennyi az egész.

- Nos, kövezz meg nyugodtan, de nekem úgy tűnt, hogy Katie orrát nem egy olyan lánytörte be, aki pusztán tiszteli a munkaadóját - mondta nyugodt hangon.

- Te őrült vagy Vaggie - vágtam rám azonnal védekezően. - Nem számít milyen sármos, intelligens, jóképű és kedves... soha nem tudnék úgy tekinteni rá, mint... mint egy káprázatos hajadon férfira - biztosítottam a barátnőmet összefonva a mellkasom előtt a kezeimet.

Vaggie felvont szemöldökkel és csípőre tett kézzel nézett rám. Beharaptam az alsó ajkamat és megpróbáltam elkerülni a pillantását.

- Wow, te tényleg szereted őt - kommentálta a szemét forgatva.

A fejemben megpróbáltam előállni ezernyi kifogással, amivel visszavághatok és megcáfolhatom a kijelentését, de biztos voltam benne, hogy Vaggie addig úgyse hagyott volna békén, amíg be nem vallom neki az igazat. Az arcomat a tenyerembe temettem és tehetetlenül felsóhajtottam.

- Ennyire nyilvánvaló? - kérdeztem frusztráltan a tenyerembe dünnyögve.

- Figyelembe véve azt hogyan nézel rá, hogyan beszélsz hozzá, hogy elpirulsz minden második mondatától... azt mondanám IGEN. Ja és akkor még nem is említettem, hogy el kezdtél verekedni egy olyan emberrel, aki szóban megsértette a tekintélyét - sorolta a bűneimet halványan mosolyogva Vaggie.