1 rész

1.4K 37 2
                                    

/Taehyung szemszöge/
-Jiiimmiinnn keeeljj feell utolsó előtti nap a suliban - keltegedtem Jimint aki megsem mozdult.
Hát igen Jimin kis korom óta a legjobb barátom, nem egyszer volt olyan hogy ő nálam aludt és én ő nála.
Most pedig nálam alszik és nem tud felkelni.
Jó mondjuk én se kelnék fel de muszáj lesz mert végre utolsó előtti nap a suliban.
-Jolvan kelj fel addig én lementem kaját csinálni - mondtam Jimin nek aki végre ébredezni kezdett.
Felálltam az ágyról és leballagtam a konyhába valamien kaját csinálni.
Körülnéztem és találtam tojást, akkor tükör tojás lesz.
-JO LESZ TÜKÖR TOJÁS?? - kiabáltam fel Jimin nek.
-JO -kiabálta vissza álmos hanggal.
Elővettem a serpenyőt, beletörtem a tojást es elkeztem bekapcsolni a sütőt.
Egy pár perc múlva kész is lett.
A szekrényből levettem kettő tányért és rá tettem a tojásokat és letettem az asztalra, a villákat is elővettem és letettem a tányér mellé.
-KÉSZ A KAJA - kiabáltam fel Jimin nek.
Ő nem szolt semmit, hanem csak ilyen fél kómás fejjel ballagot le a lépcsőn.
Hát én is így keltem fel, csak azzal a különbséggel hogy én először azt sem tudtam hogy hol vagyok.
Jimin leült az asztalhoz, és en is.
-Jó étvágyat - mondta Jimin
-Jó étvágyat - mondtam
Elkezdtünk enni amit én csináltam.
Egy 5 perc alatt meg is ettük.
-Finom lett - mondta Jimin
-Köszönöm - mondtam Jimin nek és adtam neki egy baráti ölelést.
-Na akkor nem indulunk el a suliba? - kérdezte Jimin
-Hát most egy kicsit késünk az nem számít - mondtam
-Jolvan de induljunk el - mondta Jimin és már vette is a cipőjét.
-Jó akkor induljunk, már úgy is késésben vagyunk - mondtam neki miközben en is vettem a cipőmet.
Kimentünk az ajtón és én pedig bezártam az ajtót és eltettem a kulcsot a zsebembe.
Elkezdünk sétálni a suli felé.
-Na te melyik középsuliba mész? - kérdeztem a mellettem sétáló Jimint
-Oda ahova te mész, ezt már megbeszéltük - mondta Jimin
-Jah tényleg, na akkor legalább nem egyedül leszek ott, hanem te is ott leszel - mondtam neki
Ő csak mosolygott.
Egy 10 perc után meg is érkeztünk a suliba.
Bementünk a suliba és elindultunk az osztályunk felé.
Mikor odaértünk bementünk az osztályba és le ültünk a leghátsó padba, vagyis a helyünkre.
Elkezdődött az óra.
A tanár meg sem kérdezte miért késtünk.
Habár már sztem megszokta.
-Na gyerekek bejelenteni valóm van.
Holnap már nem kell bejönnötök suliba mert úgy sem lenne semmi.
Es legalább ahova mentek középsuliba 
Majd megtudjátok nézni ha akarjátok.
- mondta a tanár és visszafordult a táblához.
De jó akkor ez az utolsó nap.
Egy fél óra múlva vége is lett az órának.
Végre ki csengettek.
Na én egyből felálltam és lementem az ebédlőbe és persze Jimin is követett.
Elvettük a tálcákat és egyből a kaját is, és persze evő eszközt is.
Utána gyorsan helyet foglal tunk az asztalnál.
Le ültünk és elkezdtünk enni.
-Amúgy akkor ugye mellém ülsz majd közép suliba? - kérdezte Jimin
-Aham - mondtam
-És semmi sem választhatja szét a barátságunkat ugye? - kérdezte Jimin és a kis ujját nyújtotta felém.
-Kisújj eskü? - kérdezte Jimin
Odanyujtottam en is a kis ujjamat és össze kulcsoltuk.
-Kisújj eskü - mondtam
-Azért - mondta Jimin nevetve
Elvettük a kezünket és folytatuk tovább a kajálást.
Miután befejeztük a kajálást, visszavittük a tálcát és elindultunk haza.
Persze nem együtt laktunk ezért a sulinál el köszöntünk egymástól és különváltak az útjaink.
Mikor hazaertem előkerestem a zsebemből a kulcsot és kinyitottam az ajtót.
Bementem becsuktam az ajtót és a táskámat letettem a Földre.
Leültem a kanapéra, de elfáradtam nagyon és inkább úgy döntöttem hogy elmegyek inkább aludni.
Ezért felmentem a szobámba és elmentem aludni.

~Sziasztok ennyi lenne az 1 rész, nemsokára hozzom a 2 részt.
☺❤💜

Válasz!!!! Ő vagy én?  taekook/vkook /BEFEJEZETT/Hikayelerin yaşadığı yer. Şimdi keşfedin