A démoni szerelem 2.évad

1.rész

Túl régen voltam boldog. Talán 1 hónapja lehetett, amióta úgy döntöttem elmegyek és folytattom a megszokot életemet oda, ahova tartozom igazából. Jól esett kicsit visszazökkeni a normális kerék vágasba ugyanakkor már sok is volt. Szeretem a családom, szeretem a barátaim, a környezetemet, de nem ide vágyok a lelkem mélyén. Vagy csak az a baj, hogy akivel szeretnék lenni az nincs mellettem. Lehetne azt mondani, hogy az élet mozgatórugója a szerelem? Nem is a pénz vagy a hírnév az, ami teszi az embert. Hanem a szeretett, amit érzünk valaki iránt. Szerintem ez az élet mozgatórugója. Mindenki társat keres, mert nem akar egyedül maradni, de ez normális. Az ember társas lény. Ez egy olyan dolog, amit nem lehet kijátszani, nem lehet hazudni viszont ha ez meg is történik hazudunk önmagunknak. Szokásunk elnyomni az érzéseket, de mi a bánatért? Mert félünk? Mert nem merjük elmondani? Néha rettegünk a választól úgy, ahogy én is. De ez nem állít meg semmibe. Igenis kimondom ha valami bánt és igenis a szemébe akarom mondani, hogy szeretem és hiányzik. Lehet naiv vagyok viszont nem hazudok önmagamnak. Mondjuk ki nyugodtan, amit akarunk, mert így haladunk előrébb és előrébb.

Agusztus. Meleg. Szoknyában vagyok mégis érzem, ahogy a bőröm forrósodik. Hiába iszok hideget vagy meleget ugyan úgy izzadok. Szokványos nap, mint a többi. Dolgozom és azon vagyok, hogy elköltözzek otthonról minél előbb. Ne értsétek félre semmi baj nincs otthon csak szimplán külön akarok válni. Ha szabadidőm engedi a barátaimmal vagyok. Bizony ám, Lily társas életet él vagy unalmában felköti magát. Visszatérve továbbra is a könyves boltban dolgozom, ahogy eddig. Néha találok könyveket, amik egész jól lekötnek máskor, pedig csak gondolkodok. Mennyi minden változott rövid idő alatt és mennyi mindent nem értem még el. Néha úgy érzem az idő halad és halad nem vár meg soha. Nekem kell utána loholni teljes bedobással, hogy ne csússzak ki belőle. Néha, pedig megijedek tőle. Túl gyors a számomra szinte lehetetlen utól érni. A napok teljesen összemosódnak és egyszer csak azt veszem észre nincs tovább. Nincs több nap, amit számolhatnék, amit várnék. Nincs semmi az életemben, amit akarnék teljesen. Vagyis lenne...
Mikor az ember szerelmes nem feltétlenül van rózsaszín köd vagyis szerintem. Ha valaki az őszintént akarja hallani, akkor azt mondom szívás az egész. Főleg ha éppen a szerelme kómában fekszik egy 1 hónapja és ráadásul egy fél démon. Nos ez a helyzet igen különleges kategória.
Csak fél füllel hallok információkat Rui állapota felől, mert Azuma rászokot nézni plusz a démon tanácsban is különleges helyet foglal el így muszáj ,,bejárnia". De én nem megyek. Nem akarok addig visszamenni, nem akarom úgy látni és sírni. Ráadásul Azuma se támogatja. Szerinte még csak most kezdtem normális életet élni újból a régi kerék vágásba kerülni. Nos ez hol igaz, hol nem. De az is elégge feltűnt, hogy mostanában kevesebbet van otthon, mint szokot. Ha megkérdezem hol volt vagy mit csinált mindig azt mondta, hogy a tanáccsal kapcsolatos dolgokat intéz, amik felhalmozodtak Rui hiánya révén. Ezt meg is lehet érteni megis fura nekem. Egyre nagyobb késztetést érzek, hogy Ruihoz menjek. Egyszerűen tudom, hogy történi fog valami vagy már történt is? Akárhogyan is mennem kell.